Áldott Karácsonyt mindenkinek!

Azért tartunk ünnepeket; azért várakozunk, készülünk már jó előre rá, mert oly fontos értékeket szeretnénk megélni e napokon, melyeket őseink is hittek valamikor. Így teszünk (pontosabban kellene tennünk) Karácsonykor is, mikor Krisztus születését, a Megváltó eljövetelét ünnepeljük. Jézus pedig a legfontosabb emberi tulajdonságot, a leglényegesebb cselekvési lehetőséget, a szeretetet tanította az emberiségnek. Mi pedig – valljuk be őszintén – nem mindig tanultuk ezt meg, nem mindig mondtuk jól fel a leckét. (Lásd lábjegyzetként: az emberiség elmúlt ezer évének történelmét!)

Szeretni nem lehet csupán önmagunkat. A szeretet feltételezi a másikat. A szeretet építi fel a természetes közösségeket. A családot; a baráti társaságot; az értékek, vagy egy meggyőződés mentén összebújó közösséget; és persze a nemzetet. A vérségi és a normák mentén szerveződő emberi képződményeket. Mert „az emberiséget nem lehet szeretni, az embereket igen.” – igaz, kedves kozmopolita felebarátaink? De ha ebben egyetértünk (s talán nemcsak ebben az egyetlen dologban), akkor szerintetek miért kell az európai kultúra zsinórját, a Kereszténységet eltépni? Ugyan miért akarjátok a Kereszténységet az európai országok alkotmányaiból száműzni?

A haszonért?! A pénz miatt?! Mert a szeretet nem a haszonra tanít? Ahogy a kedvenc pápánk, „a kőkonzervatív cuki pápa” Ferenc is elmondta ezt jó néhányszor: „Megteremtettük az eldobhatóság kultúráját, amelyben már maguk az emberek is fogyasztási áruk: használják, majd eldobják őket.” Ti meg erre jól lemarxistáztátok őt? Pedig Ferenc pápa csak azért támadja a kapitalizmus mai formáját, mert elveszik benne a szeretet. És végül elveszik benne maga az ember is.

Mert lehet a haszonelvűség szerint is karácsonyozni. Valahogy így:

„Nem áll egyenesen a karácsonyfa! Leesett egy piros gömb (vagy az ötágú csillag) – és eltörött. Meggyulladt az ezüst szalag (az angyalhaj) a csillagszórótól. Apa rosszul verte be a talpat: mindjárt feldől a fa. És panaszkodhatunk így tovább… Összeesett a sütemény. Gusztustalan a bejgli. Megégett a pulyka. Rossz a bor és a pohár is csak félig van” – folytathatjuk a zsémbeskedést. És ez még mind semmi! Ez csak a Karácsony. De ami előtte volt! Verekedés a játékosztályon. Reklamálás az ügyfélpultnál. Jótállási pecsétre várakozás. Tolakodás, lábletaposás. Dugó.

Hát így is lehet…

Pedig a Karácsony Krisztus születésének napja. A Megváltó eljövetelét ünnepeljük. Ő pedig nem ezt tanította.

Jézus nem beszélt karácsonyfatalpról, bejgliről, sültpulykáról, vagy sorban állásról. A hipermarket előtti úton kígyózó dugóról pedig még csak fogalma sem lehetett. Vajon mit érez akkor, mikor a születésnapját így ünnepeljük?  

Hát én biztos nem örülnék, ha a szeretteim így viselkednének a születésnapomon!

Jézus többször kéri, hogy ne őt magát, hanem a tanítását kövessük. A tanítása pedig egy szóban összefoglalható: szeretet.

„Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem így tesznek a vámosok is? És ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi többet tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” /Máté 5. 43-48/

Nos, megfogadva Jézus tanítását: kívánunk minden kedves (és kedvtelen) olvasónknak; barátainknak és ellenségeinknek; mindazoknak, akik szeretik és azoknak is, akik gyűlölik írásainkat, áldott és békés Karácsonyt!