Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Ángyán József az új földtörvény elfogadásával egy időben otthagyta a Fideszt. Kár érte. Ő volt az, aki 2006-ban a végtelenségig elkeseredett és kisemmizett gazdák élére állva farkasszemet nézett Demszky Gábor ostoba traktoros tábláival, és megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélyként szólalt fel újra és újra a Kossuth téren. Ő volt az, aki elmagyarázta mindannyiunknak, hogy mit veszít az egész ország, ha a szocialista-liberális akaratnak megfelelően hatalmas agrár-monopóliumok alakulnak ki. A földből élő százezrek pedig vehetik a sátorfájukat, és nincstelenként beköltözhetnek valamelyik városba, vagy kvázi agrárrabszolgaként, zsellérként, megalázó fizetésért művelik az (Ángyán kedvenc szavával élve) hatalmas latifundiumokat. Elmagyarázta, hogy ha ez megtörténik, nem lesz többé gazdája a tájnak, egy évezredes kultúra tűnik el visszavonhatatlanul a magyar vidékről. És Ángyán volt az, aki Budai Gyulával 2009-ben hatalmas botrányt kavart, amikor a szocialisták – a biztos bukásra készülve – gátlástalanul és fillérekért le akarták nyúlni a nemzeti földvagyon még megmaradt sok tízezer hektárját. Sikerrel, hiszen az MSZP-s kormány – tartva a retorzióktól – végül visszalépett.
A mai szakításhoz hosszú út vezetett. A Fidesz-KDNP-kabinetben államtitkárként debütáló idealista professzort felőrölte az államigazgatás, és talán személyes konfliktusok és sértődések egész sora fogja most a Jobbik, vagy az LMP, netán a bajnaista Párbeszéd Magyarországért karjába lökni. Még egyszer, nagy kár érte.
Csakhogy Ángyán szelleme ettől még ott van az új földtörvényben. Ahogyan Piréz írta az előbb a fészen: “Pesti gyerek vagyok, tehát a földtörvényről annyi fogalmam van, mint a Poincaré-sejtésről. Az viszont kiütötte a szememet, hogy az egyetlen valóban gazdálkodással foglalkozó spanomnak tetszik, a mezőgazdasági gépeket csak az autópályán elsuhanva megfigyelő ismerőseim pedig hőbörögnek miatta”.
Lehet, hogy az új földtörvény nem tesz végső igazságot a “kicsik és a nagyok háborújában”, nem daraboltatja fel az összes nagybirtokot, és nem feszítteti keresztre az ország mezőgazdasági nagyvállalkozóit, viszont ténykérdés: minden téren helyzetbe hozza a magyart a külföldivel, a helyit a jöttment felvásárlóval, és a kis-, illetve családi gazdálkodót, ökológiai gazdaságot, az agrárcsászárokkal, zöldbárókkal szemben. Magyarul bár nem veri szét a agrár-GDP jelentős részét adó mezőgazdasági nagyvállalatokat, de a velük folytatott versengésben esélyt ad a gazdáknak. Miközben a zsebszerződésekkel meggondolatlanul, hektáronként sokszor néhány tízezer forintért külföldiek kezére játszott termőföldet a törvény és a hatóság teljes szigorával visszaadja az eredeti tulajdonosoknak, ezáltal is csökkentve Magyarország főleg nyugati részén nagyon is jellemző földéhséget.
“Földrablás helyett földosztást” – lobogtatja ma a parlamentben a transzparensen Szél Bernadett közgazdász és Osztolykán Ágnes bölcsész az LMP-ből. Lengyel Szilvia (aki legalább agrármérnök) pedig azt üvölti a megafonba, hogy „adják vissza a gazdáknak, ami igazság szerint az övék! Adják vissza a földjeiket, mert föld tartja el őket és családjukat.” Közben a kormány három év alatt (a Nemzeti Földalapkezelő adatai szerint) 2900-ról 7100-ra növelte az állami földeken gazdálkodók számát és közel kétezer új haszonbérleti szerződést kötött. Hogy a gazdák, vagy az agrárcsászárok pártjára állt-e a kabinet, jól mutatja az a szám is, hogy három év alatt az átlagos kilencven hektárról huszonnyolc hektárra csökkentették az állami haszonbérletek átlagos méretét. Ráadásul a Földet a gazdáknak! program csak most kezd dübörögni: olyan pofátlan, a szocialista kormányok idején pályáztatás nélkül kiprivatizált állami gazdaságok hatalmas birtokait osztják most ki a fiatal- és családi gazdálkodók között, mint a Hód-Mezőgazda Zrt. (itt négyezer hektárt adnak a helyi gazdálkodóknak), a Mezőhegyesi Gazdaság (innen háromezer hektár kerül a kicsikhez) és a Komáromi Agrárgazdaság (ahonnan négyezer hektárt pályáztatnak újra). Összesen 106 ezer hektárt (!) vesznek vissza a “zöldbáróktól” és adják át a kisgazdáknak. Mi ez, ha nem földosztás, kedves flaszterparaszt, a magyar agrárium gondjait a közösségi tetőkertészkedés elvei mentén megoldani próbáló LMP?
.
“Hazaárulás, hoppon maradt helyiek, külföldiek szabad rablása” – mondja a Jobbik, amelynek botrányhős képviselői lassan csúnyább hisztériákat adnak elő, mint az átlag HaHás, ha nem Marxot húzza a szigorlaton. Csak válaszolnák már meg a Novák Elődék, hogy akkor hogyan kell értelmezni az új törvény következő sorait: “A vevő vagy az elővásárlási jogosult mostantól kizárólag akkor köthet földtulajdonszerzésre irányuló szerződést, ha megszerzi a bizottság támogató nyilatkozatát. E támogató nyilatkozat hiányában a hatóságnak kötelező elutasítani a földszerzési kérelmet. Az új testület településenként 3-9 főt számlál majd, és a helyi gazdálkodók maguk közül választják majd a tagokat.” Talán a kormánynak köszönhetően mégsem fognak rabolni a külföldek, és mégsem maradnak hoppon a helybeliek?
