Gyere ide Viktor, különben bunkó vagy! Nekünk is van fesztiválunk!


Régi és sokszor leírt tételünk szerint a mi haladó ellenzékünk egyetlen szerepe a mi szórakoztatásunkról való gondoskodás. A Momentum Mozgalom feltűnésekor pedig éreztük, most valami tényleg igazán vicces fog történni. Mint annyiszor, most se tévedtünk.

Történt, hogy e nagysikerű mozgalom elnöke vitázni hívta Orbán Viktort. Nem is csak úgy, simán valami tévéstúdióba, hanem egyenesen az általuk szervezett minifesztiválra, amiről még az egyébként óriási rajongójuk, a 444 is kénytelen volt egy könnyfakasztóan szomorkás beszámolót rittyenteni, mivel a tökéletesen érdektelen előadókat egy pár tucat gimnazistából és idősödő munkásőrökből álló elegy figyelte méla unalommal. A nagy áttörés ezek szerint még várat magára, hiába van állítólag Pesten már 9 százaléknyi szavazójuk.

Ezt a kihívást – attól eltekintve, hogy magát komolyan vevő ember nem tarthatja párbajképesnek a Szívtipró Gimi legmenőbb csávóját – ugye már csak azért sem lehetett elfogadni, mert korábban Bibi (szül: Benjámín Netanjáhú, izraeli miniszterelnök) társaságában bandáztak Pesten meg a V4-ekkel (szül: Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország), aztán némi vizes vébé, most meg az évenként ismétlődő háborús uszítás (szül: nagyszerű beszéd a miniszterelnök úrtól, ami miatt szívükhöz kapnak a liberálisok és mi ezen megint csak rendkívül jól szórakozunk). Ha jól számolok, pont Bibit kellett volna otthagynia és lemennie a vitázni Andriskával. Most valljuk be, azért államférfi nem tesz talán olyat, hogy figyelj, te zsidó, van sör a hűtőben, nekem most dolgom van, lezúzok a Bánkitóra fesztiválozni a fiúkkal. Ha hazamész, húzd be rendesen a kapuajtót, valaki megint rágót tett a zárba. Távirányító a kanapén.

Értem én, hogy lassan azért ők is ráébrednek saját korlátaikra. Észlelik, megfigyelik, higgadtan (szül: Index-módra) elemzik azt a jelenséget, mely szerint pár tucat szerencsétlenen túl nem igazán akarnak velük tömegek együtt párologni egy koszos kis sátorban meg horgászbotot faragni délután, miközben Orosz Anna ledídzsézi a kokódzsambót nekik, és hát kellene egy sztárvendég. Persze nem sztárgázsival, hanem a gyere el, vagy bunkó vagy alapon. Mily meglepő, nem ment el. Pedig megint olyan mesterien volt ez kitalálva.

Nyilván a miniszterelnök úr sok elfoglaltsága miatt nem tudott rendesen válaszolni neki, így mint hű propagandistája, megteszem helyette:

  • a, Majd találkozunk, ha pizzát akarok rendelni, kihozod és csevegünk (üdv: O.V.)
  • b, Legközelebb fidelitászos alapszervezetet alapíts, akkor megyek (üdv: O.V.)

Azért a tisztesség kedvéért csak odaírom így a fogalmazás végére: mindannyian meglepődtünk azon, hogy sikerült megszervezni egy fesztivált. Az eddigi baloldali haladármozgalmaknak többé-kevésbé egy büfé üzemeltetése is meghaladta a képességeiket, ők meg egyenesen többnapos fesztivállal indítottak. Oké, biztos segített apu és anyu, de akkor is. Kalapot le!


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

3 hozzászólás

  1. Merjen merészebb lenni és hívná a Trump-ot. Szerintem ő annak idején úgyis szerette a nagy bulikat, felhajtást, biztos tudná értékelni a meghívást.
    A Semjén Zsolttal úgy tűnik nincs bajuk, mert azt nem hívták meg, pedig ő a miniszterelnök-helyettes.
    Vagy az lehetséges, hogy őt féltek valamiért meghívni? 🙂

  2. Persze,hogy van fesztiváljuk. Amikor kordonok között vonaglanak,rendőri őrizet alatt.

  3. Fekete-Győr milyen messze van Nehéz-Posonytól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük