A képviselők fegyelmezéséről

 

 

  

Híre ment, hogy a kormánypártok felül kívánják vizsgálni a képviselők közintézményekbe való belépési jogáról szóló szabályokat, megakadályozandó a hónapok óta tartó ellenzéki ötlet- és dührohamok folytatását. Pedig milyen jól szórakoztunk. Egyesek, jó szokásukhoz híven, azonnal bejelentették a demokrácia végét, megint mások értetlenségüknek adtak hangot, hogy miért is van erre szükség. A válasz roppant kézenfekvő: a demokrácia és a jogállam védelme érdekében.

A demokrácia és a jogállam ugyanis – többek között – az intézményekről szól, és ilyen megbecsült intézmény az ellenzéki képviselő is. Jobb helyeken, mert nálunk ma olyan semmirekellő alakok szégyenítik meg e intézményt, mint Hadházy Ákos, Tordai Bence és Jakab Péter, meg a többi, mindenfelé rohangáló, helyesírási hibáktól hemzsegő feliratokat fújkáló, közintézményekben eszetlenkedő és magas állami tisztségeket betöltő személyeket kisegítő iskolás lelkülettel provokáló bomlástermék. (A bomlástermék esetükben nem minősítő jelző, arra utal, hogy a magát egyre reménytelenebb helyzetbe lavírozó ellenzék őket termelte ki az elrohadása közben.) A normális kívülálló szemével tevékenységük nem a választott képviselők normál ügymenetét idézi, hanem valami olyasmit, mint mikor az ápoltak átveszik a hatalmat az elmegyógyintézetben és nekiállnak recepteket írni a róluk gondoskodó személyzetnek.

Az egotrip és a fanservice ugyanis nem dolga egy ellenzéki képviselőnek.

A tanácstalanság és a tehetetlenség kétségbeesést szül, és érteni vélem az őrület mögött meghúzódó gondolatot, miszerint valahogy fel kell hívni magukra a választók figyelmét. Erre a legjobb megoldásnak a botrányokat és a viháncolásokat találták, abban bíznak, hogy ezzel politikai tőkét tudnak maguknak kovácsolni, amit adott esetben szavazatokra tudnak váltani, a szavazatokat meg hatalomra. Abban igazuk van, hogy válságban vannak, és valahogy meg mutatni kéne magukat, de a célhoz nem a megfelelő eszközt választották. A politika más logika mentén működik, mint a celebvilág, nem elég, ha beszélnek rólad. Ha ország világ előtt tombolsz, hülyét csinálsz magadból, ajtónak rohansz, lyukas zoknival fetrengsz, akkor nem közelebb kerülsz a hatalomhoz, hanem kidoboltatod, hogy tökéletesen alkalmatlan a közbizalomra.

A kormánypártok tehát, amennyiben tényleg felügyelet alá helyezik az ellenzéki képviselőket, jó keresztényként járnak el, mert lehajolnak az elesettekhez és segítenek rajtuk. A főnyereményt eldobják maguktól a politikai versenyért cserébe, a futóbolondként rohangáló ellenzéki képviselők szekunder szégyene helyett megpróbálják az alternatívát kínáló, megfontolt ellenzéki képviselő archetípusát állítani a választók elé. Az alternatívát kínáló, megfontolt ellenzéki képviselő pedig képes a választók szélesebb köréhez is szólni, nem csak ahhoz a pár tízezer főnyi, Orbán-gyűlöletben tobzódó, akasztani vágyó táborhoz, akiket ma kiszolgálnak a facebookos közvetítéseikkel és a vulgarizmusokban bővelkedő nyilvános fenyegetőzéseikkel.

Eljutottunk oda, amivel korábban csak vicceltünk: a kormánypártok felismerték a felelősségüket és megpróbálják maguk létrehozni a kormányképes alternatívát. Ennek első lépése a fegyelmezés.