Kompromisszumot a Szabadság téren!



Nem azért, mert Schiffer András azt mondta. Nem is azért, mert tényleg fölösleges lenne szimbolikus ügyeken a politikusoknak rugózniuk. És legkevésbé sem azért, mert mára divatos lett a holokauszttagadást pro-kontra tematizálni – egymásra szélsőjobbról és szélsőbalról (pontosabban szélső-liberóból) tüzelni. Hanem mert egyszerűen és tényszerűen tényleg hisztériakeltés folyik a Szabadság téren állítandó emlékmű ügyében. Nyilván aktuálpolitikai céloktól vezérelve, egyesek kordont bontanak és antiszemitizmust kiáltanak; mások pedig a „szervezett holokausztiparból” vezetnek le mindenféle elméleteket. Erről a témáról pedig nem lehet viccesen értekezni. (Az esztétikai vita – no az tényleg nevetséges! De a valódi disputa tartalma komoly.)
Hiszem, hogy a kordonbontó, hisztériát keltő politikusokon túl, létezik másfajta balliberális értelmiség, amely megértőbb és elfogadóbb; illetve a jobboldalon nemcsak a Jobbik mindent elutasító véleménye állítható szembe ezzel. Így hiszem, hogy a kultúrharc helyett lehetséges a kompromisszum. S ezzel nem vagyok egyedül, mert jobbról-balról is hallani olyanokat, hogy le kellene hámozni az aktuálpolitikát az egész ügyről. És megérteni a másikat! Mert megértés és empátia nélkül nincs közösség. Csak gyűlölködő, széthúzó, atomizált egyének „homo homini lupus”-szerű, egymást csesztető csőcselék. Demokrácia helyet pedig Ochlokrácia…
De nem szeretnék mézes-mázas szirupba süppedve álmodozni. Hanem konkrét lehetőségeket keresni.
És hogy mennyire igaz, hogy nemcsak én gondolom így – bizonyítandó, szerveződött egy Facebook-csoport. „Emlékmű kompromisszum” néven.
Nincsenek sokan (még), de érdemes odafigyelni a mondanivalójukra. „Itt az ideje, hogy megpróbáljunk valami kiutat találni az emlékmű ügyben kialakult konfliktusból. Egy mindkét fél számára elfogadható kompromisszum lehet egy olyan felirat, amelyből kétséget kizáróan kiderül: Gábriel arkangyal, (illetve egy kölcsönösen elfogadott jelképes alak) azokat a magyarokat szimbolizálja, akik szembeszálltak a nácikkal, a magyar kollaboránsokkal, illetve bújtatták, segítették az üldözötteket.” – írja az oldal alapítója, Hirschler Richárd. Tehát azok emlékére szólna a felírat, akik Magyarország német megszállása után, életüket kockáztatva, vagy éppen feláldozva segítették az üldözötteket, illetve szembeszálltak a nácikkal.
Aki pedig erre az ajánlatra nemet mond, az tényleg nem őszinte, akár pro, akár kontra véleményt nyilvánít. 
Az leszarja a magyar történelmet, a magyar emlékezetet, a magyar kultúrát.
Egyébként pedig 1944. március 19-e az egyik legtragikusabb nap volt a történelmünkben. Egy idegen hatalom masírozott be hazánkba. Az egyébként „Margarethe” hadműveletnek nevezett akció Magyarország fontosabb területeinek német katonai megszállása volt. Hitler közvetlen parancsára. A megszálló csapatokkal együtt pedig Magyarországra érkezett az ún. Sondereinsatzkommando, melynek feladata az ország „zsidótalanítása” volt. Ezt követően május 15. és július 9. között pedig beindult a deportálási akció, melynek keretében mintegy 430 ezer embert hurcoltak el Auschwitz-Birkenauba. Horthy tehetetlen volt, ennek ellenére 1944. június 26-ára koronatanácsot hívott össze, melyen javasolta a deportálások beszüntetését. Majd július 6-án rendeletileg be is szüntette. (bár a nácik folytatták) Tehát Horthy próbált politikai eszközökkel ellenállni. De ekkora már kicsúszott a kezéből az irányítás. És így, a későbbi „kiugrási kísérlete” sem sikerült.
Az pedig tagadhatatlan tény, hogy akadtak olyan emberek még szép számmal, akik életüket adták a deportálások elleni küzdelemben. Akik családjuk életét kockáztatva bújtatták és menekítették ki a magyar zsidókat. Nos, a szobor nekik állítana emléket… Ki kérdőjelezi meg, hogy megérdemelnek egy emlékművet?


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük