Szuverenitás


Napok óta háborog a sajtó, főleg annak balliberális szekciója, miszerint Magyarország titokban (ó, borzalom!) 1300 menekültet fogadott be. És akkor van ez a migránskvóta, amit a magyar kormány nem akar elfogadni, de titokban ugyanazt teszi. Befogad 1300 menekültet. Tegyük ezt tisztába egyszer s mindenkorra.

A menekültek helyzetét, befogadását az 1951-ben elfogadott Genfi Konvenció (más néven Genfi Egyezmény) szabályozza. Ezt Magyarország elfogadta, a jogrendjébe iktatta és egyelőre ebből az egyezményből nem lépett ki. Igaz, hogy a Genfi Egyezmény láthatóan idejétmúlt, főleg, mert egyes országok saját bevándorláspolitikájukat (azaz a hiányzó munkaerő begyűjtését a fejlődő világból) is gyakran a Genfi Egyezmény hiányosságaira alapítják – lásd Willkommenskultur –, ami szembe megy az EU általános működési szabályaival.

Ám egyelőre a Genfi Egyezmény hatályos.

Tehát, mivel Magyarország nem lépett ki a Genfi Egyezményből, így az egyezmény keretein belül menekülteknek menedékjogot adhatunk és adunk. Más a helyzet, ha a menekültek a szomszéd országból (mint háborús körzetből) érkeznek, és más a helyzet olyan menekültek esetében, akik a világ más fertályairól és nem háborús területeken keresztül érkeznek Magyarország határaihoz és folyamodnak menekültstátuszáért.

Ezzel szemben a sokat vitatott, de egyre erőteljesebben ránk erőszakolni kívánt EU migránskvótának semmi köze a Genfi Egyezményhez. A Genfi Egyezményhez önként csatlakoztunk, arról belső jogszabályt alkottunk. Ez az alapja a befogadásnak.

Nem a kormány fogadott be titokban 1300 menekültet, hanem a menekültügyi hatóságok, és azt sem “titokban”, hanem a szabályoknak megfelelően.

A menekültügyi hatóságok munkájára a kormánynak nincs közvetlen befolyása, csak áttételesen szabályozza a munkájukat – törvényekkel, kormányrendeletekkel. Ami nem terjed ki az egyes személyek befogadásáról történő intézkedésre. Mert az normatív: aki megfelel a szabályoknak, azok egyenkénti befogadásáról a hatóság rendelkezik és nem a kormány. A kormány legfeljebb a normatív szabályokról rendelkezik.

Ezzel szemben az EU migránskvótáját erővel ránk akarják erőltetni.

Anélkül, hogy született volna erről – szuverén országok között – egy olyan európai egyezmény (az EP balliberális frakciójának elfogadott ajánlása vagy a LIBE bizottság pattogása ennek a kritériumnak nem felel meg), amihez Magyarország szabad akaratából csatlakozik. Vagy az EU működési rendjének megfelelően beemeltük volna (egyhangú szavazattal) az EU alapszerződésébe. Ilyen aktus nem történt.

Mi a különbség a kettő között? A különbség a szuverenitás.

Az egyik esetben (Genfi Konvenció) Magyarország szuverén módon azokat engedi be a területére, akiket előzetesen megvizsgált, beazonosított, és minden szempontból beengedhetőnek talált (akiket pedig nem talált ilyennek, nem léphetnek MO területére; vagyis nem okoz gondot a kiutasítás, hiszen arra, mint intézkedésre, így nincs is szükség). Erről a hatóságok az eljárásjognak megfelelő dokumentumot állítanak ki, a személyt nyilvántartásba veszik, stb., stb.

Ráadásul az oltalomban részesültek nem kapnak automatikus letelepedést.

Ezzel szemben az EU migránskvótája szerint az EU területére ellenőrizetlenül, beazonosítatlanul beengedett milliókból mi is kapunk egy ellenőrizetlen, ismeretlen „csomagot” – előbb csak pár ezret, utána tíz-, de akár százezret is –, hogy vizsgáljuk meg, jogosultak-e menedékjogra.

És ha megvizsgáltuk, de nem jogosultak? És nem jogosultak, de már itt vannak? Utána mit csinálunk? Hogyan szabadulunk meg tőlük, ha nincs jogosultságuk? Mert azt sem tudjuk, azok-e, akiknek vallják magukat… Hogyan vesz majd vissza később egy kiutasított migránst Szíria, ha a migránsról kiderül, hogy nem is szír, csak ezt hazudta? Mi pedig nem tudjuk, kinek az állampolgára valójában…

A németeknél van mintegy másfél-két millió a 2015-ös válság óta érkezett migráns (igen, migráns, bármennyire is tilos őket arrafelé migránsnak nevezni). Egy részük menekült státuszt kapott. De.

Közel fél millióról a hatóságok semmit nem tudnak, azt sem, hogy hol vannak, merre járnak, kik ők és mit akarnak. Ezen felül eddig mintegy háromszázezret jogerősen kiutasítottak, de nem tudják őket semmilyen módon kipaterolni az EU-ból. A kiutasítás zavarai már addig fokozódtak, hogy a német pilóták – biztonsági okokra hivatkozva – nem mernek felszállni olyan géppel, amely kiutasított migránsokat szállítana például Afganisztánba.

Ezért nem működik a migránskvóta. Mert működésképtelen és lábbal tiporja a szuverenitást.

Mert a kvóta logikája szerint előbb beengedjük a migránsokat – válogatás nélkül – az EU területére, és csak aztán próbáljuk meg kideríteni, hogy kifélék és miért jöttek. És ha mi (MO) is elfogadjuk ezt az eljárást, akkor mi is úgy járunk mint a németek, tízezrekkel nem fogunk tudni mit kezdeni, mert nem tudjuk kik ők, amikor hozzánk érkeznek, és ha el is utasítjuk a kérelmüket, ha ki is utasítjuk őket, egyszerűen nem tudjuk őket az ország területéről kitenni, hiába nincs jogalapjuk itt maradni. A kerítés felé sem, hiszen nem Szerbia felől érkeznek.

Így egyetlen megoldás van: be sem engedni senkit ellenőrzés nélkül.

Csak azokat engedhetjük be, akiket ellenőriztünk, beazonosítottunk és tudjuk kik és minden kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy van jogalapjuk. Erről szól ez az ezerháromszáz „titokban” befogadott menekült. És ezért nem fogadhatjuk el a migránskvótát, aminek semmi köze a Genfi Egyezmény alapján menedékjogban részesítettekhez.

És ez az, amit a balliberális ellenzék és sajtója – de fogalmazhatok úgy is, hogy a balliberális sajtó és az általa támogatott ellenzék – nyilvánvaló politikai szándékkal összemos.


  Mernyó Ferenc

9 hozzászólás

  1. Borbas Attila

    Endre Vadász
    Nem teljes egyetértéssel, hanem minősített többségi szavazással, Finnország tartózkodása mellett, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata ellenére szavazták meg kedden délután az Európai Unió belügyminiszterei 120 ezer további menekült elosztását a tagállamok között.
    Csak hogy amit beszélsz a szándékos hülyeség!

  2. “igazmondó- Döme”, két ilyen kreténnel ritkán találkozik az ember. Ez az átka annak ha egyesek és a kettesek is “túlműveltek”, főleg ez akkor igaz ha párban hajtják végre a kapott feladatokat.

  3. Ács József

    Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én. 90 év óta rágjátok a ló leányka álmát, pejparipa ezen pipilőjét!

  4. Van egy álmom.Magyar országon lemond az ellenzék,eköltöznek egy lakatlan szigetre ahol boldogan élnek. Este a tábortuz mellett Gyurcsány fuszoknyában táncal és énekkel szórakoztatja az MSzP-t.Vona vadházasságban él Heller Ági nénivel egy erdoszéli kis házikóban.Kunhami tonbolán megnyeri Karácsony Gergõ vetkõzõ számát.Szél Bernadett és Hadházi légvárakat építenek lószarból és Fodor Gábor meg Kovács Lacibácsi kéz a kézben elsétálnak a naplementében. _

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük