Három dolgot lehetett előre kijelenteni a választások kapcsán politikai elemzőként Nyilvánvaló Kapitányként. Az első az volt, hogy a Fidesz lazán nyer. A második, hogy az tapló módon, a rendszerváltozás óta első alkalommal, nem fog gratulálni a vesztes a győztesnek. A harmadik pedig, hogy a vesztesek un block illegitimnek tekintik majd az eredményeket. Nyilvánvaló Kapitány háromból hármat behúzott.
Az első kettővel foglalkoztunk már eleget, jöhet a harmadik: Az Együtt-PM jogi lépéseket kezdeményez a győzteskompenzáció miatt – szólnak a hírek, de a többiek sem állnak le a nyavalygással. Nem tekintik legitimnek az eredményeket, mert az szerintük nem a választók akaratából alakult így, hanem a választási rendszer miatt, amit ugye a Fidesz tudatosan alakított úgy, hogy kétharmaduk legyen.
Valóban vonzó lehetőség, hogy jó szokás szerint mindenben keressék a hibát, sőt a bűnt, csak saját magukban nem. Ők Összefogtak, tehát mindent megtettek a győzelemért, azt mégse történt semmi. Szó szerint követték a legendás értelmisi hátországuk útmutatását. Persze, elfeledkeztek szavazókat gyűjteni, de hát ez van, ha az ember nem normális pártokat, hanem médiapártokat grundol. Kirak a tévébe és az internetbe 6-8 valamennyire ismert arcot és aláírja, hogy Korszakváltók vagy Demokratikusék Koalíciója, és képes április 6.-án úgy csinálni, mintha valódi esélyese lenne ennek a választásnak.
Nem meglepő, a magyar hard core baller-scene legnagyobb barátja és amerikaihangja, Kim Lane Scheppele asszony rögtön megpróbálta mögéjük rakni a szakértelmet és kimutatni a magyar választási rendszer alattomos elfideszesedését. Két magyar segítőtársával eljutottak a negyedik alapműveletig, az osztásig, és megállapították, hogy az emberek a Fideszre szavaztak, és az ő szavazatukból mandátum kerekedett. Nahát. Akik meg nem a Fideszre szavaztak, azok szavazataiból kevesebb mandátum kerekedett. Nahát. Aki meg nem szavazott, vagy nagyon kis pártra, annak a szavazólapjából csak papírhulladék kerekedett. Nahát. Mindezt a Princeton egyetem „jogászprofesszora”, aki Bánkúti Miklós közgazdásszal és Réti Zoltán matematikussal eddig jutott a megfejtésben. Választási matematikai szakirodalom meg vajon mi?
Pedig ha félretennék a nácifidesz választási csalt hipotézist, akkor az első mondat, amire figyelmezni illenék az a következő: A kevert választási rendszereket (mint a magyar) általában az arányos rendszerekhez sorolják, mivel az arányos rész, legyen bármilyen kicsit is – arányosabbá teszi a rendszert, mint a tisztán többségi (pl. angolszász – szia Scheppele), de ettől függetlenül nyugodtan állhat közelebb a többségihez is. És innentől nincs értelme igazságtalan választási rendszerről beszélni (korábban sem volt), mert egy választási rendszer nem lehet igazságtalan. Lehet többségi és lehet arányos, illetve lehet a kettő közé valahova belőni. De igazságtalan nem lehet. Ahogy a leves sem igazságtalan, hanem sótlan.
Itt megjegyezném, hogy Scheppele által nyilván istenített angolszász választási rendszerben a magyar eredmények egy 90-10 százalékot hoztak volna össze a Fidesznek, ugyanis 106 egyéni választókörzetből 96-ot megnyertek. És az se lett volna illegitim. És igazságtalan sem.
A sokat vitatott győzteskompenzációban sincs semmi nóvum. Ha a mandátumot nem eredményező egyéni jelöltre adott szavazatokat áttesszük az országos listára, akkor teljesen alkotmányos és demokratikus megoldás nem csak a vesztesre adott szavazatokat, hanem a győztesre adott, de nem mandátumképző voksokat is átvinni. Ebbe még a Scheppele asszony által nekünk, buta elmaradott kelet-európai parasztoknak javasolt, Courtocracy sem igen tudna belekötni.
De az illegitim-legitim vita megoldó kulcsa nem itt rejtőzik. A Libnyaf szokta mindig mondani, hogy ne egy-egy elemet vizsgáljunk, mert azok lehetnek akár alkotmányosak is (micsoda engedmény), hanem a teljes képet, a gonosz szándékot! Rendben! Akkor felteszem a nagy kérdést: Mi a célja a választásoknak? Az, hogy a szívünknek oly kedves pártok szépen, arányosan beszökellhessenek a parlamentbe? Ki kell ábrándítanom a Libnyaf képviselőit. A magyar választójogi hagyományban a választások legfontosabb célja a működőképes kormányzó többség létrehozása. A korábbi választási rendszerünkre is ez volt a jellemző.
De akkor miért torzították az inkább arányos-többségi kevert rendszerünket inkább többségi-arányos kevert rendszerré? – teheti fel jogosan a kérdést a Libnyaf. Azért, mert már nem kétosztatú a politikai berendezkedésünk, amiben azért sikerült pár koalíciós válsággal majdnem összehozni néhány kormányzás-képtelenséget, hanem minimum három. Három, ha elegánsan ide vagy oda soroljuk az LMP-ét. Ha nem soroljuk sehova, akkor négyosztatú. És egy ennyire fragmentált, egymással koalícióképtelen pártokból álló felhozatalban vagy inkább többségi-többségi kevertválasztási rendszerünk van, vagy soha többet nem alakít senki korm
ányt. Egy tisztán arányos választási rendszerben most nem az EP készülnénk, hanem a megismételt országgyűlési választásokra. Félévente.
ányt. Egy tisztán arányos választási rendszerben most nem az EP készülnénk, hanem a megismételt országgyűlési választásokra. Félévente.
Tulajdonképpen úgy is hivatalban maradt volna a kétharmados Fidesz…