Egyedül

 

 

  

Az Európai Unióra is igaznak kell tekintenünk a Churchilltől származó falfirka-bölcsességet, mely szerint a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit. Az EU-ban is az egyetlen jó, hogy nincs alternatívája, és azért nincs, mert miután kilépnénk, megint ott állnánk, ahol annyiszor történelmünk során: egyedül, rengeteg faszfejjel körülvéve. Bár ehhez lassan kilépni se kell.

A kvótadöntés mellett történt még egy kis apróság, ami alapvetően tette zárójelbe az Európai Uniót, kérdőjelezte meg jövőjét és mutatott rá arra, hogy a jelenlegi nyugati politikusok – az alapító elődjeikkel ellentétben – képtelenek felülemelkedni a hazai szavazatmaximáláson és a legprimitívebb, távlatos célokat nem felismerő, önsorsrontó nemzetállami önzésen. Pár hete Emanuelle Macron a francia nagyhatalmi politika legrosszabb hagyományait felélesztve kurválkodta végig a kisantantot, megpróbálva a nyugati szlávokat leválasztani, a románokat pedig – minő meglepetés – átállítani, hogy elszigetelje ezzel Magyarországot és miniszterelnökét, pusztán azért, hogy a francia-német tengely által szorgalmazott kétsebességes Európához egy lépéssel közelebb kerüljenek. Hogy megvalósuljon az, ami a déliek és a keletiek számára a legrosszabb forgatókönyv, a mageurópa és a birodalmon belüli gyarmatok közössége.

Mert a valódi vita erről szól, nem pedig az ezervalahányszáz migránsról, akit be kellene fogadni.

Itt ki kell térnem arra, hogy a lelkendező baloldali és a dühöngő jobboldali kommentárok ellenére szó sincs kötelező befogadásról és letelepítésről. Ez a teljesen elbaszott, és amúgy átláthatatlanul átjogászkodott döntés semmi másról nem szól, minthogy a frontállamokban felgyülemlett, kezelhetetlen tömegű népvándorokból egy bizonyos mennyiséget szétszórnak az Unióban, hogy ott folytassák le a menekültügyi eljárást. Azt az eljárást, aminek keretében minden egyes január elsején született Ahmedet meginterjúvolnak, megkérdezik, hogy mégis mi a tökömet keresnek itt, majd végül szépen mehetnek vissza azokra a csodálatos, távoli kecskelegelőkre, ahonnan elindultak világot látni a Soros Co. finanszírozta migranstour program keretében.

Nem a kvótádöntéssel van tehát a baj, hanem azzal a környezettel, amiben megszületett a döntés.

Egy normálisan működő Európai Unió egyrészt védené a határait, aminek következtében tényleg csak a szír polgár- és nagyhatalmi proxyháború legsúlyosabb másfél évében kellett volna hasonlóan durva, a dublini rendszert ideiglenesen felfüggesztő döntést hozni; másrészt a felek nem egymás átverésére játszottak volna. Kevesen emlékeznek már rá, de 2015-ben a magállamok és az általuk függésben tartott tagállamok képviselői Magyarországot is a frontállamok közé kívánták sorolni, tőlünk is átvenni, nem „ideletelepíteni” akartak. Ez viszont olyan szintű aljasság és inkorrektség volt, amire magyar miniszterelnök csak akkor bólinthatott volna rá, ha a kizárólag idegen érdekeket képviselő baloldal adja. Történelmileg viszont úgy alakult, hogy a baloldal közelében sincs a hatalomnak – Angela Merkel őszinte sajnálatára.

Amennyiben elfogadjuk, hogy Magyarország frontállam, tehát a déli határsávot áttörő tömegek nálunk érték el Európa külső határát, akkor – kapaszkodjanak meg! – a kvótarendelkezések hatálya valóban ideiglenes marad. Letelik a másfél év, és ott maradunk a dublini főszabályokkal, mely szerint innentől az összes bevándorló a mi problémánk. Illetve csak azok, akik nem mentek át a leválogatási eljáráson, miután elérték Németországot és ott hasznosnak bizonyulnak. Azok maradhatnak ott, a maradékot meg vegye vissza Orbán, ahogyan ezzel a kezdeti időszakban rendre meg is próbálkoztak a rendkívül szolidáris nyugati elvtársak.

Mert ez volt az eredeti terv.

Csak sajnos Orbán nem teljesen hülye – Merkel asszony őszinte sajnálatára – nekiállt kerítést építeni, önállóan határt védeni, majd elegánsan felmutatta a középső ujját a mageurópának. Se frontország, se befogadóország, se semmi nem leszünk addig, ameddig az Unió el nem kezdi védeni a határait. Ha az megtörténik, akkor leülhetünk újra beszélgetni szolidaritásról, felelősségről, bizalomról, közös cselekvésről.

Ha meg nem, akkor már inkább itt állunk majd egyedül, faszfejekkel körülvéve.