Szerető Szabolcs szánalmas erőlködése


Most, hogy a köztársasági elnök is szóvá tette a közbeszéd eldurvulását, illetve a politikai szereplők ebbéli felelősségét, újra elővettem a két héttel ezelőtt írt cikkemet.

A kissé csöpögősre, néhol talán hisztisre sikeredett gondolataim nagyon hasonlóak ahhoz, amit Áder János az eskütételekor mondott. Csak ő racionálisan, én pedig emocionálisan és személyes élmények alapján fejeztem ki aggodalmaimat.

A PolgárPortálon megjelent cikkem így fejeződött be:Nem tudom, hogy mennyi ebben a pártok felelőssége. (Van… hogy mekkora, nem tudom… függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak.) Nyilván ők is magasabb sebességbe kapcsoltak, és leginkább az érzelmeinkre hatnak. De egyre inkább belekerültek egy spirálba, amelynek nem tudom hol a végpontja, szintézise… Azt hiszem érdemes lenne egy kicsit meghúzni a zabolátlan lovak gyeplőjét. A kampány ilyen korai, ilyen alpári és ennyire „túltolása” senkinek sem jó… Állampolgárnak, politikusnak, közszereplőnek… senkinek.”

Akkor még nem gondoltam, hogy a következő hetek egyik legfontosabb politikai vitája az lesz, hogy ki a felelős a közbeszéd eldurvulásáért? Ám az lett… Sajnos. Ugyanolyan durván – azaz a spirál csak tekeredik tovább…

Épp ezért, illetve a két héttel ezelőtti gondolataim miatt is szánalmas mutatványnak tartom, ahogy sokan erőlködnek azon, hogy csupán egy-egy szereplőt emeljenek ki és rátolják a felelősség súlyát. (Őszintén szólva, bárhogy látom is én, azt a bátorságot nem venném, hogy csupán egyoldalúan vádoljak bárkit is…)

Ezek közül is a legszánalmasabb az egyre alamuszibban viselkedő „magyarnemzetes” Szerető Szabolcs héten megjelent publicisztikája, ami a „Gyűlölet imitátorai” címmel jelent meg.

Külön szánalomra méltó, hogy annak az újságnak a főszerkesztő-helyetteseként feszül meg, amely évtizedekig a Fidesz szekértolója volt, majd a tulajdonos „politikai szimpátiájának” változása, vagy inkább a sértődésének köszönhetően mára a legkérlelhetetlenebb Fidesz-kritikus, illetve Jobbik-barát lappá vált. És a HírTV-vel együtt, ha nem is önmagában, de igenis részfelelőse a politikai közbeszéd eldurvulásáért.

Nos, az izzadságszagú vezércikk gyakorlatilag a következő logika mentén halad:

A szerző megállapítja, hogy a közbeszéd minden oldalon eldurvult. Erre helyesen példákat is hoz. Fidesz plakátok, kormányellenes tüntetések, Jobbik parlamenti beszólások stb. Mindenki által ismert esetek, tények, amelyeket a köztársasági elnök is, ugyan nem részletezve, de felró a politikai szereplőknek. Szerető Szabolcs ezután morgolódva megállapítja, hogy ez nagyon csúnya dolog… Majd rátér a lényegre. Egy nyakatekert logikával, illetve inkább bűvészmutatvánnyal elmagyarázza, hogy az ellenzék durvulásáért a kormány a hibás, mert tehetetlen dühöt vált ki a mostani elnyomó rendszer. Sőt, azt írja, hogy ez ugyanolyan, mint a 2006-os tüntetéssorozat volt…

Ergo: Az ellenzék durva beszéde és cselekedete jogos, hisz annak oka maga a Fidesz-kormány.

A szánalmasan erőlködő Szerető Szabolcs teljesen elfelejti, hogy mi is történt 2006-ban, és miért volt az teljesen más helyzet, mint a mai. Nem is hívnám fel a tisztelt főszerkesztő-helyettes úr figyelmét a helyes értelmezésre, inkább idézem őt magát, hogy miként is írt erről a 2014-es választások előtt egy hónappal (!), a G-nap előtt egy évvel: „Ennél tanulságosabb és megrázóbb az, amit Gyurcsány 2006 kapcsán mond.” – írja Szerető Szabolcs 2014. március 13-án, A „Brutális” című vezércikkében a Magyar Nemzet hasábjain. „Szerinte (Gyurcsány szerint – N.E. betoldása) akkor rájuk gyújtották a fél várost. Csakhogy mindenki emlékezhet rá, hogy nem a Fidesz által elveszített választás, hanem hónapokkal később az ő nyilvánosságra került gyalázatos beszéde lobbantotta lángra az országot.” Majd maga Szerető ekképpen értelmezi a 2006-os eseményeket: „tudatos döntés alapján a rendőrség a törvények fölé helyezve magát véres megtorló akciót hajtott végre a nemzeti ünnepen a főváros utcáira vonult tömeg ellen”. Majd megdöbbenve Gyurcsány értelmezésén (amely nagyon hasonlít a 2016-os „szeretőszabolcsi értelmezéshez”) és azon szavain, hogy ha 2014-ben esetleg kormányra kerülnének akkor nem lesznek „naivak, és keményen lépnek fel a feltételezett zavargásokkal szemben” a 2014-es Szerető felteszi a drámai kérdést: „Vajon mit jelent ez? Gumilövedék helyett éles lőszer bevetését?”

Majd a cikkének végén kifejezi vágyait:A jelek szerint valamiképpen mégiscsak igazuk lesz azoknak, akik úgy vélik, demokrácia és diktatúra, jogállam és önkényuralom között választunk április 6-án. A képlet egyszerű, a tét világos: akkor lesz itt társadalmi béke, ha ezt a balliberális ellenzéket a választásokon újra nagyon megveri a jobboldal.”

Nos, a 180 fokos fordulat szerintem mindenki számára világos. A szembesítés megtörtént!

Szerető Szabolcs érvelése azon áll vagy bukik, hogy mit gondol, hogy értelmezi morális szempontból a 2006-os eseményeket. És bizony ez az interpretáció három év alatt a feje tetejére állt Szerető fejében… Ahogy 2014-ben még erőszakos rendőrterrornak tartotta a történteket, úgy ma inkább ahhoz hasonlatos jogos lázadásnak, amelyet a balliberális ellenzék is tesz nap, mint nap az utcákon. Szerető szerint a Fidesz-kormány miatt!

Visszatérve az ominózus írására, miután a 2006-os eseményeket három év alatt Szerető „bölcsen átértékelte”, megállapítja, hogy a kormány durva kommunikációjáért természetesen a kormány a hibás, az ellenzék durvulásáért pedig szintén, illetve, hogy Áder mégis jó köztársasági elnök, hisz szerinte beszólt a kormánynak, a legvégére hagyja a slusszpoén. Kimondja, hogy a kormánypropaganda folyamatosan azt nyomja, hogy aki nincs velünk az ellenünk van… Holott ezt ő maga tette meg ebben a cikkben! (ismét…) Csak éppen másképp, ha úgy tetszik „oldaltváltva”, mint 2014-ben…

Szánalmas!

 

Nagy Ervin


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

3 hozzászólás

  1. A köpenyeg forgatóktól ments meg Uram minket

    • Tegnap este egy politikai vita mûsort néztem a ZDF-en.
      Miután NRW tartományban választás lesz, szóba került a CDU képviselôjétôl, hogy ha a CDU leváltja a jelenlegi SPD-s koaliciót, akkor sok minden máskép lesz.

      Az SPD részérôl erre azt mondta az SPD képviselôje:”da lachen ja die Hühner!”
      Ez azt jelenti, hogy ha már a tyûkok is nevetnek, az valóban nagyon nevetséges és képtelen dolog lehet csak!

      A CDU képviselônô felháborodottan felszólította a valamikori bírót, hogy több tiszteletet mutasson az ô jelöltjükkel szemben, aki aztán bocsánatkérôen mosolygott.

      Hasonlítsák össze ezt azzal ami itt a nyilvánosság elôtt folyik.!!!!

  2. sz.sz. jelleméről azok tudnának még gyomorforgató dolgokat elmondani, akik miatta váltak meg a laptól, mert nem tudták elfogadni a “akitől kicsit is függök, annak csontig beny@lok, aki meg tőlem függ, azt meg a se…ből húztam ki” alpári, gerinctelen stílusát, ami egyedivé teszi ezt a …t

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük