Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Drága egyetlenem! Néhány hete már elsirattalak. Szégyellem magam, de ez a színtiszta igazság. Mázsányi könnyeket hullajtottam Érted. Azt hittem nem látom többé csinos kis arcodat, s nem hallom soha már bársonyos hangodat. Téged gyászoltalak Kedvesem, a magyar közélet legcsinosabb hölgyét nőjét! (Bocsánat, mindig elfeledkezem arról, hogy ti, kedves feminista NŐK, utáljátok ha hölgyeknek szólítunk titeket!) Aggódtam Érted… Igen, aggódtam, hogy az uniós választási pofon után el kell felejtenem csintalan mosolyodat, sudár alakodat, s okos kis szemeidet. Mit aggódtam… rettegtem! Igen, rettegtem, hogy nélküled elhomályosulnak majd a „nőügyek” szép hazánkban. Amit, megjegyzem mi, férfiak, általában igencsak szeretünk. (leginkább titkolni… de ez maradjon a mi titkunk Zitám!) Hidd el nagyon féltettelek! De félelmem – bevallom őszintén – önzőség is volt egyben. Mert féltem, hogy már vénülő kezemmel nem fogom meg a kezedet, s már vénülő szememmel nem őrizem többé a szemedet… – ahogy a költő (majdnem) mondá. De csalatkoztam. Örömmel és pozitívan csalatkoztam! Mert kecses kis alakod ismét feltűnt a közélet nem éppen unalmas uborkaszezonbeli hajnalán.
Zitám! Messze van ugyan Mexikó, tudom jól, de nem oly távol, hogy ne hallanám el ideáig szépen csengő szavaidat! (S mint Te is tudod jól: „a távollét olyan mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja…”) Szívem hevesebben kezdett el verni, mikor meghallottam, hogy az Európai Szocialisták Nőszervezetének elnökeként Mexikóban, a Szocialista Internacionálé Nőszervezetének ünnepi ülésén vitattad meg a többi feministával „a Pekingi Cselekvési Platform óta eltelt 20 évet”. Szívem még nagyobbat dobbant, mikor olvastam, hogy szerinted „az első lépések megtörténtek, de még messze vagyunk a Pekingi Cselekvési Platform céljainak teljes megvalósulásától.” De a legis-legis-legnagyobbat akkor vert, mikor azt csacsogtad negédesen, hogy „érezhető a nyomás a konzervatív erők részéről”, de nem fogjátok (ó nem!) feladni, amit az elmúlt évtizedekben már elértetek. Úgy legyen, drága egyetlenem!
Zitám! Emlékszel még a közös majálisra? Arra a pillanata, amikor a beszéded végén egy hatalmas piros szívet hajtogattál ki a hátizsákodból (ah, az a gyönyörű hátizsák!), majd a szív hátára írtad, hogy „NŐÜGYI FELADATOK”? Aztán szépen visszatetted a hátizsákodba, hogy majdan magaddal vidd abba a bűnös kis Brüsszelbe? (Bevallom kissé féltékeny is voltam a nő ügyeidre… De mostanra már túltettem magam mindezen!)
Drágám! Ha már unijó… Olvastad mit raktak fel ezek a fránya szocik a honlapjukra, mint az uniós delegációjuknak a hitvallása? A végét idézném Neked: „Magyarország a lehető legtöbbet profitáljon európai uniós tagságából; a Magyarország és a magyarság számára kiemelten fontos kérdések napirendre kerüljenek, az új uniós politikák, szabályok kialakításánál a magyar érdekeket, sajátosságokat megfelelően figyelembe vegyék. Mindezek érdekében az MSZP legjobb uniós szakembereit küldi ki Brüsszelbe.” Aláírás: Szanyi Tibor és Újhelyi István… Ez a két pöcs! Pedig jól emlékszünk még mindketten, mikor Téged választottak az év női képviselőjének! Mikor Te lettél drágám a női platform (vagy mi a csuda!) elnök asszonya! Most meg jön a piás Szanyi Kapitány, meg ez a szegedi csávó, és elveszik a helyedet? Mi lesz így veled? Hogyan tovább, drága egyetlen szerelmem? Marad Mexikó, meg a platform?
Kedves Zitám! Tudom, Te most is hiszel abban, hogy a baloldal tudja majd a te kis „NŐÜGYEIDET” sikerre vinni. Hiszed, hogy „a nők politikai és társadalmi részvételének növelése elengedhetetlen a jövő szempontjából, hiszen ők képesek új lendületet és új impulzusokat adni…” De bocsáss meg nekem kérlek! Bocsásd meg azt, hogy felébresztelek dogmatikus szendergésedből: nincs magyar szocialista nő az unió parlamentjében! És Te sem vagy ott Drágám!Míg a Jobbik részéről bekerült Morvai Krisztina, a Fideszből pedig Pelczné Gáll Ildikó, Gál Kinga, Bocskor Andrea… Szóval úgy érzem, hogy méltatlanul becsaptak Téged!
Emlékezz kérlek! Én szóltam, szeretve figyelmeztettelek, hogy az az ötödik hely nem lesz elég! Soraimat a költő szavaival fejezem be, annak reményében, hogy hamar hazatérsz Mexikóból és szétcsapsz a szoci delegáció (a két pöcsfejű) sorai között!
„A te napod, a te virágod / Ejté meg egykor lelkemet; / Azt a napot, azt a virágot / Feledni nékem nem lehet! / Ébredő szív első szerelme, / Van-e ki téged elfeledne?..”
Szeretve ölel: a Te Borisod
