A nemzeti parkok nem az EU területalapú támogatásának leszívására valók

 

 

  

Áder Jánost még eddig senki nem vádolta meg álláshalmozással, pedig úgy tűnik, egyre gyakrabban kell eljárnia az ügyesen megszüntetett környezetvédelmi minisztérium helyett. Mástól mondjuk nem is elvárható az ilyesmi, főleg egy olyan jobboldali vezetéstől, akinek a szemében mindenki kommunista, aki szereti a fákat. A napelem-adóztatásos hisztibe rendesen belegyalogló köztársasági elnöknek most normakontrollra kellett az Alkotmánybírósághoz visszaküldenie a nemzeti parkok földjeit érintő törvénymódosítást, és láss csodát kiderült a nyilvánvaló.

Miért Rigó

A törvénymódosítással a kezdetektől baj volt, mégpedig az, hogy minden különösebb előzmény nélkül próbálták átverni a változtatásokat. Nem volt szó előzetes, nagy port kavaró nemzetiparkos botrányokról, sem egy elavult, veszteségesen működő, vagy felesleges rendszerről. Hogyan is gondolhatták a minisztériumnál, hogy egy minden indoklás nélküli, de ilyen volumenű változásra nem vágják rá azonnal, hogy korrupció. Kitűnő táptalaja volt az olyan találgatásoknak, amelyekbe gondosan bele lehetett szőni a kormánykritikát, megérdemelten.

Ha a Toronyház hivatkozhat belső információkra, hát hozzánk is eljutott egy halvány utalás arról, miről is szólhatott tulajdonképpen a nemzeti parkok földjeinek minisztériumi szintű megbizgerálása. A minisztérium szándéka, hogy minél több embert juttasson földhöz (legyen a családi gazdaságok és a nagygazdaságok aránya 80:20), a minél több földre pedig minél több terület alapú támogatást lehessen fölvenni. Ez tulajdonképpen a vidék feltőkésítését jelenti EU-s forrásból, ami azért is jó, mert az így megszerzett támogatások felhasználásába nem szólhat bele az EU. Tehát az EU ad pénzt területre, de ha csak vidékfejlesztésre adna, akkor azt csak buszmegálló-felújításra, padtelepítésre meg térkövezésre lehetne felhasználni. A gazdák viszont arra használják fel a pénzt, amire valóban szükség van. Jóesetben.

A minisztérium taktikáját azonban nem lehet a nyilvánosság előtt kommunikálni, főleg azért, mert nyilván az EU is összeráncolná a szemöldökét. Emiatt aztán nincs indoklás, vagy csak valami béna mellébeszélés.

Még ha és amennyiben elfogadjuk, hogy a földművelésügyi minisztériumon belül ez a szándék munkál, akkor is csak első pillanatra mosolyodunk el ezen a kedves robin hoodos naivitáson. Először is azért, mert hiába a területalapú támogatás, ha az adott termelő tevékenység különben nem állna meg a sajt lábán. Ha nincs cél, nincs valós gazdasági jövőkép, csak bevetjük valamivel a földet a támogatásért, a kukorica meg akár ott is rohadhat lábon, mert mindegy, akkor nem fog fejlődni a mezőgazdaság. Ez így a monokultúrás, szántóföldes, de nem innovatív, mindegy-alapú földműveléshez vezet, és ez valóban sokat árul el arról, mennyire is gondoljuk komolyan saját termelő potenciánkat és értékünket.

Leginkább sehogy.

A másik, még nagyobb probléma, hogy mivel ez egyértelmű, bár nemes szándékú lenyúlása az EU-nak, a módszert nyilvánvalóan elsőnek szagolják ki a nem nemes szándékú élősködők, és hopp, kész is van a korrupció. Hogy ez mennyire működik, jó példa éppen a Földművelésügyi Minisztériumnál lekapcsolt bűnbanda, akik 24 cégen keresztül akartak mintegy 400 milliós földalapú támogatást igényelni jogosulatlanul az EU-tól. Azaz belső információk jogosulatlan felhasználásával kifigyelték, hol nem vettek még föl területalapú támogatást, aztán rástartoltak. Bár úgy tűnik, időben lefülelték ezt a csapatot, azért mindenképpen intő jelnek kell tekinteni. Nyilván más is csinált ilyet, vagy jelenleg is csinál. Vagy kitűnő ötletnek tartja.

Mind Áder János a törvénnyel kapcsolatban föltett kérdései, mind az Alkotmánybíróság döntése tulajdonképpen azt a kérdést feszegeti, hogy mi a tököm baj van a nemzeti parkokkal. Azért is volt ordenáré trollság nekimenni a nemzeti parkoknak, mert azok autonómiáját természetes módon félti mindenki. A nemzeti parkok képviselik azokat a kis maradék szigeteket, ahol megvalósul a természet és az emberi munka összhangja. Az a példaértékű erdő, vad és termőföldi gazdálkodás, amely fenntartható és érzékeny. Fontos szerepet kap benne a táj, az élővilág és a hagyomány. Pont az, ami értékessé és különlegessé teheti az ott előállított termékeket. A monokultúrás, támogatásra utazó földművelési gyakorlattal szemben éppen a nemzeti parkok filozófiája nyújthat alternatívát. Robin Hood sem lett volna senki a sherwood-i erdő nélkül.