Tisztelt Bárki! Szálljatok meg, plz!444!!!!44!!!



Tisztelt szovjetek, szeretnénk elnézést kérni népünk otrombaságáért. Nem vagyunk mind olyanok. És hogy ebből egyáltalán látszik még valami, az jelentős részben az Önök segítségének köszönhető. Nem vádaskodással, hanem köszönettel tartozunk. A magyar szellem közmondásosan alulfejlett, de saját észből ennyi sem telt volna nekünk huszonöt év alatt. A magunk kultúrájából ennyi jött össze, meg egy megszállási emlékmű a maguk csodálatos kompozíciója mellett.

Nagy szükségünk volt arra, hogy mások, nálunk okosabb, gyakorlottabb szereplők megmutassák, hogyan kell társadalmat szervezni, politikát-mozgalmat csinálni. Nem volt ez másképp sosem. Politikai családunk már ősidők óta szeretettel ájul bele minden külső hatalom hátsó felébe, hátha ki tudunk nyelni onnan némi civilizációt, ki tudunk harapni egy kis kultúrát, amire saját erőből sosem tellene. Amikor 1919-ben megjelent itt egy civil mozgalom, azt sem értették ezek a hülye magyarok, kénytelenek voltunk ezért később – az önök segítségével – némi erőt alkalmazni. Azóta is ezen sírnak, hogy az elnyomás volt, meg diktatúra. Csak mi kevesen értettük, hogy valójában ennek a balkáni illiberális pocsolyának a civilizálásáról van szó. Nincs ebben szégyen, és beismerni nem hazaárulás. A gőzgépet meg a hídépítést is másoktól tanultuk, a társadalomszervezés miben különbözne… Minden, egyáltalán vádként felmerült anomália mellett tény, hogy a Nagy Szovjet Szocialista Népköztársaság – a Szovjet Hadseregen keresztül – sikeresebben és hatékonyabban dolgozott, mint a mindenkori magyar állam.

A szovjet civil mozgalom negyvenöt évig igyekezett ezt a derék vállalkozást sikerre vinni, de mindhiába. A magyari, amilyen büdös szájú, disznóól-szagú, ostoba, annyira büszke és konok is. A civil mozgalom kénytelen volt szedni a sátorfáját és hazamenni, munkáját félbehagyni. Sokan sajnáltuk, hogy távoztak, egyetlen reményünket a magyar progresszív mozgalom itt hagyott hadosztályába helyeztük, de azok néhány éve megszűntek létezni.

Önök nemcsak nekünk, hanem Európának is példát mutattak. Az Egyesült Államok részeg katonatisztként dobálta a pénzét a nyugati németek zsebébe; ez most annyiban változik, hogy nekünk Európa dobál. Miközben itt már a kormány támogatói sem tagadnák meg ennek a segítségnek az elfogadását, de úgy vélik ez a minimum, ha már lebontották a vámhatárokat és a fejletlen gazdaságunkat kinyitottuk a nálunk minden szempontból fejlettebb Európa előtt. Európa erről nem hajlandó tudomást venni. Nem hajlandó elhinni, hogy itt nem kegyként, szerelmetes seggnyalással ellensúlyozni kívánt adományként tekintenek ezekre a pénzekre. Nem esik le nekik, hogy ez a bizarr gazdaságfejlesztési kísérlet, amely a végén egy önálló és független országot teremtene, az ő pénzükből üzemel.

A Szovjet Hadsereg a megfelelő magyarik kiválogatásával ennél sokkal körültekintőbben járt el. A most szuttyongatott progresszívek Magyarország legismertebb, legsikeresebb ilyen szervezetei voltak, amelyek a maguk terepén eredményesen dolgoztak. Olyan területeken, ahol – különösen most, a rosszabb időkben – hiánypótló a jelenlétük. Téeszesítésre, munkatáborokra, hiába vártok ettől a kormánytól bármit is.

Hibátlan éppenséggel ez a vállalkozás sem volt. Hiába a szovjet pénz, amivel telepumpáltátok az itthoni szovjet civileket, annyira tellett nekik, hogy a szokásos hippi rajzszakkör most nem a cukrászdában találkozott, hanem a Kossuth téren vagy az Állambiztonsági Hivatal egyik sötét szobájában. Miközben ez a bűzlő sertések maradi társasága, első alkalommal is százezreket vitt utcára. Az igazság, mint most is, a kevesek birtokában van. Ezért kérünk titeket, kedves szovjetek, küldjetek még több pénzt.

Küldjetek, mert megéri: amióta az eszünket tudjuk, már eleink is e felszabadító civil mozgalmakhoz csatlakoztak. Bármikor, aprópénzért szembefordulunk ezzel a gusztustalan árvalányhajas magyarkodással; bármelyik külső hatalmat, befolyásolni vágyó szervezetet, Tényezőt kritika és fenntartás nélkül támogattunk. Mindenkit, amelyik minimum basztatja a magyart, de jobb esetben meg is gyilkolja. Legyen az moszkvai, washingtoni, brüsszeli, oslói segg, olyan fényesre nyaljuk, hogy többé papírra sem lesz szükség.

Előre is köszi Norvégia Szovjetunió!

Ui: Szálljatok meg! Kérlek!44!!!444!!!!! Plz!4!!4444!!!!


Az eredeti cikket ITT találják:


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük