Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Fene konok ember a székely. Tényleg komolyan veszi, ha azt mondják neki: demokrácia. Nem fintorog, nem nyavalyog, nem sütteti a hasát. Ha demokrácia, hát legyen az – s meglengeti a baltáját.
Az Európai Unióban demokrácia van. Az úgynevezett képviselő úrfik ráadásul arról beszélnek a csillogó-villogó palotákban, hogy ne csak papoljunk a nép hatalmáról, hanem kérdezzük is meg néha az embereket. Hogy mit is szeretnének? Mit gondolnak a világról? Hogy alakuljon a sorsuk? Gondolják, bár úgysem érdekel senkit, de hát ugye az elvek… Talán csupán egy-két öltönyös úr szól majd csak (meg néhány igen férfias hölgy) – azokat meg majd úgyis beveszik a „klubba”. Beveszik az üzletbe. A többinek meg kuss! Mert az emberek a mindennapi megélhetésükkel vannak elfoglalva. Kis kenyér, kis cirkusz – nagy kuss! Ez az unió demokráciája!
Aztán jön néhány százezer konok székely… Mert az olyan…
Vasárnap délelőtt történelmet írtak ők. A Székelyek Nagy Menetelése, amelyet a román közigazgatás átalakítása ellen tartottak: a demokrácia győzelme volt. Pártfüggetlenül, a Székely Nemzeti Tanács szervezésével, körülbelül 150-200 ezer ember vonult ki Gábor Áron életéhez köthető 53 kilométeres útvonalra. (Berecken született, a kökösi csatában halt meg). A román kormány terve egyébként azért verte ki a biztosítékot, mert azzal adminisztratív okokkal akadályozták volna végleg meg a Székely Autonómia létrejöttét, ráadásul kicsavarnák a kormányrudat a még magyar többségű megyék vezetőinek a kezéből.
És nem is alaptalanul demonstráltak. Az Európa Tanács 1993/1201. számú ajánlása ugyanis előírja, hogy „ha egy régióban a kisebbségek a lakosság számához viszonyítva többségben vannak, akkor autonóm vagy helyi hatóságokkal, vagy saját történelmi és területi feltételeknek megfelelően, sajátos státussal kell, hogy rendelkezzenek.”
Ezért követelték a kormány tervezett lépéseivel szemben a Székely Autonómia megalapítását. Azért láttunk 53 kilométeren keresztül AUTONÓMIA zászlókat. És ezért rakjuk ki ezen az oldalon, mi is!
A Székelyek Nagy Menetelése példátlan demokráciateljesítmény. Erre jönnek a liberális lapok és fanyalognak. Azok, akik egyébként általában félteni szokták a demokráciát. Akik szóban mindig a „nép megkérdezését” követelik. Gúnyolódik a 444.hu, (söröző atyafiakat mutogatnak) vagy említhetnénk az Index hírportál szokásos ekézős kommentjeit is. De minek? A történelem túlnőtt kicsinységükön.
Nem mintha túlzottan őszinte lenne, de az Együtt 2014 és az MSZP legalább szóban mellé állt az ügynek. Muszájból inkább… Aztán jönnek a férgek a szarból. Kálmán C. György irodalomtörténész, a támogatás miatt szakít Bajnaival és azt írja: „Kiafaszt akarnak ezek nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek.” Ő egyébként irodalomtörténész… Vagy Ara-Kovács Attila, aki szintén a kiállás miatt lép le az Együtt 2014-ből. És jönnek még majd a héten, szépen, lassan, a szarból…
Mindeközben másképp is lehet! Itthonról. Támogatva, segítve, erőt adva. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság szimpátiatüntetést tartott, a Hősök teréről vonulva a román követség elé, éspetíciót adnak át az EU-nak és a román kormánynak. Több tízezren követelik az Európai Parlamenttől, hogy tűzze napirendjére a székely autonómia ügyét és a román kormánytól, hogy tegyen le Székelyföld szétszabdalásának tervéről! A petícióról bővebben ttt az mno-n és itt a CÖF lapjában.
Egyébként meg úgysem lehet a székely embert egykönnyen megtörni. Erre példa Nyírő József Uz Bence című regényéből egy valóban aktuális részlet:
„- Nono! – fenyeget az ujjával a falubajárt embert. – Maguknak is hoztam valamit – s két írást vesz elő a kebeliből. Egyet nekem, egyet Uz Bencének.
– Ez a hivatalos a tiéd, Bence, a kisasszonyírás az úrfié. Osszák el.
– Hej, a teremtésit! – rikkantok fel örömömben a láttára. – Mégis szép az élet!
– Az a – morog kedvetlenül Uz Bence – hogy a temérdek tűz vesse tel azt es, aki ilyent mond!
– Mi a bajod? – döbbenek rá.
– Vizsgára rendeltek a romány nyelvből – nyomja a kezembe a pecsétes parancsot. – Még ma éccaka mennem kell, hogy odaérjek.
– Tudsz-e románul? – kezdem sajnálni, mert a hivatala, a kenyere függ tőle.
– Az ezután válik meg! – feleli kétértelműen.
Levert, morózus, félhangosan súlyosakat káromkodik, de azért kedvesen langalót vet a tűzre, hogy az „iromány”-omat elolvashassam.
….
A vizsgán hamar átesett Bence.”
