Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Heisler András közölte: „Reméli, hogy az egész szoborügy egy adminisztrációs túlkapás, és hogy semmi racionális érvet nem lát amellett, hogy ez a szobor ilyen formában megépüljön.” Nos. Nehéz pillanatok következnek, harmadik nappal a diadalmas győzelem után: azt kell mondani, hogy igaza van.
Nem tudom felhőtlen örömmel nézni a bénázó baloldalt, nem tudom nézni az aktuális önmarcangolásukat, nem engedik meg, hogy élvezzem, ahogy agonizálnak. Pedig jó lett volna még egy picit élvezni Szanyi Kapitány bukását, az ATV brigád lesokkolt műsorvezetőit. Jó lett volna eljutni legalább az első Újságíró Klubbig, Havas-műsorig, vagy ahol Bajnai elmondta Olgának, hogy „élhető szigetté akarja tenni Budapestet ebben a sivár, hideg orbáni világban” Hát a vidék nevében kösz: az egész történet folytatódik, Gordi átadja a helyét Szigetvárinak valószínűleg, és elmegy főpolginak, vagy vár még 4 évet, hogy megint felépítse magát a korábban szkippelt korszakváltó szlogen mögé.
A „vonzó ajánlat” számunkra a szepuku és a selyemzsinór között mutatkozna, de most ennek lőttek. Örültem volna, ha nem tud ilyen látványosan kisuhanni a bukás markaiból és a Sötét Átok, mint az orbánizmus konszolidációjának réme, a baloldalra, és az elmúlt 25 évre vetül. Elérhette volna a 444-et, a cink.hu-t, az Indexet, hogy ne válhasson lehetővé az, ami épp történik: felelősség és valós elgondolkodás nélkül építeni fel egy új hazugságot, amit el lehet hitetni majd a „bizonytalan és kiábrándult szavazók tömegeivel”. Jó lett volna, ha a most a legmenőbb elemző, leghitelesebb baloldali agytrösztfej pózában tetszelgő Filippov Gábort szembesíthettük volna például a pár héttel ezelőtti nyilatkozatával, miszerint a közvélemény kutatók hazudnak, és hogy szoros verseny várható. Mi itt a toronyházban szívesen töltöttünk volna legalább egy hetet, miközben szembenézhettünk volna az új kihívásokkal. De nem. És miért? Mert ezt elvette tőlünk a szoborüggyel tematizálódó közbeszéd és Lázárjani.
A már a trafik botrányt csúnyán elkapó, a nemrég halálbüntetésező Jani, aki már első nap azzal jön elő, hogy elkezdi csesztetni nemzetközi téren a norvég alapot, hogy épp kinek adja a pénzét. Hát, várhatott volna vele még, minimum egy hetet… Igen, az LMP-nek adta, ami mondjuk nem épp cuki dolog, de egy kétharmad után azon izmozni, hogy a norvég alap az 5%-os, és ezt az eredményt lehulló Fideszes szavazatokkal elérő LMP-nek adta a zsét, hát most mit mondjak… Kimondom: parasztság.
Ha létezik normális, használható, konstruktív ellenzék, az az LMP, és talán ama bizonyos nyugati európai demokraták is úgy érzik, ezt a franchise-t a legalkalmasabb felbootolni. És ez szerintünk is az LMP, az összes többi egy merő szánalom. És igen, nem a barátunk, leendő koalíciós partnerünk építkezik épp, hanem az, akiből 2018 kihívója lesz. Nem kéne azt csinálni, hogy rögtön elfojtani (hogy is mondtam?) paraszt módon azt, akivel akár egy élvezetes és fair meccset vívhatnánk, és ezzel a mozdulattal muníciót adni a kálmánolgáknak és gyuriferiknek, meg azzal, hogy lehetőséget biztosítunk nekik a szoborügy általi tematizációra.
Én elhiszem, hogy a színfalak mögött, a választások előtt egész biztos, hogy a MAZSIHISZ olyan volt, hogy most egyfajta „kurva anyátok” reflexszel akar itt is beizmozni az egykori tárgyalásokat vezető, de rögtön az van, hogy elveszik tőlünk az örömünket azzal, hogy ilyen izmozós, dafke „csakazértis” alapon nyomják-tolják tovább a minden létező sebből vérző szimbolikus szobrot a Szabadság téren. Zoltai Gusztáv hatalmas haccacáréval mond le „szoborügyileg”, miközben épp átvilágítják a MAZSIHISZT, és hopp, kiderül, hogy Zoltai a magyar zsidó közösség Simon Gáborja. És akkor ez se derülhet ki a maga csúf valójában, mert megadtuk az esélyt azzal, hogy elkezdhetnek matatni a szobor talapzatánál dafke-csakazértis.
A jobboldal érdeke nem az, hogy egymaga üldögél a tutiban, hanem hogy folyamatosan erős versenyhelyzetben egyre jobb és jobb. Mi ezt szeretnénk 2018 után, és ha lehet így fogalmazni egy „jófej” baloldallal versengve képzeljük el idős korunkat, és nem úgy, hogy megint újra és újra kell építeni ostoba hazugságokkal szemben a keresztény-konzervatív Magyarországot. Mert egy nem szokásos választás utáni matematika az, hogy az első négy év: meggyőzni 300 ezer embert (az a biztos 5-7%) Aztán felnőni újabb 4 év alatt 1 millióra, újabb 4 év alatt csinálsz magadnak sajtót, alapszervezeteket, bázist, hard core-t, és pár év után már ott küzdesz az élbolyban, hogy hivatkozhass arra, hogy lejt a pálya, meg módosításra szorul a rendszer és ilyenek. Így épül egy párt egy demokráciában. Nem csak Magyarországon, hanem mindenhol. Ezt a konkrét munkát valóban eddig egyedül és kizárólag a Fidesz csinálta végig Magyarországon és éppenséggel a jobboldal széthulló, bizonytalan, demoralizált bázisán. Most a baloldal van ilyen helyzetben, és érzi a bőrén azt a bizonyos kétharmadot, amit 1994-ben, azaz pont húsz évvel ezelőtt a jobboldal érzett magán.
Eddig a baj a baloldallal az volt, hogy lusták, de láthatjuk, hogy aki dolgozik a politikában, annak van gyümölcse, és Schiffer az egyetlen példa erre a morális bázisra. Bajnai már képviselő se akar lenni, olyan, mint a finnyás kislány a viccben, akinek már a csavar sem kell. (A vicc: kislány sír a pöcegödör szélén. Odamegy egy ember és megkérni, miért sír. Azt mondja: beleesett a szarba az anyám. A csávó megretten, beugrik a pöcébe, vesz egy mély levegőt, és elmerül a szarban, kutat, keres, de
nem talál semmit. Kijön, és szól: kislány, az anyád elmerült, nem találom. Mire a kiscsaj: akkor már a csavar sem kell.) Bajnai az új Feri: kicsit cukibb, kicsit simább, de ugyanaz: a Demokrata, aki mindentől fél, ami demokratikus: választás, képviselet, szavazás, megfelelés. ami érdekli a csúcs, a csillogás: ha épp nem miniszterelnök, akkor vagy csúcsminiszter, vagy legalább főpolgi. Hát lófasz. Aki nem dolgozik, az maximum feléli azt, hogy 40 évig a ruszkik nem Paksot építettek neki, hanem csináltak egy államot, amiben ő volt a jampi.
nem talál semmit. Kijön, és szól: kislány, az anyád elmerült, nem találom. Mire a kiscsaj: akkor már a csavar sem kell.) Bajnai az új Feri: kicsit cukibb, kicsit simább, de ugyanaz: a Demokrata, aki mindentől fél, ami demokratikus: választás, képviselet, szavazás, megfelelés. ami érdekli a csúcs, a csillogás: ha épp nem miniszterelnök, akkor vagy csúcsminiszter, vagy legalább főpolgi. Hát lófasz. Aki nem dolgozik, az maximum feléli azt, hogy 40 évig a ruszkik nem Paksot építettek neki, hanem csináltak egy államot, amiben ő volt a jampi.
De sajnos nem tudunk ebben elmerülni, mert már két nap után is arra kell koncentrálni, hogy ott áll Lázárjani, és izmozik, erőből tolja a fideszességet, azt, amivel azért 1.250 ezer kommancs, és 1 millányi Jobbik troll is erőteljes ellenszenvét fogalmazta meg három napja. A Fidesznek minden választás utáni számtan ellenére el kell gondolkozni azon, hogy az új kormány összetételének tükröznie kell a kívülről jövő és erős kritikákat, amik a Fidesszel szemben megfogalmazódtak, hogy 2018-ban egy kellően „vonzó ajánlattal” jelentkezhessen a választási piacon. Upgrade kell, sőt innováció kell, és ha van esze Orbán Viktornak, akkor meg is teszi ezt azzal, hogy az elmúltnégyévlegelhasználtabb arcait visszahívja, vagy legalábbis új, kevésbé látványos szerepbe helyezi. Van ideje a keménykedésnek, és van ideje annak is, amikor fontosabb az, hogy minden kétharmad ellenére a kommunikációképesség, a kompromisszumkészség és engedékenység legyen az üzenet. Mert a keménykedés abba kényszeríti az ellenfeleket, hogy ők is a kétharmadra gyúrjanak, ami – mint tudjuk – jóval könnyebben elérhető ebben a választási rendszerben, mint a korábbiakban.
Fontos lenne, hogy a választási rendszer látható, és pazarló elemeit is minél gyorsabban módosítsák, és ha épp nincs meg a kétharmad, akkor azzal az LMP-vel, akivel érdemes egyezkedni ilyen kérdésekben, és nem a szocikkal, vagy a jobbikkal. Tehát őket alázni az első héten megint őrületnek tűnik. Persze, ha tovább nézünk, láthatjuk: a szocikhoz a kormány hozzá van szokva, megtanulta hogy győzze le őket. Schiffer kiszámíthatatlan, érthetetlen, a Jobbik vállalhatatlan, tehát érthető a hirtelen védekezés. De ilyenkor már saját vágyaink kerülnek előtérbe: mi szerettük 2002 és 2006 tétmeccseit még akkor is, ha iszonyatos érzés volt a vereség. És megértjük, ha a Fidesz ragaszkodik a régi ellenfélhez, aki most épp a földön leütve hever.
Ugyanakkor az is biztos, hogy azt a munkát, amit ők, bármelyik párt képes megcsinálni egy szűk évtized alatt, és jelenleg három esélyes kihívó áll előtte, közte az 1994-es önmagára nagyon is emlékeztető LMP-vel, amelyiknek a vezetője épp a minap érezhette úgy magát Kálmán Olga műsorában, mint a leliberálisozott, lebolsevikezett Orbán a jobboldalra keveredvén egy 7%-os liberális párt élén. A választás tanulságát tehát tartsuk meg: nem csak a baloldal vagy a Jobbik, de a Fidesz számára is a pozitív változás az elsődleges érdek!
