Tag Archives: Bajnai Gordon

Mese a négy éhes kismadárról

Nehéz megmondani, pontosan hogyan kezdődött. A Barátok közt szerelmi sokszöge ehhez képest egyszerű, mint Török Zsolt. Szóval, röviden összefoglalva: A nyolcvanas évek végén járunk. Ferenc és Gordon rögtön az egyetem után összebarátkoznak,fizetik egymás sörét, később munkatársak, még később a privatizáció nyertesei lesznek. Gordon és János évekkel később barátkoznak össze, még ezt megelőzően Gordon András munkatársaként működik. A kétezres évek közepe …

Több »

Miért bukott meg a Bajnai-projekt?

A visszacsorgatott Közgép-milliárdokból épített zöldövezeti szerkesztőségünkben élénk vita bontakozott ki – Birnbaum és Finkelstein útmutatását kivételesen nélkülözvén – hogy Bajnai vajon az MSZP tudatosan felépített sidekickje vagy egy önálló tudattal bíró entitás. Az A-variánst már részletesebben kitárgyaltuk, mint egy magyar-szlovák vízügyi vegyesbizottság, így most nekiveselkedünk a B-nek. Kisebbségi vélemény, a Tutiblog Együttműködés Rendszerén (TER) kívül eső gondolatok, az egyharmad következik! A szocialistáknak, hogy 2002-ben és …

Több »

Minden változik, csak az SZDSZ örök

Bajnai közölte, korszakváltás kell a gazdaságpolitikában. A korszakváltás programja. Ízlelgessék csak, ugye ezt már hallottuk valahol. Nem fogják kitalálni.  Hát persze, hogy az SZDSZ-től.  2000. november 29-én mutatta be Magyar Bálint pártelnök.  „Neves szakemberek tömege” vett részt az elkészítésében, mondta Magyar, később megjegyezte: „a jelenlegi kabinet a megkezdett reformokat is megakasztotta, visszafordította” , sőt, „az SZDSZ Korszakváltás Programja célul tűzi …

Több »

Egy teljesen kamu tányércsörömpölés

Miközben Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon erőnek erejével igyekszik elhitetni a közvéleménnyel, hogy ők ketten nemhogy nem barátok, hanem éppen egymás potenciális választási ellenfelei, Gyurcsány Ferenc vasárnap este maga vallotta be: rendszeresen egyeztet utódával, a következő találkozókra pedig már meg is van a pontos időpont. Persze, ostobának hihetnénk azt, aki felül Bajnai vagy Gyurcsány (bármelyik) színjátékának – de azért, valljuk meg, …

Több »