Világ kurvái egyesüljetek! Weinstein az ellenség!


Most, hogy már mindenki elmondta a véleményét Harvey Weinstein tanulságos történetéről, ideje összegeznünk, ki mit miért csinált, miért csinál most, és ez mennyire hősies. Figyelmeztetjük az érzékeny lelkű olvasókat, hogy a nemiségre és a nemi közösülésre vonatkozó durva kifejezések szándékosak, hogy pontosan tükrözzék a történtek jellegét. A cikk női szereplőire vonatkozó dehonesztáló kifejezések pontosan annyira becsülik a cikk női szereplőit, mint ők saját magukat.

Tényleg meglepődött bárki, hogy ez így megy Hollywoodban? Nos, még a világ Hollywoodnál nagyságrendekkel kevésbé undorító helyein is így megy. Aki ezen meglepődik, és őszintén teszi, az az életképtelenséget súroló mértékben naiv, mondhatni gecibuta, aki pedig csak tetteti, az pontosan olyan képmutató hazug féreg, mint Hollywood 99 százaléka. A szex a világ kezdete óta iszonyú erős motiváció és zsarolási tétel, és a világ végéig az is lesz.

Ezen az sem változtat, ha a Weinsteinhez hasonló férfiak által pénzelt leszbikus-feministalobbi megpróbálja betiltatni a közrendű férfiakat.

Weinstein jóbarátai, Hillary Clinton és Barack Obama is elhatárolódott a producertől, és ezzel máris minden rendben van, továbbra is Trump lehet az első számú nőgyűlölő molesztálóbajnok. Weinstein hollywoodi értelemben vett barátai (értsd: a pénzét és befolyását szeretők), munkatársai és úgy általában mindenkije elfordult tőle, hogy most ájtatos arccal elszínészkedhessék a jó embert, aki elítéli az önzést és mások kihasználását.

Így aztán továbbra is hazudhatja az álomgyárban mindenki, a producerektől a rendezőkön és a férfi sztárszínészeken át, a sztárságért szopó-baszó későbbi Oscar-díjas színész hölgyekig, hogy elbukott a gonosz, a többiek nem ilyenek, és az a Trump az igazán rettenetes, aki legalább néhányat feleségül vett a felszedett női közül.

Tudjátok, hogyan válogatják a női szereplőket az utóbbi időben elviselhetetlenül felszaporodott, filmformátumú feminista kiáltványokhoz (ld.: új Szellemirtók, Wonder Woman, A szolgálólány meséje, stb.)? Egyet találhattok… Ráadásul a Hollywoodból már kiszivárgott aberrációk között mégcsak kirívóan betegnek sem hat, ha egy fehér producer ronda, kövér néger nőkre bukik, úgyhogy bármi elképzelhető.

A szóban forgó hölgyeket természetesen tárt karokkal várja a cérnagyár, a titkársági fénymásoló, az áruházi kassza és a felmosónyél, ahogy a legtöbb férfi is teherautók volánja mögött, autók motorházába hajolva vagy bankfiókok és üzletek bejáratánál talpalva tölti a napjait viszonylag alacsony fizetésért. Manapság már nagyon könnyű sutba dobni az emberi méltóságot, akit nem hív fel a szállodai szobája szereposztó díványára egy öreg, kövér producer, az is elmehet gyors fillérekért szargalacsint csinálni magából a Balázs show-ban. Nagyon sok ember mégsem mond le a méltóságáról, és cserébe egyszerű életet él. A többhöz ugyanis a többség számára nem megadatott, átlagon felüli tehetség és szorgalom vagy átlagon felüli szerencse vagy mindhárom kell. A szórakoztatóipari ágazatok többségében viszont átlagon felüli szolgalelkűség és az önbecsülés hiánya nélkül nehéz a csúcsra érni. Az utóbbi csoportba tartozó semmirekellő ribancok aztán persze ugyanúgy küszködnek a saját lelkiismeretükkel, ahogy Faust, miután eladta a lelkét az ördögnek, ezért némi megnyugvást nyújt nekik, ha az aktuális bűnbakot kórusban szidva, áldozatnak álcázhatják magukat.

Ezek a hölgyek úgy gondolják, hogy az adottságaikat képességgé átalakító kemény munka helyett inkább a formás alvázukkal és pinával jutnak előre, a sztárság és a gazdagság felé.

Pedig a szabad akarat mindenkivel együtt születik, még azokkal a nőkkel is, akiknek jó seggük és csinos pofijuk van. Ők is mondhatnák azt a Wieinsteineknek, hogy „bocs, geciundorító vagy, szia”. Ehelyett viszont összeszorított fogakkal teljesítették ennek az aranyérmes vén kéjencnek az összes perverz vágyát – már amikor nem pofozta fel őket fogazásért. Weinstein tulajdonképpen csak letépte azokat a gyümölcsöket a fáról, amelyeket elért, mindössze annyi különbözteti meg őt sokunktól, hogy neki létrája is volt. A most hangoskodó híres színésznők viszont, akik nyilván lenyelték az öregnek bármijét, most az Oscar-szobrocskájukat szorongatva vicsorognak rá, miközben a szobából kimenekülésekről meg nemi erőszakról füllentgetnek, pedig simán úgy is dönthettek volna, hogy nem állnak kurvának.

És őket minősítik most hősnek a feltehetően hozzájuk hasonló lotyók, akikben szintén ambivalens érzelmek tombolhatnak a saját pályafutásuk kezdőlöketei miatt.

Az igazi hősöket nem ismerjük. Ők azok, akik akár a tehetségük ellenére is elutasították a színészi pályát, ha ilyen áron lehet szupersztárrá válni. Nekik nem érte meg aláfeküdni Weinsteinnek sok pénzért, sikerért meg a majdani Oscarért. Ők most talán jelentéktelen színtársulatokban játszanak, sőt talán csak hobbiból csinálják a banki ügyintézői munkájuk mellett, de még az is lehet, hogy teljesen megundorodtak a szórakoztatóipartól, és például egy autókölcsönző pultja mögött ücsörögnek.

Őket nem ünneplik hangosan a hollywoodi álhősök, viszont a lelkiismeretük tiszta, és a tiszta lelkiismeret értékét éppen a most bosszúszomjasan acsarkodó, a bukott Weinsteinen kívül talán más filmmogulok által is végigkúrt színésznők vergődése mutatja.

És kik a legnyomorultabb idióták a történetben? Azok, akikbe még csak tehetség sem szorult, de elhitték magukról, hogy jó nőként sztárszínésznői életre predesztinálta őket az élet, ezért baszni is hajlandóak voltak is Weinsteinnel, majd kiderült, hogy még bazári majomnak is teljesen alkalmatlanok. Na, nekik aztán tényleg megérte!


  kanászgyerek

29 hozzászólás

  1. Én nem értem, hogy ez a szép férfi hogy nem kapott minden ujjára akár tíz nőt is, még akkor is, hogy ha csak portás lett volna egy hotelben.
    Van egy sejtésem, ha ugyanezt férfiakkal tette volna, ma ünnepelnék, mert az trendi náluk.

  2. Idei hollywood-i OSCAR díj átadásánál a törvények szerint megválasztott Trump elnököt ezek a Madonnához hasonló szopásaik által feltoltak ,felcsúsztatott-mászottak szidalmazták. Miket csinálhatnak a filmipar ,zeneipar buzi köcsög ,pedofil főnökei is zárt ajtóik mögött ( tisztelet a kivételeknek) a náluk állásra jelentkező nőkkel ,férfiakkal és gyerekekkel?EZEK A BALOS LIBERALIZMUSUK ÁLTALI FÉRGEK sOROS VEZETTE BANDÁJÁHOZ TARTOZNAK. PÉLDA ERRE ,HOGY SVÉDORSZÁGBAN BUZI KÖCSÖGÖKET ÉS NEMI ÉLETÜKET PUCÉRAN EGYMÁST ÖLELŐ RAJZZAL NÉPSZERŰSÍTIK.PÉNISSZEL ÉS NAGY MELLEL .KÖZERKÖLCS ELLENI BÜNTETT EZ.

  3. heroes_never_die

    Kanászkölök zseniális cikke arról a velejéig romlott környezetröl, ahol nem csak kezdö szinésznöcskék gurulnak végig a casting couch (szereposztó divány) perverz poklain, hanem kisgyerekek is, akiket ambiciózus szülök világsztárnak látnak és szintén az ilyen figurák mancsaiba kerülnek. Az már csak egy fáradt mosolyt képes kicsikarni az érdeklödö olvasó arcára, hogy egy Hillary C., foglalkozására nézve bukott elnökjelölt, aki maximálisan igénybe vette HW adományait, most látványosan borzalkodik, feledvén a saját férje múltbeli aktivitásait, majd a nem oly régi, Jeffrey Eppstein, elitélt pedo tulajdonában levö “Lolita” szigeti látogatásait (26 x!). Mr. O. éppen nagykorúvá vált lánya, Malia, aki magát kissé túlértékelve, a show-businessben akart némi elönyt szerezni, az elmúlt évben HW cégénél kapott praktikumot.

    Meryl Streep, aki egész pályafutása alatt a gyerekmegrontó Roman Polansky mellett kardoskodott, természetesen szintén “nem tudott semmiröl”…

    Mindenki tudta és tudja, mi folyik a zárt ajtók mögött. Most nyilvánosan meglepetést szimulálni tipikus hollywoodi álszentség. Nem az elsö és nem az utolsó.

  4. Emlékszik még valaki Dominique Strauss-Kahn-ra az IMF előző elnökére ?
    Kirobbant, hogy egy néger szállodai szobalányt megakart kefélni.
    Az egész libsi világ összefogott, és “bebizonyították”, hogy a nő egy hazug kurva.
    Hát igen, ő csak egy kis takarító nő volt, szemben egy zsidó nagykutyával, akiről ugyanakkor MINDENKI tudta, hogy egy önző erőszakos kurvapecér.
    Ezt is kifogják húzni a szarból.

    • Ahány néger szobalányt megkefélnek némi ellenszolgáltatás fejében… Talán Strauss-Kahn nem akart eleget fizetni érte, vagy túlzott prüd volt a csajszi.

  5. Most komolyan, valakit érdekel még ez a szar?

  6. Merilinmonró mosolyog
    Már túl van az egészen.
    Ismeri a dolgot dzsémszdínnel együtt..
    A szolgák lopnak
    meg lopakodnak….
    Hobo Vadászat…
    Lehet,hogy nem pontos,de a lényege … A franc egye meg,hogy tudnak egyesek ennyire belelátni.
    Az a nagylemez,hűűűű de régen volt,és mennyire jó még ma is.

    • a fene gondolta volna rólad, hogy ismered, szereted ezt a zenét.
      nade, hogy csesztesselek is: american pray a jim morrisonos albumról, az még belefér?
      meg az “alvó szegek a jéghideg homokban”?

      • A fene gondolta volna Rólad,hogy azt is ismered.
        És nekem miért kellene pontosan azt éreznem,ami a Hobo lelkében volt. Aztán megírta.
        Ma ontják véremet.

        • ó, dehogy kell azt érezni. ő telibe szarta a sajátszáját, mikor az i love you budapest album kapcsán a hobo klubban azt magxarázta, hogyaki ott a kopasz kutyát akarja hallani az … mindwgy messzire vezet ez… inkább meséljen az erdő..:) örülök (de tényleg), hogy legalább egy valamiben szót értettünk. “Átkozott Tobacco Road”…vagyis kis ország, kicsi road, átkozott, tobacco street. 🙂

          • Van amiben egyet értek akár Önnel is?
            Alighanem az egyedfejlődés útjára léptem…
            Ti még kis srácok voltatok…..

        • Nagymamához indult kosárral Pirozsda
          Ismeri a mesét,de vágyik a tilosba.

  7. Arthur Miller számolt be arról, hogy amikor Marilyn Monroe megkapta élete első főszerepét, imigyen kommentálta az örömhírt: “Remélem, soha többé nem kell zsidó farkakon furulyáznom.”

  8. fürgerókalábak

    Kíváncsi vagyok hogy Alyson Hannigan is beszáll-e a rinyakórusba 😀

  9. Teljesen igaza van a cikkírónak.
    Hollywood egy erkölcsi fertő – viszont senkire nem fognak fegyvert, hogy részese legyen.

  10. Nézzünk körül magunk körül is! Min is háborgunk? Hogy fiatal lányok karrierért cserében szexszel fizetnek? Nem szexszel fizetnek akkor, amikor ma már a 15 (!) éves lányok kiharcolják (kell harcolniuk?), hogy szinte együtt éljenek a “barátjukkal” és onnan menjenek iskolába. Egyik fél (fiú/lány) sem látja be, hogy ez hosszabb távon káros. Ezzel együtt, ha a lány odakerül, akkor már könnyen letérdel, vagy fekszik be a szereposztó díványba.

    • Lehet,hogy kevesen ismerik az 1980-s éveket.
      Az előtte való időket,meg,depláne nem
      Akkoriban ,nem volt lakás,ahol hághattunk volna. Az “albérlet” ,meghaladta a fizetésünket.
      A kurvákat a Nagyapám,versenyeztette. Pedig ott semmi ,filmfelvétel nem volt ígérve.
      Lásd Bérczi művész úr gazdag felvételeit.
      Még a nyughatatlan Babits-ról is exponált felvételt.
      éppen Baján “tanított”
      Amúgy el nem tudom képzelni,hogy mit. És hogyan.
      És számtalan kérdés.

  11. Az a legjobb vicc, hogy a halivúdi sztárok jórészéről előkerül néhány szex kép, valódi pornójelenet..

    • És az úgynevezett tanyasi emberekről,miért mindig a móricc jut az embereknek az eszébe?
      Olvastak már valamit Benedek apótól?
      Wass Albert?
      És van-e fotó a medvéről?

  12. Jurák Kata, merre vagy?

  13. Szőnyi József

    A hollywoodi liberális moslékbűz hazai követői, avagy Enyedi Ildikó nyílt levele…..
    Emlékeztetőül először a díjnyertes filmrendezőről:
    Történt volt, hogy az Orbán kormányzat által megújított Magyar Nemzeti Filmalap – 17 év pénztelenséget követően- odaítélt közel 500 miiliócskát Enyedi művésznőnek, pontosabban Mesterházy Ernő producernek és Mécs Mónika producer-társnak. Mesterházy 2004-2010 között Demszky Gábor politikai főtanácsadója, akit az úgynevezett Hagyó-ügy másodrendű vádlottjaként – folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. 2010. február elejétől június végéig volt előzetes letartóztatásban. Mesterházy Ernő – aki egy ideig az SZDSZ tanácsadójaként is tevékenykedett – 1997-ben feleségül vette Mécs Mónikát, Mécs Imre SZDSZ-es politikus lányát és ezzel tagja lett a Mécs-Magyar-Demszky családnak. Demszky Gábor második felesége, Hodosán Róza lett Magyar Bálint felesége, akinek sógora Mécs Imre. (Mécs felesége Magyar Fruzsina, Magyar Bálint a testvére).
    Hős ünnepeltünk – Fischer Iván, Nemes-Jeles, Kertész, Schiff András és társaik jelölt ösvényén haladva – gyorsan kiállt néhány mikrofon s toll kereszttüzébe, emlékeztetve az örömködőket: mire is a nagy ünneplés, amikor “ami most Magyarországon történik, az „szégyen és valóban félelemmel tölt el”, nagyon keserűen nézi, ahogy az ország jelenlegi kormánya működik”….és egyebek.
    Ennyit a közelmúltról és akkor itt a mai folytatás:
    A világméretű szellemi szennytermelés hollywoodi központjában kirobbant – tudatosan kirobbantott – botrány, a Harvey Weinstein-ügy nyomán azonnal szükségét érezte a hazai liberális kígyófészek , a Krétakör szinész(?)nőcskéje , Sárosdi Lilla, aki nem mellesleg Schilling Árpád felesége világgá sírni saját ki tudja mikori kalandját, mi szerint őt (is) egy fehér BMW-s színházigazgató orális szo.. szexre akarta kényszeríteni ( a fogalmazásból nem derül ki egyértelműen, hogy az akarat teljesült-e….). Az erkölcsi üdvhadsereg új harcosa tudva tudja, hogy ez az állítólagos újkori fehér lovon díszelgő jó ember ma is fiatalokkal foglalkozik, de “Hangsúlyozta, hogy nem fogja kimondani a rendező nevét, mert nem tudja bizonyítani a történteket. “A leírásom többekre is illik, de nekik nem kell védekezniük, egyszerűen legyenek velem szolidárisak.” Tehát Lillácskát, a Krétakör színésznőcskéjét, Schilling Árpád feleségét nem zavarja, hogy az őt orálisan megkörnyékező rendező-színházigazgató esetleg – vélhetően továbbra is hódol ebbéli szokásának és szenvedélyének, meggyalázva még számos behajlásra kapható fiatal hölgyet – nem, ő nem mond nevet, fedezve ezzel álmai fehér BMW-s – lovas – lovagját…..
    És most megjött a felmentő sereg, az ajvékolók díszes csapata, nosza rovott múltú Enyedi művésznő sietve firkantott egy nyílt levelet, petícióként nyilvánossá téve, melyben kiáll az összes további áldozat mellett és zárásként “Aláírásunkkal minden áldozatot arra bíztatunk, hogy vegyenek részt abban a társadalmi diskurzusban, amelynek során sérelmeiket kibeszélhetik, feldolgozhatják és akár jogi útra is terelhetik.” Aha, jogi útra, úgy, mint Sárosdi Lillácska, ugye?
    Nem esetleg a szokásos képlet ismét: vádaskodás, köpködés, azonnal ráhúzni Magyarországra is a tengerentúli züllött liberális szennyet – lám’ itt sincs másként, sőt…’, persze mindezt bizonyítani nem tudjuk, nem akarjuk, nem merjük, de azért szétordítjuk a világot, ráfolyatjuk bűzös nyálunkat mindenre és mindenkire?!
    Ennél még az is tisztességesebb lenne, ha abban a bizonyos fehér BMW-ben megtörtént volna az a bizonyos nem morális, ámde orális kiegyezés és akkor ma talán nem a Krétakör liberális kegyelemkenyerét kellene eszegetnie Sárosdi (m)orális Lillának! SzJ

  14. Az a helyzet, hogy igazad van. Pont.

    Engem azonban elszomorít egy dolog.
    Senki sem veti fel, hogy az ilyen Sárosdi félék, miután szoptak/nem szoptak és úgy érezték, hogy ami történt velük az rossz, elfelejtettek feljelentést tenni, amire önmagában lehetne azt mondani, hogy hát nő a lelkem és nem képes még eldönteni magában, hogy egy baszást,szopást akart-e vagy sem, jó volt-e vagy sem, merőszak volt-e vagy sem, de amikor eldöntötte, hogy az volt, akkor kurvára törvényi kötelezettsége lett volna az ürgét feljelenteni.
    Nem a saját érdekében, hanem hogy másokkal ne történhessen me ugyanez.
    Lényegében bűnrészes volt minden további, akarata ellenére gecit nyelő növendék molesztálásában.
    Ezért ugyebár nem lesz felelősségre vonás?

  15. Nem kell ám ennyit rugózni ezen a témán.
    Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, hogy megbasszák.
    Ez a velejéig romlott liberális társaság itthon és hollivúdban éppen erről tesz manapság tanúbizonyságot.

    http://sendvid.com/wroaweqk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük