A haladó újságíró rácsodálkozása a valóságra – sokadik fejezet


A rendkívül éleseszű, világlátott, a buta kormánynál sokkal okosabb balliberális ellenzék, vagyis a szűkebb értelemben vett ÚjságíróSzakma ismét sikeresen nem érti, hogy miért nem igazolja az élet azt az állítást, amelyet ő maga rakott össze a saját fejében.

Valamikor, úgy 2010-11-12 táján az igen tisztelt balliberális ellenzék kitalálta, hogy az Orbán Viktor vezette Fideszt, meg úgy általában az egész kormányt össze kéne mosni Putyinnal, illetve egyéb, közép-ázsiai vezetőkkel. Az azóta eltelt néhány évben sikerült is ezt az összes balliberálissal elhitetni, hiszen a Csanády utcától a Mika Tivadar mulatóig visszhangozzák ezt a teljesen képtelen baromságot. Most azonban, amikor 2019 dr Miniszterelnök Úr és Külgazdasági- és Külügyminiszter Úr mégsem a Putyin Elnök Úr által támogatott venezuelai vezető mögé áll… Egyszerűen nem értik, hogy mi van, és ennek hangot is adnak, nagy nyilvánosság előtt.

Elmagyarázzuk nektek is, hogy mi van.

Az van, hogy a magyar külpolitika a Fidesz-vezette világban a magyar érdekeket képviseli, és nem csicskája senkinek. Nyilvánvaló, hogy ez a nektek kedves balliberális értelmezési keretetekbe ez sose férhetett bele, hiszen sem a magyar érdekről, sem a nem-csicskaságról nem volt fogalmatok létezésetek megkezdése óta.

A magyar érdek két fő szegmensben jelenik meg külpolitikánkban. Egyik a magyar gazdaság érdekeit jelenti. Mivel ilyesmivel a magyarországi baloldaliak és liberálisok 1870 óta büszkén és harsányan nem foglalkoztak, sőt, magát a feltételezést is gunyoros kacajjal kérték ki maguknak, ezért nagyjából vázoljuk, hogy ez hogy szokott menni. Idejön egy egzotikus ország tárgyalódelegációja valahonnan a messzi távolból, hogy általában mindkét fél számára előnyös gazdasági megállapodást kössön. Ilyenkor ti nekiálltok ajvékolni, meg valami sosem látott fantomnemzetiség elnyomására hivatkozva tüntetni a konvojuk útvonalán, hogy a kölcsönösen előnyös üzletet valamelyik általatok imádott nagy nyugati ország kapja, mint a németek, franciák, hollandok, belgák. (Mert ezek legalább sose sanyargattak senkit a harmadik világban? 😉 )

A második szegmens – na, ezzel aztán tényleg sose foglalkoztatok – az a Kárpát-medencében élő elszakított honfitársaink érdekeinek védelme a környező országokban. Megvédjük a már kiharcolt jogaikat, újabbakat harcolunk ki nekik, és minden erővel támogatjuk megmaradásukat szülőföldjükön. Nem, nekünk, magyaroknak nem az a fontosabb, hogy Ukrajna NATO-tag lehessen, hanem a kárpátaljai magyarság. Sajnálom, de ez van. Nem kellett volna elkúrjátok 2002-10 közt, és akkor még mindig lehetne most is értékelvű külpolitika a libsik seggének fényesre nyalásával meg a Kócos Asszonnyal.

Mivel azonban elkúrtátok, úgy lesz, ahogy mi szeretnénk.

Venezuelával kapcsolatban pedig, ami egy túlságosan távoli, számunkra érdektelen ország, magyar kisebbség nélkül és minimális gazdasági kapcsolatokkal, számunkra valószínűleg az lehet a legfontosabb, hogy ne okozzon világszinten és érzékelhető válságot a saját hülyeségével. Sajnos ez jelenleg nem teljesen valósul meg.

Hiába tekinthető hellyel-közzel szabadon választottnak a jelenlegi politikai garnitúra, az egyenlősítő neokomcsi haverjaitok már megint annyira elkúrták a jóemberkedést, hogy papírt nem tudnak venni, amire a szegényembereknek szánt pénzt nyomtatnák, holott a kommunizmusban már nem is kéne ilyesmi… Venezuela jelenleg az eladási árnál drágábban bányászott olaján kívül azzal az egy exportképes termékkel rendelkezik még, hogy a Mad Max újabb részét forgató stábnak nem kell díszleteseket behoznia majd országukba, mert azt helyben is kiválóan biztosítják nekik.

Minél hamarabb lép le a helyi csökött komcsi banda, annál jobb lesz mindenkinek!

Nem elég ugyanis illiberálisnak lenni, nem is szabad elkúrni. Bár ez megint egy olyan értelmezési tartomány, ahol ti, magyarországi balliberálisok még sosem jártatok.


  Kurtz ezredes

12 hozzászólás

  1. Rakovszky István

    A liberálisok annak idején a 19.sz. végén hazafiak voltak, csak az a baj, hogy ma az anarchisták hazudják magukat liberálisnak, pedig ők attól messzebb vannak mint Makó Jeruzsálemtől, de még annál is messzebb mint a nap a Siriusztól.
    Hogy milyenek voltak a 19.sz.-i magyar liberálisok, itt olvashattok:
    http://www.rakovszky.eu/Rako-IWS-Site/A7_SiteRubrics/Biographies/Standard/R-Istvan1847-Szep1884.shtml Rakovszky István *1847 ~ SzeP-1884

  2. Ez a “haladói rácsodálkozás” 2010. óta már egyfolytában tart. Reméljük, még sokáig!

  3. Lehet, hogy egy alkalmatlan barom a venezuelai elnök, de MI KÖZÜNK HOZZÁ?
    Mi sem szeretjük, ha kívülről belepofáznak a dolgainkba. Nem?

  4. Áron Ecsenyi. Irigy vagy nagyon!

  5. Valójában a balliberálisok az igazi illiberálisok. Mert tagadják a józan ész hatalmát, a narratívagyártás nagymesterei. Azaz a legfontosabbat utasítják el. A VALÓSÁGOT!

  6. Ezek sem nem baloldaliak, sem nem demokraták vagy liberálisok, hanem kommunista senkik! Vezetőjük, az ország pojácája arról hadovál, hogy a hazafiaknak és a demokratáknak össze kell fogni. Ez 2010-óta három választáson megvalósult. Három kétharmad!!!

  7. fürgerókalábak

    Egyetértek az ezredessel, kivéve abban hogy Venezuela bajait a komcsi vezetésnek tulajdonítja, ami egyszerűen nem igaz.
    Na persze ráfoghatnánk hogy mégis így van, de akkor tegyük hozzá hogy azért mert a venezuelai olajkincseket nem akarja önként és mosolyogva átadni a bankszterkaszt tulajdonában álló amerikai olajérdekeltségeknek. Mert ha megtenné akkor ő lenne a világ legprogresszívabb vezetője, a médiafősodor pedig még a meleg szart is kinyalná belőle.

  8. Stephan Redl von Westendorf ne vegye fel Dezső Póczik szavait.

    A pocik szó szlovák eredetű, a patkányt jelentő poc szónak kicsinyített származéka. Mátyusföldön, s némely más vidékeken, közönséges egér. A macska pocikot fogott.

  9. azt nem lehetne hogy egyszeruen azt mondjuk: ” Leszarjuk Venezuelat, nekunk annyit szamit mint a ’76-os naptaron a legyszar, nincs allaspont!”

    hm?

    ( szerintem nincs is venezuela, mert 1 sosem lattam meg venezuelait 2 sosem lattam Made In Venezuela termeket 3 sosem lattam embert aki volt ott / latott venezuelait / hasznalt venezuelai termeket

    tehat az az orszag lenyegeben nem letezik.

  10. Új jövő tollnokának

    “Oly korban élek én a földön”
    Mikor a muszlim úgy elaljasult,
    Bőszen hiszi, ő lesz itt az úr,
    Hogy joga van rátörni népekre,
    Barbár gőggel vegyen el életet.

    Oly korban élek itt e földön,
    Mikor idegen úgy elaljasult,
    Fennen hirdeti magyarul tanult,
    Mégsem érti Radnóti lényeget:
    Magyar csak az, kit fűt honszeretet.

    Oly korban élek én e földön,
    Mikor hazát árulni érdem lett,
    S ki ellene emberként szót emel,
    Lesz rögtön náci, s saját portá(l)ján,
    Bérelt ügynökök kéjjel gyalázzák.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük