Az európai jogállamiságról – Legyen ideológiai bunkósbotból valódi atomfegyver

Hatalmas, szűnni nem akaró csodálkozást váltott ki az örökké haladó táborból, amikor Doktorminiszterelnök egykedvűen kinyilvánította, hogy amelyik ország nem tartja be a jogállamisági előírásokat, annak mennie kell az Európai Unióból. Viccelt? Trollkodott? Ugyan! Csak annyit akar, hogy legyen tétje a kimondott szavaknak, és pont e tét miatt belpolitikai hatalomszerzésre, vagy az új tagállamok pénzügyi kifosztására, eszközként, ne lehessen felhasználni.

Kevés akkora és véget nem érő üresjárat van a kortárs nemzetközi diplomáciában, mint a jogállamiság másokon való számonkérése. Békeidőben tényleg kiválóan el lehet vele ütni az időt, sőt, tét nélkül lehet fitogtatni a saját választóink előtt, hogy “mi” sokkal jobban vagyunk valamiben, mint a suttyó keletiek, hiszen a jogállamiságot igazából meg sem lehet mérni, sosem fogunk lebukni azzal, hogy alaptalanul fölényeskedtünk. Összehasonlító nemzetközi jog még létezik, de összehasonlító és sorrendet hirdető jogállamiság nincs. Ha csak tényleg erről szólna az egész, tulajdonképpen senkit nem zavarna, hiszen a nemzetek, amíg a haladás nem tudja kicserélni az embert egy ember pluszra, továbbra is nemzetállami keretek között fognak versengeni egymással, ahogy az emberek is versenyeznek egymással – amíg engedik őket. (Ha nem engedik a versenyt, mint a kommunizmusban, akkor az ember elbutul és terméketlenné válik, és végül magát lopja meg, hiszen övé a gyár.)

De a jogállamisági piszmogás és duma eszközzé vált, méghozzá versenykorlátozó eszközzé, és emiatt Doktorminiszterelnökúrnak sajnos helyre kell tenni a kontinenst. Mert előállt az a sajátos helyzet, hogy tényleg csak neki maradt meg a józan esze az Unió tagállamainak első emberi között. El kell dönteni, hogy megmaradjon-e az Európai Unió, vagy hagyjuk az egészet a fenébe, mert az mégsem egy szívderítő állapot, hogy még fizessünk is az állandó csesztetésért.

A jogállamiság nevezetű bunkósbotot két csoport forgatja szívesen, és e két csoport között, legalábbis a célok tekintetében, megkapó egyetértés van.

Ott vannak a gazdag nyugati államok, akik nem szeretnék szerencsésebb történelmük során felhalmozott előnyeiket feladni, pusztán azért, mert az elmúlt harminc évben hibát hibára halmoztak. (Ugye: míg mi Nyugatra indultunk, ők Keletre.) E nyugati államok most társadalmasítani kívánják a hibákat, a társadalmasítás alatt pedig ezúttal az egész kontinensre kiterjesztett közös politikákat értik. Példának okáért, ha ők egyre versenyképtelenebbé válnak a bevándorlás és/vagy az improduktív rétegek támogatása miatt, akkor ezt ki kell terjeszteni a hülyeségtől távol maradó országokra. Az önkéntesség meg ebben az esetben nem szabadon választott tantárgy. Ha félretesszük az újbeszélt és a mindent eltakaró jóemberkedést, ennyi marad azokból a bizonyos, sokat emlegetett közös értékekből. Amennyiben pedig ez sem elég az évszázados versenyelőnyök megőrzéséhez, még mindig gyorsabban fejlődnek és vonzóbbak (biztonságosabbak, élhetőbbek) az újonnan csatlakozott országok, akkor be lehet kapcsolni a pénzszivattyút, és ki lehet őket fosztani, annulálva mondjuk az elmúlt 30 évben kínkeservesen elért eredményeket. Gyarmatosítani, vagy csatlós pozícióba sorolni őket a szavazati és érdekérvényesítési joguk elvételével.

A nyugati magállamok evidens célja az újonnan csatlakozott, robbanásszerűen fejlődő, az ő európai pozícióikat fenyegető államok csatlós és/vagy gyarmati sorba vetése, méghozzá úgy, hogy mindenféle ködös vádakra alapozva megfosztják őket a szavazati joguktól és érdekérvényesítés lehetőségétől. Az közép-kelet-európai országoknak meg evidens válasza erre, hogy nem tapsolnak, hanem, ahol lehet, keresztbe feküdjenek.

A gyarmatosítók helyi szövetségesei, az új tagállamok komprádor elitje e célokat szívesen magáévá teszi, elvégre mégiscsak könnyebb teljhatalmú különmegbízottként képviselni a gazdaországot, mint választásokat nyerni. A kifosztásból még politikai üzenetet is képesek gyártani, mely szerint nem azért rabolják ki Magyarországot a nyugati magállamok, mert azok szeretnek másokat kirabolni, hanem a hivatalban lévő kormány konfliktuskereső magatartása és a jogállamisági hiányosságok miatt ez egy jogos büntetés. Vagyis: a hatalom megszerzéséért nem nagy ár nekik elesni egy halom, amúgy jogosan járó fejlesztési pénztől, ha ezzel meg tudják semmisíteni az Orbán-kormány gazdasági eredményeit, amivel tulajdonképpen legitimálja a kormányzását a szegényebb, de folyamatosan felzárkózó társadalmi rétegek előtt. Ezért drukkoltak a vírusnak is, de az egy másik kérdés.

Zárójelben még érdemes megjegyezni, hogy a mi tisztelt ellenzékünk bizony a sok egyéb célja mellett lopni is akar. Amennyiben a Birodalom úgy döntene, hogy a Magyarországnak járó pénzek ne az állam, hanem az önkormányzatok és a civilek kezébe kerüljenek, akkor azt a pénzt bizony ellopnák. A nagyvárosokban még talán-talán akadna megfelelő szaktudás az uniós források megpályázására és lehívására, de kisebb településeken már nem. (Zárójel a zárójelben: Budapest és éppen most bukott közel egymilliárd jó magyar forintot azzal, hogy képtelenek voltak rendesen kitölteni egy uniós űrlapot.) Szóval az uniós pénzek ezen forgatókönyv életbe lépese után bizony mindenféle tanácsadó cégnél landolnának, rosszabb esetben pedig a Norvég Alap mintájára válna köddé mindenféle liberális hobbiprojektek során. Értsd: nem autópálya épülne, hanem a transzszexuálisok felé érzékenyítenék egymást a libsik az Aurórában. 

Orbán ezt a két, meglehetősen kellemetlen és az ország jövője szempontjából tragikus kifejletet próbálja megakadályozni azzal, hogy a jogállamiság névre hallgató kifosztási és lopási kísérletnek valódi tétet ad. Hogy ne csak szavakban létezzen az a bizonyos jogállamiság, ne egy légvár legyen, amit tetszőleges érvekkel számon lehet kérni tetszőleges országokon, hanem egy valódi mérce legyen valódi végkimenettel. Mert ha tétje van a jogállamiságnak, akkor bizony senkinek nem áll érdekében használni. Orbán nem mond mást, minthogy az uniós atomfegyvernek is nevezett, hetedik cikkel szerinti eljárás tényleg legyen uniós atomfegyver, mert akkor senki nem akarja majd bevetni. Ahogy atommal megszórt országokat sem lehet utólag kirabolni, úgy egy nem uniós országtól sem lehet elvonni az uniós forrásokat, miközben a közös piac előnyeit tovább élvezik a magállamok. És nem mellesleg a Dobrev-Donáth-féle helytartók is Európa helytartói akarnak lenni, nem pedig egy Európán kívüli ország urai.

Nem véletlen, hogy pont e két társaság rémült meg e felvetéstől. Így, ebben a formában már mégsem annyira fontosak nekik azok a bizonyos közös értékek, hiszen amint komoly következményei lennének a jogállamisági kérdéseknek, nem csak egyéb viták eldöntésére szolgáló bunkósbotként forgatnák, rögtön nem volna annyira kényelmes kézbe venni. Törné a kezüket, talán azért is, mert az egyik legfontosabb európai alapelvünk, hogy bűn nélkül nincs büntetés sem – ezt még a haladásnak sem sikerült meghaladnia.

Facebook hozzászólások

  Nyilvánvaló Kapitány

Avatar

22 hozzászólás

  1. Avatar
    csakafidesz

    Amúgy én jobban érezném magam az Unión kivül.

  2. Avatar

    Itt a lényeg 6 percben:
    https://mediaklikk.hu/kulfold/video/2020/07/21/orban-viktor-nyilatkozata-brusszel-2020-julius-21
    (Mai, korareggeli felvétel!)

    “A parlament által előírtak 80 százalékát sikerült teljesíteni Brüsszelben!”

  3. Avatar

    Jól megadta.

    Kár, hogy nem fejtette ki, hogy az Uniót alkotó, elvben demokráciák között van néhány feudális rendszer is ahol még manapság is – közvetlenül illetve közvetetten – adóznak a polgárok az uralkodó családoknak.

    A királyi, hercegi családok személyes vagyonán és annak – ADÓMENTESSÉ (jövedelem és vagyon) TETT – hozadékán túl, fedezve luxus egzisztenciájukat.

    Mert, hogy ez lenne a jogállam és demokrácia egyik jellemzője, ugye?

  4. Avatar

    A rendszerváltás előtt volt olyan német pénzügyi szakember aki Kelet-Európa kifosztása helyett valóban fel akarta zárkóztatni pénzügyileg és gazdaságilag is Európa keleti felét. Ő volt Alfred Herrhausen a Deutsche Bank elnöke, akit a tervei publikálása után két hónappal 1989. november 30-án meggyilkoltak. Ennyit Nyugat-Európáról.

    • Avatar

      Az RAF sok borsot tört az akkori kormány orra alá és sajnos a Grünék felemelkedése sem járult hozzá a polgári Németország stabilizálásához.

  5. Avatar

    ..hogy a mi tisztelt ellenzékünk… Azért ez nagyon erős volt!
    Az összefoglalás excellent.

  6. Avatar

    Mi lenne, ha megkonzultálnánk – azért, hogy ráhozzuk a frászt a gyarmatosítókra – hogy szerintünk mi a jogállam?
    Például így kérdeznénk:
    1. Ön szerint, jogállam-e az, aki az államot felépítő történelmi őslakosság megkérdezése nélkül telepít be idegeneket az országba, és állampolgárságot ad olyanoknak aki eleve törvényszegőn papírok nélkül lép be az országba, Európába?
    2. Ön szerint jogállam-e az, ahol az őslakosoknak be kell tartani a törvényt, adót kell fizetnie, társadalombiztosítást és a nyugdíjkorhatár 65-72 éve, de közben fiatal migránsokat az állam tart el családostul, ingyen orvosi ellátást, lakást biztosít nekik, se dolgozniuk, se adót, társadalombiztosítást sem kell fizetniük, sőt az államnyelv és törvények, történelem, kultúra megtanulását sem várja el tőlük?
    3…. és így tovább.

    • Avatar

      Jó ötlet.

      3. Demokratikus jogállam-e az, ahol a polgárok közvetlenül adóznak vagy az ország költségvetéséből támogatják feudális uralkodóikat, királyaikat, hercegeiket?
      4. Demokratikus jogállam-e az, ahol a feudális uralkodóik, királyok, hercegek, az ország többi polgárától eltérően mentesülnek magánvagyonuk hozadéka és üzleti tevékenységük után fizetendő adók alól?
      5. Demokratikus jogállam-e az, ahol a feudális uralkodóik, királyok, hercegek, az ország többi polgárától eltérően mentesülnek az örökösödési adó/illeték megfizetése alól?
      6. Demokratikus jogállam-e az ahol terror szervezeteket, pl Antifa, finanszíroznak költségvetési forrásból?
      7. Demokratikus jogállam-e az, ahol hátrányosan megkülönböztetik, kiközösítik a hagyományos értékeket képviselő jobb oldali pártokat (AfD, Rassemblement national, RN)?
      8. Demokratikus jogállam-e az, ahol a jobb oldali pártok vezetőit mondvacsinált ürügyekkel próbálják kiszorítani a közéletből, politikából?
      9. Demokratikus jogállam-e az, ahol a Bundeskanzleramt határozza meg, hogy a médiának miről és hogyan kell kommunikálnia, illetve az ha a Palais de l’Élysée-ből mondják meg, hogy miről nem szabad az újságíróknak írnia?
      10. Demokratikus jogállam-e az, ahol napi szinten antiszemita atrocitások fordulnak elő?
      11. Demokratikus jogállam-e az, ahol napi szinten vannak vallási és nemzetiségi zavargások a z ország szociális rendszerét terhelő betelepültek között megbotránkoztatva az őslakosokat?
      12. Demokratikus jogállam-e az, ahol napi szinten az hatóságok az őslakosok terhére pozitívan diszkriminálják az általuk eltartott betelepültek hordáit?
      13. Demokratikus jogállam-e az, ahol a betelepültek hordái napi szinten támadják és semmisítik meg az adott ország történeti értékeit, támadják a helyi szokásokat, hagyományokat, vallásokat és azok képviselőit, következmények nélkül?
      14. …..és így tovább

    • Avatar

      • Miféle jogállam az, amelyik annak ellenére, hogy a legnagyobb részesedést kapja az EU éves 60 milliárdos mezőgazdasági támogatási alapjából, mezőgazdasági idénymunkásait mégis a végletekig kizsákmányolja, koszlott, lakásnak alig nevezhető, férges, romos házakban helyezi el, akkora zsúfoltságban, hogy az egyik német “zöldügyi” felelős odanyilatkozott: mára az a helyzet, hogy a háziállatainknak jobb követelmények teljesítését írjuk elő, mint a melósoknak.
      Mindezért a mocsokért havi 200 eurót van pofájuk elkérni.
      Meglehet, talán el sem hinnétek, hogy a “fényességes”, “művelt” franciák országáról van szó, ez az az ország, amely a legnagyobb eu-s mg-i támogatást markolja fel, nevezetesen évi 7 milliárd eurót.
      Egyébként a zsúfoltság, nem különben a hygiénia szintje (inkább csak teljes hiánya) kulcsszó ebben a történetben: így élnek, dolgoznak immáron évtizedek óta minden nyáron fél Európából összegyűlt mindenféle színű rabszolgák (még hogy BLM – idióta amerikaiak!), és most pusztán azért buktak le, kerültek a média figyelmébe, mert a koronavírus járvány gócpontjaivá váltak hetek alatt, akárcsak pl. a berlini vágóhídi k-Európai alkalmazottak. Ha úgy tetszik: most sem a végletekig kizsákmányolt rabszolgákért hördült fel a “művelt nyugat”, hanem a saját bőrét félti a fertőzéstől!

      • Miféle jogállam az, jelen esetben Spanyolország, ahol annak ellenére, hogy hatalmas, elképzelhetetlen méretű mezőgazdasági konglomerátumok esetenként a legnagyobb vállalati szintű EU mg-támogatások felmarkolói és minden képzeletet felülmúló hasznok zsebre vágói, az É-Afrikából és K-Európából mindenhonnan összeverbuvált nyomorult idénymunkások MÉG A KÖTELEZŐEN ELŐÍRT MINIMÁLBÉRT SEM kapják meg (ezt a havi bércédulájukkal hivatalosan tudják bizonyítani!), ennek ellenére senki semmit sem tesz a teljes jogtalanság orvoslására; továbbá, ha ez még mind nem elég, semmiféle lakáslehetőséget sem biztosít számukra a kizsákmányoló, kapitalista (idézőjel nélkül!, mocskos kapitalista!), így aztán kénytelenek a nyomorultak (gyakran családostól!) a földek végén, hulladékból (törött paletta, nylon-fólia maradék, kartondoboz-töredék, etc.) összetákolt putrikban (“chabolas” – shacks) “lakni”, a kimerítő és persze szabálytalan 10-12 órás műszak utáni pihenőjüket, életüket VÍZ, VILLANY, és bárminemű HYGIÉNIAI ALAPFELTÉTELEK NÉLKÜL tengetni. (Erre gondolj, kedves olvasó, amikor a magyar epertermelőket padlóra küldő olcsóbb spanyol epret választod áprilisban a német multi boltjaiban!, de ez egy másik oldala a dolognak!)
      Az olyannyira “fejlett”, minket mindenféle mondvacsinált ürüggyel állandóan kioktatni igyekvő fényességes nyugat természetesen mit sem tett ezen középkori szintű XXI. századi nyomortelepek és jogtalanságok megszüntetésére, ez esetben is – ld. mint fentebb, a francia történetnél! – a koronavírus-járvány miatti fertőző gócok kialakulása vitte oda a sajtót – egyelőre még most is csak a sajtót!!! – a JOGÁLLAMISÁG ezen mintapéldányai bemutatására.
      [Forrás: mindkét esetben az Európai Unió által fenntartott, pénzelt Euronews adása, ill. a hírcsatorna honlapja – https://www.euronews.com/2020/07/17/invisible-workers-underpaid-exploited-and-put-at-risk-on-europe-s-farms – az illusztrációs anyaghoz, fényképekhez még különösebb nyelvismeret sem kell.]

      • [folytassátok!]

    • Avatar

      Hollandia = rejtett, ILLEGÁLIS adóparadicsom az EU-ban

      The Dutch corporate tax rate (i.e., 20% for income under or equal to EUR 200.000 and 25% for income exceeding EUR 200.000) is rather normal for Europe. However, large multinational companies residing in the country are provided with an opportunity to negotiate special agreements with the Dutch tax authorities.
      Just two wellknown examples:
      On the basis of special agreements with the Dutch government, Fiat and Starbucks succeeded to take tax advantages resulting in EUR 20-30 million each. However, THE TAX DEALS with the two companies WERE ANNOUNCED as an ILLEGAL STATE AID BY THE EU COMMISSION.

      • [folytassátok!]

  7. Avatar

    MI MENNYI?!

    A Tutiblog jelen bejegyzésének témája a jogállamiság, persze abban az értelemben, ahogy azt néhány ny-Európai ország, s a hazai csatlósok szívesen értelmeznék. Ugyane tárgyban jelent meg kiváló interjú a mai M. Nemzetben a témakörben igazán megnyilvánulni hivatott szakemberrel, Varga Judittal, aki nem csak jogász, Igazságügyi miniszter, hanem hazánk EU-ügyi minisztere is.

    Ez mind szép és jó, ami a “jogállamiság” gumicsontot illeti, ám az összegekről mélységes mély csend honol a hazai jobb-konzervatív sajtóban, eltekintve attól a bizonyos 3 milliárdtól, mely összeg persze nagyon szép , nagyon jó (és nagyon-nagyon sok), de azon kívül, hogy ezt OV kiharcolta, és éljen, és hurrá, azon kívül nem igazán tudhattunk meg többet ezidáig.

    Bezzeg odaát: az ATV az ottani esti főműsor tegnapi teljes másfél óráját annak szentelte, hogy felvonultatta az egész ballibsi megmondó-gárdát, megjelent ott fegyőrtől újhülyéig mindenki, aki él és mozog. Mind közül a maga nemében, a saját szempontjai szerint legfelkészültebb, és legtöbb adatot, számot, százalékot felsorakoztató a “hazudtunk délben, hazudtunk este…” párt képviselője volt, aki végül summázatként azt igyekezett a nézők agyába vésni, hogy 2007-ben főnöke, a prímszámok nagymestere a hasonló hétévenkénti tárgyaláson nem kevesebb, mint 30 milliárdot harcolt ki, 2014-ben OV csak 20 milliárdot, és most – idézem – “minden hazug dicsekvés ellenére is” megint csak mindössze 20 milliárdot, amiből ráadásul azzal a bizonyos 3 milliárddal “végképp nem henceghetne Orbán”, mert azt az é-kelet-Magyarországi térség kizárólag Orbán 10 esztendeje alatt bekövetkezett drámai lecsúszása, elszegényedése miatt kaptuk (egyetlen célra, a cigányok felzárkóztatásra!), tehát az sajnos nem egyéb – szerintük -, mint annak bizonyítéka, hogy mi “büszkélkedhetünk” az EU egyik legszegényebb régiójával, s most már “papírunk is van erről”.

    Mi itt néhányan ahhoz a generációhoz tartozunk, akik annak idején a hivatalos egyetlen rádió híradásai után gondosan meghallgattuk a SZER adását is, és a kettőből osztva-szorozva valahogy megpróbáltuk kibogozni a valót.
    A Szabad Európa tehát most már “rendben van”, no de hol késik, hol található a, ha nem is pontos, részletes, de legalább nagy vonalakban megrajzolt beszámoló a mi oldalunkon?! Attól tartok, hacsak valami eldugott híradás el nem kerülte a figyelmemet, SEHOL! Sehol egyetlen újságcikk, TV-adás, semmi konkrétum a dicsőségjelentésen és ama bizonyos 3 mrd-on kívül. Még itt sem, a PS hasábjain sem!

    Egy, csak egy legény van talpon a vidéken mind ez ideig: Deutsch Tamás megjelent az InfoRádió Aréna című műsorában tegnap este 6-kor (az ő érdeme csak a megjelenés, de a szemfülesség, a gyorsaság érdeme első sorban bizony a korántsem a mi zenekarunkban muzsikáló InfoRádióé!); nos tegnap ott DT legalább némi SAJÁT OLDALUNKRÓL SZÁRMAZÓ információ-töredékekkel szolgált a pénzek elosztásáról, meg egyebekről is (jogállamiságról is, tehát ez a kis kommentem NEM off itt…).
    Számokról, milliárdokról, jogi és közgáz fogalmakról szóló szöveget nem könnyű rádión keresztül megérteni, ráadásul DT sem kimondottan az az orátor, akit olyan könnyű lenne követni, mégis azt tudom ajánlani: hallgasd meg, nyájas olvasó, megéri az 50 percet (meg aztán úgy sincs más!), – ha valamennyire is igényt tartasz a “jól tájékozott” jelzőre :

    https://infostart.hu/audio/00009/000099cbb.mp3

    😐

    • Avatar

      A 3 milliárd, HA elérhető lesz, 7 éven át, évi 4,42 millió euró.

      A felosztott összeg.
      1074 milliárd euró költségvetés
      390 milliárd euró közös törlesztésű támogatás
      360 milliárd euró igénylő ország által törlesztendő hitel
      ——————————————————————
      1824 milliárd euró összesen

      Amiből nem tudható, hogy az EU mennyit fordít magára (parlament, Bizottság és intézményei), mennyit párt és globális “civil” szervezetek finanszírozására, mennyit az országok valódi szociális, kulturális, szabadidős, civil és egyes szakmai szervezetei támogatására, közvetlenül migráció – noname bankkártyák – finanszírozására, védelmi kiadásra, Központi Bankra, stb

      Mennyit a tagországok gazdasági fejlettségének kiegyenlítésére, mekkora a strukturális és felzárkóztatási, kohéziós alapok és ezek hogyan oszlanak meg.

      Tehát még az a nagyság sincs meg amivel a 3 milliárd összevethető lenne, hogy tudjuk az sok-e vagy kevés.
      Viszont a szlovákok 44, a csehek 62, az olaszok és spanyolok a költségvetés i részen túl a RFF alapból 200 milliárd nagyságrendű összeghez kaptak hozzáférést.

      • Avatar

        pardon

        A 3 milliárd, HA elérhető lesz, 7 éven át, évi 428,571 millió euró.

        • Avatar

          Viktorka azt mondotta vala, hogy 3 milliárddal TÖBBET kapunk

          • Avatar

            “Viktorka azt mondotta vala, hogy 3 milliárddal TÖBBET kapunk.”

            Én meg azt mondom, ha elérhető lesz.
            Ugyanis az Uniós pénzbeli támogatásnak, mindig feltételei vannak.

            A cikk csúsztat természetesen.

      • Avatar

        61,5 mrd körül lesz, ha a hitelt is hozzászámoljuk.

        3 mrd plusz pénz az meg annyi, hogy az összes staidont, amit 10 év alatt építettek ki lehet fizetni belőle háromszor… Ha az áfát nem számoljuk (hiszen az visszakerül a költségvetésbe), akkor négyszer.

        • Avatar

          trma,

          Ne feledje a pénzügyi lebonyolítás kárunkra változott feltételét:
          – minden Unió által adott euróhoz saját részként 30 centet hozzá kell tenni.

          Azaz a 61,5 mrd-hoz, 20,5 mrd kormány által biztosított költségvetési támogatást, a közös ktgvt 7 éve alatt.

          Ha az RFF alapot nem 2 év alatt kellene lehívni.

          Egyszerűen nincs annyi pénz az állami költségvetésben, hogy ez megvalósuljon.

  8. Avatar

    MI MENNYI #2

    Most hangzott el a HírTV Mo. élőben című műsorában: ha mindent egybe számolunk, a legoptimistább becslések (számítások?) szerint akár 53 milliárd euró is lehet a keret.
    No, innen már tényleg mindenki szinte azt ír/mond 20 és 60 mrd euró között, amit akar – egyik összeg sem lesz felelőtlen dobálózás a milliárdokkal. Csak néhány példa (csekély vonatkozó ismereteim szerint) hogy miért lehet annyiféle összegről – tulajdonképpen JOGOSAN – beszélni:

    – az alapösszeg, az a bizonyos cca. 20 mrd 7 évre szól, de nem lehet bármire felhasználni, tehát ha azt mondja OV kormánya majd 7 év múlva, hogy 100 százalékig felhasználtuk mindet (mint ahogyan ezt mondjuk erre a 7 évre is) akkor az sem 20 mrd-ot fog jelenteni, mert, mint fentebb jeleztem, bizonyos célokra nem használhatunk fel ebből a keretből (szélsőséges példa: pld. tengeri halászat fejlesztésére sem) noha ilyen rovat is létezik;
    – azt a bizonyos +3 mrd eurót (ezt már jóval korábban jeleztem) csak ÉK-Magyarország legszegényebb (~cigánylakta) régióinak felemelésére szabad felhasználni;
    – a felújítási (részben hitel, részben “ingyenes”) csomag nagy részét az első 3 évben KELL felhasználni, ugyanakkor viszont a teljes összeg felhasználása sajátos módon nem 7 évre, hanem – szerény ismereteim szerint – akár 10 évre is elhúzható – nem biztos, hogy pont ilyen ütemezésben mi ezt képesek leszünk értelmesen kihasználni;
    – mindezenközben azt sem tudjuk, hogy milyen ütemezésben fog rendelkezésre állni a dohány, mert abban ugye biztosak lehetünk, hogy (ha egyáltalán mindenki ráteszi a kóser pecsétet az ősz folyamán), a teljes összeg egyáltalán nem áll majd rendelkezésre 2021. január 2-án.

    • Avatar

      Nem rossz a komment.

      Minden Magyarországnak megítélt Uniós forrás PÁLYÁZHATÓ keretösszeg.

      NEM HÍVHATÓ LE AUTOMATIKUSAN A KORMÁNY KINCSTÁRI SZÁMLÁJÁRA.
      (A holland “barátnak” nyilván csípi a szemét, hogy a FIDESZ kormány az eltelt 10 évből 8-ban 100%-ban lehívta a keretet és azt mint maradványt nem lehetett újraosztani.)

      Persze, kivétel van.
      Ez pedig a nettó befizetőknek – fukarok + Germainn – járó un. BEFIZETŐI VISSZATÉRÍTÉS.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük