Elnökválasztás félidőben: Hillary tündöklése, bukása és feltámadása I.

 

 

  

Felgyorsultak az események a messzi Ámérikában. Minket teljesen ellep a migránstéma-áradat és saját európai házunk tája, de a tengeren túl, egy globális hatalmi szempontból nagyon-nem-mindegy választás lesz. Itt az idő újra összegezni, mi a helyzet. Ez pedig nem más: Hillary is back.

[badge bgcolor=”#81d742″ value=”B.Boogieman”]

Az amerikai elnökválasztási hosszú kampány során – mint arról szőrmentén a Toronyház is beszámolt – a nyár és korai ősz a republikánusok előretörésével, és a demokraták háttérbe szorulásával telt. Főleg annak volt ez köszönhető, hogy Hillary Clinton – aki egyértelmű favoritja volt a demokrata térfélnek – csúnyán belegabalyodott a Benghazi-botrányba, ami mellé – köszönhetően a republikánus think tankok időzítésének – az ún. „e-mail botrány” is súlyosbította a helyzetét.

Ez a még mindig tartó, folyamatosan adagolt botrány-cunami amúgy kb. arról szól, hogy Clinton mama majdhogynem twitter üzenetekben dobálódzott Amerika legszigorúbban titkos katonai és hírszerzési információival külügyérként. Mindenki – látszólag még a demokraták is – azt hitték, ezzel kb. vége Clinton tündöklésének, s a lejtmenet, amit a felmérések ekkor mutattak, valóban nem adtak okot túlzott bizakodásra a Clinton-Soros-Gates-Zuckerberg liberális NGO-k alkotta tengelynek.

Amerika manapság nagyon furcsa arcát mutatja. Ha őszinték akarunk lenni, sokkal rosszabb a helyzet, mint azt korábban gondoltuk. Nézzük is meg melyek voltak azok az események, amelyek az elmúlt hónapokban oda vezettek, hogy jóformán ugyanott tartunk, ahol az év elején: Clinton jön, lát és valószínűleg győz, a republikánusok meg képtelenek kihasználni az egyéb iránt korábban látható „kormányváltó hangulatot”, ami Obama uralkodását követően a Nép Egyszerű Gyermekében sűrűsödött.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Az amerikai nép körében ma már csak 48% gondolja úgy, hogy gyökeres változásra van szükség a „dolgok menetében”, míg ez a szám a nyár elején stabilan 60% felett tanyázott.[/title]

Az amerikai választások természetét ismerve az úgynevezett „előválasztásoknak” a jelentősége nagyon nagy, hiszen az alapvetően kétpártrendszerre kalibrált amerikai szisztémában az eltérő nézetek, elképzelések a politikai spektrum két oldalán először így méretnek meg. Fontos még ezen túl a pártok népszerűsége államonként is, hisz az elektori rendszer lényege az, hogy az egyes államok úgynevezett elektorokat küldenek az elnök megválasztására, s ezek szavaznak a tulajdonképpeni elnökre. Magyarul: ha mondjuk Kaliforniában csak a nép 50%+1 szavazattal választ demokrata jelöltet, akkor is 55 elektort küldenek, míg ha mondjuk Texasban 100%-os a republikánus győzelem, ők akkor is csak 38-at.

Történelmileg nézve az a faramuci helyzet áll fenn, hogy a kampányt tulajdonképp a népesebb, ezáltal több elektort küldő államokra koncentrálják, melyek azonban hagyományosan demokrata többségűek. Kalifornia a legnagyobb, 55 elektorral, de Chicago 20 és New York 29 elektorral igazából magnetikusan húzzák a többi államot. A republikánusok „bástyája” Texas, csupán 38 elektort képes küldeni, Florida pedig, déli – konzervatív – térség második legtöbb elektort küldő állama a maga 29 főjével pedig hagyományosan „hintaállam”.

A többi állam átlagosan 10 elektort küld, ezért is hívják őket „fly-over states”-nek a két part között, és tipikusan ezek az államok adják az amerikai konzervatívok stabil hátországát örökös kisebbségbe szorítva őket, melynek okai az Amerikai Polgárháborúig vezetnek vissza, amikor a jelenlegi rendszer kidolgozásakor a déli államok politikai erejét akarták minimalizálni.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Ebből látható, hogy tulajdonképp a keleti és nyugati part dönti el a választásokat. Még akkor is, ha az összes többi állam – s velük Amerika többsége – tulajdonképp máshogyan szavaz.[/title]

Jelenleg úgy áll a helyzet, a republikánusok a régi – vesztes – forgatókönyv szerint haladnak a bukás felé, a demokraták pedig lassacskán hátradőlhetnek, hisz a fontos államokban erőteljesen vezetnek az előzetes felmérések alapján. Épp ezért alapvetően más stratégiát kellene látnunk a republikánusok részéről, hogy ezen fordíthassanak.

Donald Trump erősen bekavart a konzervatívok háza táján. Fogalmazhatunk úgy, széttrollkodta a republikánusok nyár elején még virágzó esélyeit. Clinton kifejezetten jól járt Trump nyárvégi, koraőszi kampány-ámokfutásával, hisz Donalddal jól el tudta foglalni magát a szovjet propaganda szintjén mellette kampányoló amcsi balmédia egésze, míg ő átsiklott csendben Amerika Watergate utáni legnagyobb skandalumán, mintha az meg se történt volna. Ez volt az említett e-mailbotrány, melyben Clinton külügyérként olyan államtitkokat fecsegett ki még kapafogú lányacskájának priviben, valamint a Benghazi eseményről is számos olyan részlet kerülhetett napvilágra, ami nagyban befolyásolhatta a jelenlegi közel keleti válságot.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Egyre jobban úgy tűnik, az egész „arab tavasz” kakit a demokrata (sorosNGo-s) think tankokban gondolták ki és úgy kúrták el, ahogy kell, mi meg Európában fuldokolhatunk a migránsválságban.[/title]

Ezért kevésbé meglepő Coleen Bell néni nemrégiben elkövetett kirohanása, hisz a szőke nagykövetnő többszázezer dolcsival tolta meg anno a Clinton Alapítványt, és ez a kinevezés amolyan jutalomfalat az egykori TV-producernek. Mint az említett e-mailekből kiderült: Clinton konkrétan állami pozícióban is saját NGO-jának üzletét egyengette egészen pofátlan módon.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Ezt sikerült megúszni azzal, hogy a másik oldalon – minden potenciális jelöltet elnyomva – a republikánus kampány Trump egyszemélyes stand-up comedyjéről szólt.[/title]

Hillary Clinton tudatos felépítése minden létező propaganda-elképzelést és amerikaiaktól megszokott politikai marketing fogást felülmúl. Népszerű TV showkban simizi a gyerekeket, sztárokkal pózol, és a média szinte készséggel tolja a segge alá a feminista tematikát, hogy a sok szobapáfrány agyú Y generációs idiótát most azzal vehesse rá Hillary Clinton támogatására, hogy Hermione Granger feministatanonc szeretné, ha nő lenne az elnök, mert mekkora gender equality ez már.

És tényleg: a teljesen alkalmatlan, hazug, kapzsi, pofátlan és néha kifejezetten gonosznak tűnő Clintonból azért lesz elnök, mert nunija van. Mindeközben nem kizárt, hogy Donald Trump titkon épp az ő „embere”. A hónap elején már a jobboldali mainstream média is kifejtette, Trump „establishmenten kívülisége” és a GOP „elrablása” egy régóta meglévő politikai stratégia része lehet.

Kiszivárgott, alig pár héttel (!) elnökjelöltsége bejelentése előtt „szívélyes üzleti ebéden” találkozott Bill Clintonnal.

(folyt. köv.)