Az Afrikába hurcolt spanyol író szobrát is meggyalázták az antifák


A rabszolgaság intézménye miatt évszázados távolságból is dühöngő Antifa hazugság. Valójában egy velejéig hazug, fehér-ellenes gyűlöletideológiát képviselnek. San Franciscóban sikerült nácinak minősíteni és meggyalázni Miguel de Cervantesnek, a Don Quijote írójának szobrát, aki annyira nem illeszkedik az állítólag fehér bőrű rabszolgatartók emlékművei ellen indított hadjáratba, hogy maga egy rabszolgát nem tartott, viszont öt éven keresztül rabszolga volt, méghozzá Afrikában.

Miguel de Cervantes kalandos életet élt. Harcolt a lepantói csatában, párbajozott állandóan, néha menekülnie is kellett, szóval nyughatatlan, kötekedő típus volt. Az egyik tettlegessége után Itáliába kényszerült, és amikor vissza akart térni Spanyolországba, berber kalózok fogták el a hajóját, és őt, öccsével együtt, eladták az algír pasának. Rabszolgának. Fehér embert rabszolgának Afrikába.

Nocsak.

Nem volt ezzel egyedül. Európából több millió fehér embert hurcoltak Afrikába és a Közel-Keletre a berber és arab kalózok. Évszázadokon keresztül háborítatlanul működtek ezek a rabszolgakereskedő latorállamok, végigdúlták a Földközi-tenger partvidékét, néha a brit partokig is eljutottak. Akit lehetett, összefogdostak, és eladták őket új uraiknak, akiknek sötét bőrül volt és fura vallásoknak hódoltak. (Észak-Afrika francia megszállásáig nem is igazán tudtak ez európai haditengerészetek fellépni az arab fosztogatók és rabszolgavadászok ellen, Marokkó és Algéria elfoglalása tulajdonképpen önvédelemnek tekinthető.) A kezükbe került gazdag vagy híres foglyokért persze váltságdíjat is kértek, Európában pedig szerzetesrendek alakultak, melyeknek fő profilja az európai rabszolgák kiváltása volt. Így került végül haza a Don Quijote írója is.

A berber és az arab rabszolgavadászok és -kereskedők persze azóta sem térdeltek le előttünk, európaiak előtt, hogy bocsánat kérjenek tőlünk bűneikért. Sőt, fennhéjázva magukat is az áldozatok közé sorolják, mert végül, miután Európa megerősödött, kaptak pár jól megérdemelt pofont. És ugyanezek a rabszolgavadászok mentek Dél felé is, hogy négereket hozzanak ki az őserdőből, akiket eladtak az amerikai kontinensre. Bár nem az északi részére, mert – a haladó baloldal hazugságaival szemben – oda csak elenyésző számban érkeztek rabszolgák, főként a Karib-térségbe és Dél-Amerikába szállítottak, hogy onnan leszármazottaik, a jobb élet reményével a szívükben, az USA-ba költözzenek, hogy ott az ő leszármazottaik már úgy tudják, ők mindig is Virginia és Florida ültetvényein nyomorogtak. Ami persze nem igaz, a ma élő amerikai feketék ősei elenyésző számban voltak rabszolgák az USA-ban, többségük őse a polgárháború után vándorolt be Délről, ahogy a ma az USA-ban élő fehérek között sem igen vannak olyanok, akik ősei rabszolgát tartottak volna. Később vándoroltak be. 

És mégis, a magukat egykori rabszolgának képzelő tudatlan és műveletlen feketék, valamint a magukat egykori rabszolgatartónak képzelő és emiatt szégyenkező elmebeteg, tudatlan és műveletlen fehér antifáknak sikerült meggyaláznia annak a spanyol úriembernek a szobrát, aki maga viszont tényleg rabszolga volt.

És ennek semmi más oka nincs, minthogy az Egyesült Államokat lángba borító csőcselék élcsapatát alkotó Antifa nem a rasszizmus ellen küzd, hanem, egy rendőr- és fehér-ellenes gyűlöletideológia nevében, az országot akarja elpusztítani. 


  Nyilvánvaló Kapitány

19 hozzászólás

  1. Hát igen.

    Tulajdonképpen Schleswig-Hholstein és Hannover, valószínűleg Hollandia is, kártérítéssel tartozik a fehér US-beli jenkiknek.

    Hiszen a fejedelemségek korában alattvalóik egy részét és az átutazó nemtelen idegenek jelentős részét összefogdosták és eladták Hollandiába.
    Ahol részben a Holland Keletindiai Társaság munkaerő, katona, hajós igényét, elégítették ki, más részben az Orániai ház jó kapcsolatainak hála az Angol királyi családdal a lázadó amerikai gyarmatok elleni Királyi Angol fegyveres erők rekrutáiként működhettek. (Így alakult ki az amcsi államot alkotó fehérek, német többségének alapja.)

    ÉS valóban az Angol királyi család a jogfolytonosság okán, szintén kártérítéssel tartozik.

    Az amcsi fehéreknek és a mulattok egy részének, az írek rabszolgaként gyarmati terület(ek)re szállításáért, sőt a Monmouth herceg mellé álló Somersetshire-i polgárok rabszolgának eladásáért, melyek összegei minden esetben a király magánkincstárának bevételeit gyarapították.

    • Schenkhyalfonz

      A jakobita skótok adósrabszolgaként való értékesítése is megemlíthető.

      • Hm,

        Az első jakobita felkelés nem 1715-ben volt? Az után adták el a jakobitákat, erről nem tudtam csak a vagyonelkobzásokról és az anobilis-á tételről.

        De, ha ez igaz, akkor a britek Nagy Szabadsága csak egy céltáblának használható karton papír.

        A Magna Carta Libertatum 1267-ben nyerte el végleges formáját, az addig elfogadhatatlan tervezet, 52 évnyi alapból el nem rendelése, módosítása, hatálytalanítása után.

        Egyik legfontosabb rendelkezése az ellenállási jogon túl; a 39. cikkely – szabad embert csak vele egyező státusúak ítélete alapján lehet elfogni, illetve javait lefoglalni.

        Ez a hírős angol demokrácia joggyakorlata vagy a mindenkori királyaik kapzsisága? A rabszolgák vételárának királyi magánpénztárba kerülése miatt felelősségük és jogutódjaiké megkerülhetetlen.
        Még a Luxemburgi libsi bíróság ECoHR is megítélné.

        Érdekes, hogy az első zsidó ellenes progromokat is az angolok hajtották végre, igen kezdeményező ötletes nép.

        És milyen nagyképű!
        Méghogy a világ első alkotmánya, a világ első törvénykönyve, a világ első demokráciája?
        Ha-ha-ha.

        • Magyaroknál ez a jogszabály 1222-ben jelent meg, előbb mint az angoloknál!

          • Nem csak megjelent, hatályba is lépett 1222-ben.

            Nézzen utána, hogy a Tripartium hány évvel előzte meg az angolok (1628. évi Petition of Right -t követő), 1689. évi Bill of Rights elfogadását és hatályba léptetését..

  2. A rasszisták rasszizmusa határtalan, már a fehér házat is kipécézték maguknak. A fehér havat is megtalálják nemsokára. Sőt a fehér szót is lehetne tiltani és mindent ami összekapcsolható vele. Tehát a tisztaságot, a tisztességet, a világosságot. Az új hódítók úgyis koszt, mocskot, bűnözést és sötétséget szeretnének. A fekete az sötét. Ezt az összekapcsolást tiltani kell, legyen ezentúl a fekete a fehér és a sötét a világos és a világos a sötét és találd ki, hogy mikor milyen értelemben használom a szavakat, mert egyébként kuss… ISZONYAT! Posztmodern boszorkányüldözés.

    • Szorosan idetartozik az is, hogy a fehér, keresztény, hetero emberek, rémisztő képződmények. Hehehe.

  3. Hááát nemtom ki hogy van vele ezzel a térdepeltetősdivel, de én egyféle térdepelést szeretnék már látni: mikor narancssárga rabruhába öltözve az összes antifa és sosemvoltrabszolga provokatőr, meg az Európát, Amerikát lezülleszteni, ezzel megosztani és leigáztatni kívánó genderek, jóemberkedők és gazdáik térdelnek sorban a muszlim cimboráik kardjai előtt. Ugye ismerős e jelenet?
    A néger életek és ideát a muszlim haverjaik ugyanis nem érzékenyek az emberei jogokra, ők el fogják törölni a halálbüntetés betiltását, úgyhogy csak hajrá a fehérek demokráciájának, rendőrségének lebontásával!

    • Tisztelt Naprózsa!
      Inkább a felbujtóikat szeretném rabláncon látni. Egyrészt kevesebben vannak,másrészt ezek a provokációk nem ingyenesek. Tehát ahonnan ez a pénz érkezett ott vannak az igazi bűnösök.
      Tudom,álmodok (nyitott szemmel),mert a deepstate főnöksége érinthetetlen.

      • Kocajogász

        Én a felbujtóikat KÖRÜLRAJZOLVA szeretném látni. Mind a háromszáz családfőt. Jó-jó, utóbbiakat karóra tűzve is elfogadom, lássák, milyen nagylelkű tud lenni egy fehér heteró.

    • Nos igen.

      Idegenkedek, muszlimok elé térdelése és lábuk mosása után Don Francesko – Jorge Mario Bergoglio – kezét csókolni.

  4. A szoborrongáloknak lehet hogy
    ki van adva a lista melyik szobrot
    kell ledönteni.Don Quijote iroja
    olyasvalamit képviselt,a lelki szegényeké
    a mennyek országa, ami
    elképzelhetően nem illik a liberális
    vonalba.Vagy a szobordöntők tényleg csak
    csürhe.

  5. Tudják azok a niggák és balogok, ki volt Cervantes?!
    Persze, hogy nem, és ez az igazi rasszizmus: fehér, tehát pusztuljon!
    De azért szívesen beteszik a tolvaj kezüket, ha eltörik, a Röntgen által feltalált gépbe, nem keresik meg a joruba kuruzslót a nádkunyhóban.

  6. Még szerencse hogy Oroszországban nincsenek négerek nagy tömegben. Lehet, hogy Nagy ( I. ) Péter szobrát is ledöntenék, aki ajándékba kapott egy szerecsent, Puskin dédapját. Maga az író is megemlékezik róla a Nagy Péter szerecsene című elbeszélésében. A dédpapa ezredesi rangig vitte.
    Szombathelyen a rendszerváltáskor vették be Puskin mellszobrát, mert egy okos azt hitte valami komenyista. Szerencsére ma újra látható, felújítva visszahelyezték.

  7. Csak egy érdekesség Cervantes-ről, hogy rabszolgaéletének egy részét valószínűleg a mai Montenegro területén lévő Ulcinj (Dulcigno) városában töltötte. Ulcinj a középkornak ebben a szakaszában hírhedt kalózfészek és rabszolgakereskedelmi központ volt. Ráadásul Ulcinj környékén (egészen pontosan Sutomore mellett) van egy Madjari nevű településmaradvány, amit valószínűleg a török által rabszolgaként elhurcolt magyarok alapíthattak valamikor.

  8. Reszelő Aladár

    Nem úgy volt, hogy azért lett vége a rabszolgaságnak, mert már drágább volt a rabszolgát etetni, itatni, szállásolni, tanítani és gyógyítani? Mert nyilván ha valaki szabad, akkor ezek a feature-ök nem járnak, viszont lehet fizetni mindeggyikért. Pénzt szerezni meg onnan lehet, ahol eddig is volt a meló. Napi 12-16 órát kellett dolozni nagyjából éhbérért. De a közte lévő 8-12 órában valóban szabad volt. Bár ha valami rosszat csinált, a verés valószínű ugyanúgy járt.

  9. Cervantes szerencsés volt, hogy az arabok 1000 éves rabszolgavadász és kereskedő gyakorlata szerint, nem herélték ki.

    Bölcsészek, vagy mégis?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük