A személyes találkozások eloszlatják a fantazmagóriákat

 

 

  

„A személyes találkozás a menekültekkel eloszlathatja a félelmet és a torz ideológiákat, és az emberi növekedés útjává válhat” – jelentette ki a Ferenc pápa abból a megfontolásból, hátha a teremtő gondolat valósággá válik, ami viszont elég erős szereptévesztés az ő munkakörében. Sajnos nincs igaza, de ahogy az Imagine sem csak egy negédes dal, hanem egy közveszélyes baromság, úgy Ferenc pápa utópisztikus gondolatai sem nélkülözik a disztópiát.

Kezdjük békaperspektívából. Van nekem két jóbarátom, akik speciel tényleg ismerik azt a közeget, ahonnan a „menekültek” származnak. Az egyikük a fél életét utazgatással tölti – ez is a munkája, kb. több országot járt be, mint ahányat az ENSZ elismer; a másik pedig egyenesen köztük nőtt fel és a mai napig hónapokat tölt mindenféle arab országokban. Hogy milyen célokból, azt most hagyjuk, majd az orosz hekkerek alkalomadtán feltöltik a wikileaks-re. Sokkal fontosabb, hogy nem csak ismerik, hanem kifejezetten kedvelik is az arabokat, tisztelik a kultúrájukat, szívesen fogyasztják „nemzeti” eledeleiket, rengeteg barátjuk van abból a világból; és mind a ketten egy kövér ikszet toltak az elutasítás kockába a papírlapon a kvótanépszavazás során, hogy nehogy már egy is ide akarjon költözni. Noha nem ismerik egymást, tökéletesen egybevágóan fogalmaztak: „ha arabot akarok látni, akkor repülőjegyet veszek”, valamint „nagyon szeretem őket, de azért nem kéne a Maghreb-övezetet Európáig feltolni”. És a legfontosabb kijelentésük: „kurvára meg van ott őrülve mindenki egy ideje!”

A személyes találkozás ugyanis nem a félelmeket oszlatja el, hanem annak a torz ideológiának az életképtelenségére hívja fel a figyelmet, mely szerint mindenféle kultúrák képesek boldog, békés, prosperáló egyetértésben élni egymással, mint a Christopher Nolan Sötét Lovag triológiájának végén Gotham népe, miután a címszereplő elpicsázta Bane-t és kiűzte a városból a gonoszt. Mert a békés multikulturális társdalalom – bármennyire is könnyfakasztóan szép és haladó gondolat – fantazmagória. Lehet erőltetni, csak mind a két (vagy több) fél részéről teljes önfeladást kíván, ám akkor nem különböző kultúrák fognak együtt élni, hanem különböző színű és származású emberek, akiknek nincs kultúrájuk.

Elhiszem, hogy valakinek így is tetszik, ez a megoldás is megfelel, de ne hazudjuk az ellenkezőjét.

A személyes találkozás valóban fontos lenne. Első lépésben példának okáért Ska Keller asszony tölthetne néhány hónapot, esetleg évet azokban a falvakban, melyeket Európa keleti felébe szeretne telepíteni. Mégiscsak fontos lenne a megfelelő kiválasztási eljárás, még mielőtt azok a szír falvak olyan kevéssé egységes nemzetállami jelleget kezdenek ölteni, mint a rendőrökkel Röszkén viaskodó társaság. Nem árulok el túl nagy meglepetést: nem érezné jól magát, ami viszont nekünk jó hír, valószínűleg nyom nélkül eltűnne, és csak évek múltán kerülne elő egy félig megrágott női cipő valahonnan a sivatagból.

Nem volt ez mindig így. Még én is – aki kifejezetten nem kedveli őket – tudom, hogy az arab világ, miután a próféta elméletei alapján a céltalanul poroszkáló törzsekből állammá szerveződtek és meghódították először a félszigetet, majd a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, kifejezetten termékeny civilizációt hoztak létre ott a perzsa és az európai kultúra határvidékén, mind a kettőtől minden hasznosat eltanulva és tovább fejlesztve. Persze már ott is érezhető volt, hogy valami hibádzik az alapokban is, hiszen időről időre kitermelték a saját elmebeteg vezetőiket és mozgalmaikat, akik az európaiakkal való békés együttélés és a zarándokoknak való kebab árusítás helyett inkább háborúzni akartak és gyilkolni, hogy végül az Oszmán Birodalom csicskájaként végezzék.

Ha valamire tényleg igazak a mostanában divatos hanyatlás-elméletek, az az arab világ.

Fene se tudja, hogyan alakul a sorsuk, ha az amúgy néhány évtizedig tartó protektorátusi státusz utáni szabadságukkal élni tudnak, és a sikeresen megfojtott Brit Birodalom hagyta űrt nem a teljesen fogalmatlan Egyesült Államok tölti be, amelynek legfontosabb térségbeli célja az úgynevezett arab nemzeti ébredések megakadályozása, visszaszorítása lett, hiszen kinek van kedve úgy üzletelni, hogy fizetni is kell érte. Ez érthető. Mert ugye az európai gyarmatosítás rossz volt, hiszen akadályozta a korlátlan világkereskedelmet, de az se jó, ha az annyira korlátlan. Ez volt a CIA emlékezetes hőskora, amikor egyetlen ügymenet során sikerült támogatniuk közép-amerikai diktatúrákat és iráni sahot, aki nem volt egy kifejezetten kellemes ember, viszont minden papírt aláírt, amin sasos-csillagos pecsét volt.

A másik – viszont legalább tőlünk, illetve a nyugati nagyhatalmaktól független – tragédia az a fránya olaj az arab félszigeten.

Ha a Szaúdi-Arábia és az a néhány szomszédos kalózemirátus megmarad kopár, élhetetlen sivatagnak, akkor a félrement, legyilkolt arab nemzeti ébredés maximum pánarab szocializmusba fordul, amire szintén volt nem egy kísérlet, de legalább a legidiótább mohamedán szekta nem volna ma képes milliókat magnetizálni azzal, hogy hát lássátok, testvéreim, Allah szeret minket, azért adta a fekete aranyat nekünk és nem a hitetlen kutyáknak.

Ez a két sorsfordító katasztrófa lökte olyan mélyre az arab világot, ahonnan nem tudom, ki lehet-e kapaszkodni egyáltalán. Mert nem a politikai elit bolondult meg, hanem szépen, lassan mindenki.

A korábban említett jóbarátom még arab dominanciájú, de multikulti társaságban nőtt fel. Persze ez nem éppen az a multikulti volt, amit a teljesen hülye európai vezetőink szoktak brossúra részletességével ismertetni, inkább hagyományos értelemben vett toleráns társadalomnak lehetne nevezni. Igen, az arab világ kellős közepén. Velük, zsidókkal és valamiért ottmaradt katolikus görögökkel járt együtt iskolába, és az egyetlen amire figyelnie kellett, az az volt, hogy a mohamedánoknak az anyját szidalmazza, ne a prófétájukat, mert akkor előkerülnek a kések. Erre már akkor is érzékenyek voltak, noha csak a legnagyobb melegben jártak klepetusban és nem népviseletként használták. Meg a nőiket se csomagolták be. Meg úgy alapvetően pont annyira érdekelte őket a profétájuk, mint amennyire az átlag európait Jézus.

Ez a békés és prosperáló világ viszont visszavonhatatlanul véget ért, köszönhetően az olajnak és az ostoba amerikaiaknak, és ezen semmit nem változtat, ha egész falvakat, városokat, országokat telepítünk át a Baltikumba vagy a Kárpátok ölelésébe. Viszont legalább nekünk rosszabb lesz, ami talán megnyugtatná a nyugat elitjének háborgó lelkiismeretét.

Megoldás nincs, a legjobbat akkor tesszük, ha igyekszünk minél távolabb tartani magunktól őket és a problémáikat. Aztán ha majd éppen nem polgárháborúznak, akkor veszünk repülőjegyet, hogy eloszlassuk félelmeinket és torz ideológiáinkat, és az emberi növekedés útjára lépjünk.