A nőnap, amikor együtt buknak le a feministák és kiherélt férfijanicsárjaik


Arra jó a nőnap, hogy a világ feministái egyesülhetnek, és egy nagy, globális szájtépésben állíthatják be áldozatnak magukat, illetve agresszornak a férfiakat, miközben a nem is létező bérszakadékon panaszkodnak.

A propagandacúnamiban nemcsak az domborodik ki, hogy mely nők őrültek már meg menthetetlenül, és melyeknél visszafordítható esetleg a fertőzés okozta részleges tudatkárosodás, hanem az is, hogy mely férfiak teszik le önként a saját levágott heréiket a feministák munkapadjára. Tőlük sincs sok értelme bármi hasznosat vagy építő jellegűt várni ebben az életben, amíg egy váratlan kulturális fordulatként nem lesz újra igény hatoktávos eunuch énekesekre.

A Libération nevű francia napilap a nőnap alkalmából úgy tiltakozott a bérszakadék ellen, hogy a férfiaknak 50 centtel drágábban adta az újságot, hogy a pluszbetételből az egyenlőtlenség ellen küzdő szervezeteket támogasson. Az „egyenlőtlenség ellen küzdő szervezetek” alatt bátran gondoljunk a férfiakra dühödten ordibáló, gyerekruhát hordó, kövér, tarkabarka tüsihajú, tengerésztetkós, esetleg felnyírt hajú, topis öltözetű, szétcsúszott életű feministákra! Egy dolog, hogy az a férfi, aki belemegy ilyen megalázásba, és így is megvette a lapot, az meg is érdemli, hogy frusztrált feministák zsarnokoskodjanak fölötte. A lap viszont a szerkesztőségi cikkben azzal indokolta a férfiellenes diszkriminációt, hogy a törvényi szabályozás ellenére a nők fizetése még mindig 25 százalékkal elmarad a férfiakétól Franciaországban. Az igazság ezzel szemben az, hogy azonos munkakörben mindössze 9 százalékos a fizetések közti különbség,

a 25 százalékos bérszakadék úgy jön össze, hogy a nők által sokkal nagyobb mértékben végzett részmunkaidős fizetésekkel manipulálják az adatokat.

Arról lejjebb lesz szó, hogy a még mindig csalóka 9 százalék miből jön ki. A francia kormány 2022 után már büntetné azokat a nagyobb vállalatokat, amelyek nem tudják érvekkel alátámasztani a férfiak és nők fizetésbeli megkülönböztetését. Ehhez persze az is kell, hogy 2022-re ne vezessenek be a munka törvénykönyvébe további gendereket, mert ez eléggé megkeverné a lapokat, és a feminista-genderideológus csipet-csapat esetleg belekeveredne a sokadik önellentmondásába is.

Az egyenlőség már megvalósult

Ez az a pont, ahol kénytelenek vagyunk idézni az Európai Unió egyik alapelvét, sőt egyetérteni vele. Az azonos munkáért járó azonos díjazás már 1957-ben is szerepelt a római szerződésben, majd 1975-ben külön irányelv tiltotta meg az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző férfiak és nők fizetésbeli megkülönböztetését. Legnagyobb döbbenetünkre még Gurmai Zitával, az MSZPP nőtagozatának főnőjével is egyetértünk, aki alkotmányba foglalná a férfiak és nők egyenlő munkájának egyenlő bérezését. Már csak azt nem értjük, hogy minek kell ide EU-s cselekvési terv a bérszakadék felszámolására, ha az már rég megvalósult.

A férfi szalagmunkás ugyanannyit keres, mint a női szalagmunkás, és a férfi árufeltöltő sem él jobban a női árufeltöltőnél.

Csupán a legmagasabb jövedelműeknél (vagyis a több millió forintot keresők között) mutatkozik különbség, ahol a férfi bankigazgatók, topmenedzserek, pénzügyi csúcsvezetők több pénzt kapnak hasonló munkakörben. Ezeknél viszont nagy összegek pörögnek, ezért az összesített fizetési összehasonlításnál is megnyomják a férfiak fizetési átlagát, aztán ezzel a manipulált adattal lehet korholni a férfiakat és hergelni a nőket, miközben az átlagemberek szintjén semmiféle megkülönböztetés nincs.

Nincs bérszakadék, de ok lenne rá

Na, de igazságos-e ez? Ennek megválaszolásánál kell kitérnünk egy olyan tényezőre, amelyre a feminista genderlobbi egyszer hivatkozik, másszor pedig dühöngve kéri ki magának, ha más hivatkozik rá. Ez a férfiak és nők közti biológiai különbség, amely a feministák szerint is fontos, amikor a családon belüli erőszakról és a „patriarcha agresszor” férfiak nagyobb testi erejéről van szó, ugyanakkor üldözendő biologizmus, ha valaki azzal mer érvelni, hogy a férfiak például a nagyobb testi erejükből kifolyólag egy csomó munkát jobban végeznek el, mint a nők.

Lássunk egy konkrét példát nőnapról! A Lufthansa egyik járatát aznap kizárólag nőkből álló legénység repítette: a pilóta, a másodpilóta, az összes légikísérő, sőt a csomagkezelők többsége is nő volt – tudatta büszkén a cég.

Sajnos azonban nem sikerült a független, erős, önálló nőkre alapozott, teljesen feminin üzemmód, mert a berakodásnál mégiscsak igénybe kellett venni férfiak segítségét.

Az ok, hogy a súlyos csomagok rakodása nehéz fizikai munkának számít, és így a még mindig nem eléggé egyenlőségelvű, diszkriminatív német törvények nem engedélyezik azt nők számára. Reméljük, hogy a feministák azért majd kibulizzák (ha nem bulizták ki máris), hogy a férfi és női csomagkezelők ugyanannyit keressenek ugyanabban a munkakörben, hiszen szerintük nyilvánvalóan így igazságos. Aztán pedig néhány évvel a férfiak előtt elmennek nyugdíjba, végül pedig néhány évvel többet is élnek a férfiaknál. Csak lenne már végre egyenlőség! Ugye, hölgyeim?


  kanászgyerek

21 hozzászólás

  1. Rabló Idő

    “azonos munkáért járó azonos díjazás”

    Milyen nemű munkáltató dönti el, – részrehajlás nélkül! -, hogy egy nő munkája azonos-e egy férfiéval? Nő vagy férfi?
    A menstruáció alatt a nők többsége az azonos munkakörű férfiakhoz képest csökkent munkaképességűnek számít, a havi munkaidő 5-10%-ában. Ez alacsonyabb bért indokol.

    Az egyenlősdivel csak annyit érnek el, hogy a találékonyságot, gyors döntést, nagy erőkifejtést igénylő hajrá-tevékenységek esetén a férfiak utánozni fogják a nőkollégákat. A munkaidő alatti szájjártatás terén is.

    • Barta Anett

      A menstruáció miatt a Nők megérdemelnék a minimum 1-2 napos szabadságot amit minden hónapban kivehetnének.Az sem érdekelne ha nem fizetik, csak ne kelljen bent szenvedni.Tudja maga mekkora szenvedés tud lenni egy menstruáció?És a Nőknek még így is bent kell lenniük.A Nők ezért több pénzt érdemelnének mint a férfiak!A hatékonyság növekedése lineárisan nem feltétlenül egyenlő azzal a munkateljesítménytöbblettel amit a férfiak nyújtanak.A nők kreatívabbak, ügyesebben fektetnek be, kevésbé pazarolnak stb.Téveszme él az Ön fejében.Tévideológia

      • Követelem a focilabdával való tökönrúgás és az ónos esőtől síkos utak betiltását, mert indokolatlanul nehezítik az az életem éa a karrierem!

      • Tehát a nők kevesebbet pazarolnak. Peeerszeeeeee…
        Ezt nyilván alá is tudja valamivel támasztani és nem csak a sztereotípiáit és a vágyálmait írja le…

      • Senki nem írja nekik elő, hogy bent legyenek. Nem kötelező dogozni olyan cégnél.

    • Lukáts Kinga

      húúú, Rabló Idő, maga aztán tényleg rabolja…, de próbáljuk meg:
      tudja, van a petesejt, amely peteérési időben, ha nem találkozik potens ondósejttel, hogy beágyazódhasson, a leváló méh nyálkahártyával együtt, a menzesz idején távozik. Az ön édesanyjával is ez történt, és voltak hónapok, amikor nehezebben, s voltak, amikor könnyebben. De anyukája, Rabló Idő, akkor is szó nélkül járt dolgozni, mígnem egyik hónapban megfogant ön, miután teljes értékűként tudott dolgozni azokon a napokon is. Aztán megszülte önt, Rabló Idő, és megint következtek a nehéz napok (tudja, akkor minden visszaáll), és ezek szerint havonta pár napig 5-10%-kal silányabb minőségben látta el önt, a kis Rabló Időt. Nos, válaszán nem e vélt hátrány látszik, sokkal inkább azon előny, amit született férfigőgnek hívnak.
      (Remélem, van/lesz lánygyermeke).

  2. Márki-Zay nönap előtt két kolléganőjét rúgta ki. A feministák harangja mégsem értük szól!

    • Barta Anett

      Mi köze van a nőnaphoz annak hogy kirúgtak Nőket?Ha pont Nők napján rúgja ki az tényleg furcsa lenne, de másnap vagy előtte egy nappal belefér.

  3. Raadasul a gyermekelhelyezesi perek 90%-at a nö nyeri , a hajlektalanok több mint 90%-a ferfi, a halalos vagy maradando karosodast okozo munkehelyi baleseteknel ugyancsak, lenyegesen gyakrabban lesznek eröszakos büncselekmeny halalos aldozatai es a börtönökben is aranytalanul több ferfi ül.
    itt nem kellene kiegyenliteni az aranyt ?
    Ez nem baj ?
    Esetleg a kohokban , banyakban , szemetszallitasban es feldolgozasban, csatornatisztitasban, az ipari alpinizmusban, a hegyimentöknel , rendörsegnel, tüzoltosagnal , epitkezesen vagy talan a harcteren ?
    Nem ?
    Milyen furcsa ?
    Ertsetek mar meg ! Egyenlöek vagyunk, nem egyformak !

    • Lukáts Kinga

      kedves Béla, vegyük sorra: a gyermekelhelyezési pereket valóban inkább nők nyernek, mivel a Bíróság többnyire és helyesen a gondoskodókat (anyákat) részesíti előnyben, a gyermek érdekében. Egyébként megnézném a sok menekülő apukát, ha nekik ítélne a bíró, és végig kellene csinálniuk egyedülálló szülőként a gyerekek felnevelését. A hajléktalanok is valóban inkább férfiak, főleg azért, mert a nők egyszerűen kevésbé engedik meg maguknak, hogy ennyire lecsúsznak – nyilván vannak kivételek, de nem túl sokan. Az erőszakos bűncselekményekkel és a börtönökkel kapcsolatban: nem gondolja, h tán azért vannak tele férfi elítéltekkel, mert a férfiak agresszívak, és főleg ők követnek el bűncselekményeket? Mikor hallott utoljára női sorozatgyilkosról, erőszak-tevőről, bankrablóról stb.? Az ön által említett fizikai munkákat pedig igen, inkább férfiak végzik – s akkor az azt jelenti, hogy értékesebbek? Ugyanennyi un. női munkát lehetne felsorolni. Most kezdjem szidni a bénácska férfi-pénztárosokat, akiknél háromszor annyi ideig áll a sor a boltban?

      • Lóf@szt!

        Nőknek adni a gyereket?
        Évtizedek óta tudjuk, hogy az egy szülő által nevelt gyerekek közül kerül ki a problémás gyerekek többsége. És hosszú évtizedek óta tudjuk, hogy a váltott elhelyezés lenne jó, mert a válás utáni gyerekeknél ott a legkisebb arányú a problémások aránya (szenvedélybeteg, lelki problémás, depressziós, stb.).
        De mégsem tesszük, mert egyesek körülnőtték a pinájukat, és nehogy már kellemetlenségük támadjon egy válás során. Nehogy már anyunak le kelljen mondani a gyerekről meg a tartásdíjról!
        Így beáldozzuk a jövő generációt a nők eltartásáért.

        A férfiak nem erőszakosabbak, hanem kockázatvállalóbbak.
        Ahogy a börtönökben többen vannak, úgy a tűzoltók és egyéb életmentők között is többen vannak. (Sőt, szinte csak ők vannak.) Sokkal több életet mentenek meg a férfiak, mint amennyit megölnek. Ellentétben a nőneműekkel, akik évente csak idehaza 30-40ezer gyereket öletnek meg, csak mert kellemetlenségük származna a szülésből. Hol van ehhez képest a 2-300 gyilkosság??? Sehol!
        A férfiak kockázatvállalóbbak. Ezért tart itt a társadalom. Ha a beszari nőkre bíztunk volna dolgokat, még mindig a fákon élnénk (vagy inkább ott sem, mert kipusztultunk volna).
        Minden talpalatnyi földet ezen a bolygón először férfi láb tapodott.
        Minden épületet (amiben a nők a seggüket meresztik) férfiak építettek -egy sincs, amit csak nők magukban építettek volna.
        A találmányok 95%_át férfiak adják ma is a világnak, pedig már több nő van a felsőoktatásban, mint férfi.
        A nő nem mer kockáztatni. A férfi igen.
        A bántalmazás is kockázatvállalás. Ahogy az életmentés is.

        Női munkák?
        – Irodai munkás (legjellemzőbb női munka): Egy 12 éves gyereket egy hét alatt betanítok rá és el is tudja végezni.
        Egy kukás vagy egy gyári melós is ennyit keres.
        CSAK ANNAK A MELÓJÁT A GYEREK NEM TUDJA ELVÉGEZNI. MEG A NŐ SEM.
        – HR-es: Egy 14 éves kamasz két hét alatt megtanulja és el is tudja végezni. (16 évesnél már láttam ilyet.) Annyit keres, mint egy tűzoltó. Csakhogy a tűzoltó munkáját nem hogy a kamasz, de a nő sem tudja elvégezni. Sőt,, még a férfiak 2/3a sem.
        – Könyvtáros (90%-uk nő): Egy 8 éves gyereket két óra alatt megtanítok rá és el tudja végezni. Mégis annyit keres, mint egy szalag mellett dolgozó melós, akinek a munkáját a könyvtáros picsa sem tudná elvégezni, nem hogy a gyerek. Mégis azonos a fizujuk.
        – Női rendőrnek és katonának sokkal kisebb a fizikai követelménye, mégis ugyanazt a fizut kapja.
        Ennyit az “egyenlő munkáról”…

        Hajléktalanok:
        A hajléktalan férfiak több, mint fele azért van utcán, mert a drága nőtartó állam elvette a gyereküket, elvette a lakásukat, meg még tartásdíjat is kellett fizetniük azért, hogy ne láthassák a gyereküket. Fizikailag kisemmizték őket, lelkileg megnyomorították. Csoda, hogy alkesz lecsúszott lett? A gyerekét vették el tőle, cseszd meg anyád!!! Persze, hogy lecsúszik sokuk.
        A hajléktalanok számát úgy lehetne csökkenteni, ha megszüntetnénk a nőtartó fasiszta rendszert a tartásdíjjal és bevezetnénk a kötelező váltott elhelyezést válás után.
        Ja, és a nőknél szó nincs arról, hogy “kevésbé engedik meg maguknak, hogy ennyire lecsúsznak”.
        Hanem a társadalom kinyalja a picsájukat is. Egy férfit szemrebbenés nélkül kirúgnak, a nőt meg sokkal kisebb eséllyel.

        Pénztáros:
        Éppen a női pénztárosoknál állunk tovább a sorban, de oda se neki.
        Ahol csak seggmeresztés van (pl. kis sarki bolt) ott főként nőket látunk. Mert azt még ők is meg tudják csinálni. (Ahogy egy 12 éves gyerekre is rá tudom azt bízni.) Míg a nagy áruházakban (Lidl, Aldi, stb.) már fele részt férfiak vannak, mert ott van hajtás is, amit a nők már nem annyira bírnak. (Persze a fizujuk mégis azonos. Mert ugye “egyenlő munka”. Ja, lóf@szt.)

        Mint ahogy pedagógusnak is jobbak a férfiak
        (A gyerekek jobb tanulmányi eredménnyel zárnak, kevesebb köztük a kibukó, a drogos, alkesz, ha nagyobb arányban férfiak nevelik őket.) Csak ugye nőt nem rúgnak ki szinte soha, mert körülnőtte a pináját. A faszit meg simán, még ha jobb is a nőnél. Így jutottunk el oda, hogy 100 év alatt a nők kiszorították a férfiakat azoknál a munkáknál, ahol alig van követelmény. (Pl. elég csak bemagolni pár könyvet, mint a pedagógusnál.) Látszik is a színvonalon. Olyan jólétben élünk, amiről még 30 éve sem álmodhatott senki. Mégis egyre bénábbak a gyerekek, egyre több köztük a függő, szenvedélybeteg, stb. Miért? Hát mert nők nevelik őket.
        Gratulálok hozzá!

  4. Kiváló cikk. Csak pár apróságot fűznék hozzá:
    – A feminizmus soha nem az egyenlőségről szólt. Már a kezdetekben sem. A szüfrazsettek idején, és előtte sem. Az “egyenlőség” itt nem más, mint az ún. “motte and bailey” érvelés (sajnos nincs rá magyar kifejezés) iskolapéldája. Lásd: https://rationalwiki.org/wiki/Motte_and_bailey
    – A feminista férfiak nem csupán töketlen idióták, hanem ők a valódi probléma. Ezek nélkül a fehér lovagok nélkül már a szüfrazsettek sem mentek volna semmire. Az egész beteg mozgalom hamvába holt volna rendkívül gyorsan, ha nem akadnak férfi támogatóik. És ez ma is így van, csak ma ráadásul még sokkal több a fehér lovag.

    • Lukáts Kinga

      Miért gondja kedves JoskaPista, h a feminizmus beteg mozgalom? Mit ismer belőle? Na, úgy gazán? Amit hallott? Amit mások mondanak? Egy kis történelmi rész? Mondjuk nem homo- és egyéb queer, lmbt- oldalakról összehorgászott tudás alapján….

      • Azért gondoljuk, mert a feminizmus egy náci ideológia.
        Csak itt nem a zsidó a gonosz elnyomó, akivel szemben kvótákat kell meghatározni, hanem a férfi. És nem a német a szegény elnyomott, hanem a nő.

        De minden másban stimmel.
        Ezért hívják őket feminácinak.

  5. Lukáts Kinga

    tisztelt Férfiacskák, nagyon szomorú vagyok a cikk, és még jobban a hozzászólások miatt. Először is: kikérem magamnak, h a szélsőséges feministák és a genderisták közé sorolnak – lévén nő létemre női érdekeket tartok szem előtt, és még Nőnapon is felköszöntöttek a férfiak. Másodszor: az egyenlő bérezés, papíron, törvényileg érvényes, de a nők sokkal kevésbé tudnak olyan pozícióba kerülni, h magasan fizetett állásokat nyerjenek el. Miért? Azért, mert előítéletek uralkodnak, csókolom. A férfiak szakértelmét hitelesebbként fogadják el, s többnyire őket bízzák meg vezetői szereppel, miután újabb és újabb férfiakat vesznek maguk mellé.
    Harmadszor: fizikai munkát mindenki a saját képességei szerint végezhet, vagyis a súlyok relatívak, így a terhelés azonos – tetszik érteni? De ugye, ezért ne boruljunk le? Ami pedig a menzeszt illeti, talán még így is jobban járnak a kedves munkáltatók a nőkkel, mint a nyafogó, egész hónapban a farkukkal játszadozó fiúcskákkal.

    • Nem az előítéletek miatt nem tudnak bekerülni a nők, hanem a képességeik hiánya miatt. Sőt, még így is sokkal többen kerülnek be, mivel működik a drasztikus pozitív diszkriminálás a nők felé.
      Lásd itt:
      http://blog.interviewing.io/we-built-voice-modulation-to-mask-gender-in-technical-interviews-heres-what-happened/
      Ahol kiderül, hogy ha női hanggal felvételizik telefonon egy férfi, akkor nagyobb lesz az esélye, hogy bekerüljön a munkahelyre. Ha meg a nő férfi hanggal felvételizik, csökken az esélye.
      Éppen hogy ki van nyalva a picsátok, de nektek ez sem elég. Rinyáltok tovább, mint a fürdős kurva.

      Bár egy femináci szukának ezt hiába magyarázom.
      Egy nő egyből megértené…

    • Egyébként még inkább a farkukkal játszadozó fiúcskák, mert ők még a farkukkal játszadozva is többet termelnek és adnak hozzzá a társadalomhoz, mint a pinájukat vakargató semmittevő paraziták.

  6. Lukáts Kinga

    kérem, hogy tegyék közzé a hozzászólásaimat!

  7. Miért van az, hogy egyes hozzászólások nem jelennek meg, mások meg ugyanolyan hangvétellel igen?

  8. Håt a kepet nezve valaminek föll kellet volna ålnia de nem ezek mår mår gyöztek is . innen ered a demogråfiai problema. Nem is tudom mi lessz europåval meg a feher emberekkel. Ha ez igy megy tovåbb elöbb utobb mi ki fogunk halni

  9. Elég későn szólok hozzá, remélem nem feleslegesen. A vita nagyon elfajult itt, mindkét (női, férfi … én is diszkriminatív vagyok :)) oldalról történt pár csúsztatás és hazugság, de ebbe nem megyek bele.
    Amit látni kell az az, hogy akik ezeket a vitákat szítják, elérték a céljukat: a férfiak és a nők összeugrasztása. Ez itt is sikerült, és ez nagyon elszomorít engem. Ez ellen csak úgy lehet tenni valamit, ha mind a nők, mind a férfiak felismernék a hamis, szélsőséges propagandát, és együtt lépnének fel ellene, bármely oldat is érinti.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük