Horváth András, a beszélő fej

Beszélő fejnek azt az alakot nevezik a filmszakmában, amelyiknek semmi szerepe nincs azon túl a történetben, hogy egy-egy, a néző számára nem elég egyértelmű szituációt szövegesen is felmondjon. Ilyen a CSI sorozatokban a random DNS-elemző, aki szép tőmondatokban, kimérten ismerteti a vizsgálat eredményét, ami fél másodpercre a képernyőn meg is jelent, de ugye ki szeret olvasni. Legközelebb majd feliratos japán filmre ülünk be…

Az év utolsó harmadában a magyar közéletben megsokasodtak a beszélő fejek. Közismert, a köztudatban már rég elterjed tényeket és hiedelmeket ismételnek meg, rágnak a szánkba, és egyúttal hiteles arcot társítanak hozzájuk. Hitelesebbet, mint egy Demokratikus Koalíció külsősei által felvett oktatófilm. Árnyalva a képet: kicsit azért összetettebb feladattal kell megküzdeniük. Nem csak bonyolult ábrákat, összehasonlító DNS vizsgálatok eredményét magyarázzák el fehérített köpenyben és formatervezett védőszemüvegben fél percben, hanem egy adott politikai oldal sorvezetőjének megfeleltetve kell mindezt előadniuk.

Az első számú beszélő fej Horváth András ex-adóhatósági szakmunkatárs, akinek meghatározott szerepe az, hogy általában a politikát, de legfőképpen a kormányzatot összekapcsolja az adóoptimalizálásnak becézett szervezett bűnözéssel. Fontos megjegyezni: itt most nem a hétköznapok ügyeskedőiről vagy a túlélni akaró vállalkozókról beszélünk, hanem az adócsaló nagyiparról. Osztó Petihez hasonló, a politikába csak néha vagy egyáltalán nem átránduló közgazdászok által kifejlesztett nagyüzemi adócsalásokról, a multik versenyképességét az árversenyben brutálisan tovább erősítő, határokon átnyúló üzelmekről. Horváth beszélő fej röviden, tőmondatokban ismertette a tényeket, vagy a tényeknek gondolt hiedelmeket, egyúttal hiteles arcot társított a Lehel téri piac sustorgásaihoz, a mindig jól értesült kofák bennfentes mindentudásához.

Nekem, noha belém alapból felbootolták az adószedéssel, meg úgy általában az állammal szembeni szkepszist, valahogy nem áll össze mégsem a történet. Hiába vagyok az a forma, aki ha egy kicsit képes félretenni az örök legitimista hajlamait, akkor simán az amerikai revolúció szellemi örököse, ahol valami kétcentes adó miatt intettek be a Brit Koronának és baszták pofán az összes oxfordi englisht beszélő szerencsétlent a kikötő kocsmájában.

Szóval van ez a Horváth András, egy közepesen felesleges fogaskerék a hatalmasra duzzasztott NAV-gépezetben és kitálalt. Odaült az asztal mögé a magasított székre és beledünnyögte a kamerába, hogy itt mindenki lop. És az SZTK rendelők népe felállva tapsol. És némi igazság van abban, amit mondott, az állam nemcsak feleslegen szedi az adót és költi hülyeségekre, hanem rosszul is. Nyilvánvaló: vannak cégek, akik lazán ki tudnak bújni az adófizetési kötelezettségük alól, mert időben megrendelték OsztóPetitől és társaitól az adóoptimalizáló know-how-t. Bankszámlát Svejcba, céget Delaware-be jegyeznek, a terméket meg papíron addig utaztatják Európában ide-oda, míg végül mindenhonnan visszaigényelik, de sehova be nem fizetik a forgalmi adót. Idáig rendben is vagyunk, nincs itt semmi meglepetés. Ez még bőven bele is fér a fél percbe, a vakítóan fehér köpenybe és dizájnolt védőszemüvegbe. Beszélő fej.

De Horváth András ex-adóhatósági szakmunkatárs nem állt meg fél perc után. Ő folytatta. Felvázolta a hatalmas összeesküvés tablóját, amelyben adóhatósági kollégái százai, parlamenti képviselők és minimum a kormány fele részt vesz. Hogyan? Pardon, innentől Horváth beszélő fej nem erősíti, hanem gyengíti a történetet. Elég nehezen lehet szakértőnek tekinteni egy olyan arcot, aki a nemzetközi orvos-összeesküvés mintájára gyárt adóhatósági összeesküvést. Ugye az orvosok eltitkolják, hogy a fokhagyma és a C-vitamin gyógyítja a lúdtalpat és a rákot, az adóhatósági dolgozók tömegei meg falaznak az adócsaló multiknak. Kiegészítve néhány száz politikussal.

Ha már itt tartunk, ne is szűkítsük a kört a magyar adóhatósági dolgozókra és politikusokra. Mivel az általa, még a fél percbe előadott ÁFA-csalási módszer országhatárokon nyúlik át, így ebben az összeesküvésben benne kell legyenek a német, a francia, a szlovák, a belga, a román, etc. adóhatóságok munkatársai, ezen országok politikusai és kormánytagjai. Ez alsó hangon több ezer embert jelent, aki benne van a csalásban, de egy szót sem szól. De most le lettek leplezve…

 – Mondd, kedves Horváth András beszélő fej, jól vagy?

Az uniós, egységes belső piacnak vannak bizonyos törvényszerűségei. Az egyik ilyen, hogy „bevezetni” egyszerűbb volt, mint működtetni. A kiemelten védett, személyhez kötött adatokat sokkal nehezebb egységesíteni, mint a piacot, és ezekhez az adatokhoz kellett egymás adóhatóságainak hozzáférést teremteni. Egyszerűnek hangzik? Hát nem az. Vessük össze az államigazgatás hétköznapi működésével. A Nyugdíjbiztosító nem képes a NAV adatbázisában érdemben kotorni, szerencsétlen Polgárjenőt küldözgetik egymáshoz, akkor a szlovák adóhatóság majd két perc alatt kiismeri magát nálunk és vica versa? Na, mégsem olyan egyszerű… Nevezzük nyugodtan átmeneti időnek, amiből nem kevesen profitáltak/profitálnak. Nem véletlenül tartja úgy a pesti flaszter, hogy aki fullextrás Bentleyben, fullakategóriás kurvával az anyósülésen gurul az Andrássyn, az mind adócsaló.

Visszatérve Horváth beszélő fejhez. Gyakorlatilag csak széles nyilvánosság előtt megismételt egy közismert tényt. Lehetett volna ezután szorgalmazni a közös, uniós fellépést, sürgetni a brüsszeli bürokratákat, hogy dolgozzanak ki valamiféle közös eljárásrendet, amely segítségével képesek a nemzeti adóhatóságok fellépni az országhatárokon átnyúló szervezett bűnözés ellen. De nem ezt tette, mert ez valószínűleg senkit nem érdekelt volna. Ő lazán meggyanúsította kollégáit, hogy bűnözők, és emellettrádobott egy marék szart a politikai elitre, mert azzal mindig könnyű olcsó népszerűségi pontokra szert tenni a médiában. Elvégre ki szereti a politikusokat…

Előrébb jutottunk ezzel? Egy cseppet sem, tettünk há
rom lépést hátra, mert sikerült ezt a témát is addig „átpolitizálni”, míg ebben is a pártfegyelem dönt. A multik pedig tovább élvezik a közös piac okozta átmeneti zűrzavart, tovább erősítik a pozícióikat az árversenyben a kisebb, nemzeti vállalkozások terhére. És emellett alig fizetnek adót…