Salgótarján, Veszprém, Tapolca


Kedves Jóska! Az a helyzet, hogy nagyon jó a választókerületben a hangulat, azt hiszem, győzni fogunk. A Kovács bácsival, és a Marika nénivel is beszéltem, szerintük nyerünk, mindketten jól vannak. De voltam Alsó-Töttösön is, Pista, az aktivisták új vezetője, aki fél éve átállt hozzánk a kommerektől, elmondta, hogy 500 ember áll mellettünk kőkeményen, a 700 fős faluból. A komcsik szinte mindent elloptak, úgyhogy a faluház helyett a lakásában rendezi a választói gyűléseket. A járdát azok a büdös kommerek nem csináltatták meg, de majd mi! Ígértek egy sportkomplexumot, amelyre nincs is szükség, hát el is lopták a pénzt. Tízmilliókat fizettek egy szoclibsi kutatóintézetnek, de a volt szoci miniszter, az ellenfeled, a Válaszdi állítólag a felét lenyúlta.

Itt a rés, ahol támadnunk kell!

Egyébként volt itt egy ürge a központból, rád hivatkozott, lemérte a „választókat” – azt hiszem, ugyanaz a fickó, akiről olvastuk, hogy százezerért dolgozik. Rohangáltam a választókörzetben, rengeteg hívásom volt, 25 ezer forint lett a telefonszámlám, ha van rá lehetőség, kérlek próbáljunk meg valamit csinálni, mert 120 ezer a fizetésem.

Kedves polgármester úr! Tisztelettel mondom, hogy városunk a győzelem után nagyon ünnepel minket, Kovács bácsi küldött csokit a trafikjából, Marika néni pedig virágot postázott a suliból, a Zöldi Pista meg elküldött egy üveg pálinkát, állítólag díjnyertes. A városunk nagyon jó pályára állt, azt hiszem meg kell javíttatnunk a járdát, amit a piszkos komcsik nem csináltattak meg. Megkérdeztük az embereket, szerintük járda kell, nem sportközpont.

Volt itt egy személy, aki a választói mérésekkel foglalkozik a központból, azt hiszem küldte az anyagot neked, meg a számlát egymillióért. Szaladgáltam a választók között, sokan telefonáltak, 30 ezer lett a telefondíj, mint múlt hónapban, de még nem utalták a múlt havit se. De most koncentráljunk a következő lépésre, mondtad, igazad van, még meg kell verni őket az országoson is.

U.I: A Helyi Harsona megvétele folyamatban, 8 évre szervezték ki a balosok, de mi visszavesszük, Zöldi Úr segít!

Tisztelt képviselő úr! Örömmel értesítlek, hogy nyertél. Kovács bácsi nehezményezte, hogy a trafikjában a cigarettaárusítás megszűnt, így kiesett a fél havi forgalma, de ne is törődjünk vele, ünneprontó, mindig is túl kritikus volt. Marika néni megint küldött virágot az iskolából, a Zöldi Pista meg egy üveg saját márkás pálinkát. A járda kérdésében felmértük az igényeket, kátyús, meg kellene csináltatni, azonban a prioritások elmozdulásával is számolnunk kell, ahogy mondtad. Az országos stratégia ugyanis rámutatott, hogy Stadiont kell építenünk. A választókerületben jó a hangulat, lejött a Központi Kommunikációs és Stratégiai Egység vezetője, felmérte a „választói proaktivitást” és a „kommunikációs paneleket” is hozta, a számla az asztalodon, ötmillió. A telefonom 40 ezer, még mindig nem fizették ki, meg a múlt havikat se, kérlek valamit tenni szíveskedj, mert már 70 ezerrel tartozom a gonosz telefonos multinak.

U.I: Válaszdi, a szocialista jelölt már bizonyosan nem tér vissza, hiszen feljelentettük a korrupcióügyi kormánybiztosnál az elmúlt nyolc év visszaélései miatt, baj, hogy a papírokat ledarálták, de megoldjuk. A Helyi Harsonát megvettük, Zöldi Úr finanszírozza majd.

Tisztelt Államtitkár úr! Tájékoztatom, hogy a választás jó hangulatban került lebonyolításra, az eredmény magáért beszél. Kovács úr, a helyi ellenzék vezetője lett, jelenleg nem hajlandó szóba állni velünk, ám az üzleti érdekei szerint majd ráküldésre kerül a Helyi Harsona újságírója, és megkérdezi, honnan van a 10 éves Fordja! Fehérné Mária iskoláját átadtuk a központi igazgatásnak, Fehérné időpontot kért Államtitkár Úrtól, mondtam, hogy találkozni majd a jövő utáni hónap keddjén van lehetőség Államtitkár Úr Fogadóóráján, a többiekkel együtt. Zöld István Úr a pálinkamanufaktúra régi-új tulajdonosaként üdvözletét küldi Önnek, egy ajándékkosárral. Az út ügyintézésének kérdéskörében hamarosan lépés kerül foganatosításra. Örömnek kell hangot adnom, hamarosan épülni fog a Stadion és a Sportközpont!

Választókerületünk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Nemzeti Stratégiai és Szociálpszichológiai Kutatóintézet vezetője személyesen jött le a „választópolgárok attitűde, a proaktivitás, a kommunikáció hatásmechanizmusa” című tanulmánnyal, így 10 milliót különítettünk el az elnök úrnak. Aki írta a tanulmányt, az ösztönös zseni. E sorok írója szerényen arra kérné Államtitkár urat, hogy egy hivatali telefont kiutalni szíveskedjenek, mivel telefonom díja túl magas összegekre rúg, és ez aktivistai tevékenységemet veszélyezteti. Emellett gratulálok Államtitkár úrnak az újonnan megvásárolt alsó-töttösi birtokhoz.

U.i: a per Válaszdi szocialista képviselő ellen jól halad, bár vannak kérdőjelek az eljárásban.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelettel értesítem, hogy a választás alkalmával Töttös más jellegűen szavazott, mint a stratégiai felmérésben megfogalmazásra került. Kovács, a helyi ellenzék vezetője polgármesternek került megválasztásra. Tisztelettel tájékoztatom Miniszter Urat arról is, hogy Kovácsot Fehérné Mária, az ex-iskolaigazgató is támogatta, aki komoly ellenzéki tevékenységet fejtett ki az elmúlt időszakban. A sajtófronton majd lépések kerülnek foganatosításra. Zöld István Úr emellett üdvözletét küldi Miniszter Úr számára, két láda pálinkát küldött, jó hír, hogy Nemzeti Pálinkamanufaktúra címet kapott, ami mind választókerületünk, mind hazánk számára külön büszkeség. Az út és a járda tekintetében jövő hónap 31-én a Nemzeti Központi Útügyi Hatóság Felmérésügyi Igazgatóságának Vezetője látogatást tett, felmérte az igényeket, majd javaslatot tett a Nemzeti Útépítésügyi Igazgatóság Központi Hatóságánál, bízvást reménykedhetünk Miniszter Úr, hogy lépések kerülnek foganatosításra, persze amennyiben döntés születik a kormányzat részéről.

Megépült a Stadion, ahol választókerületünk ifjúsága örömmel vehet részt, amennyiben óhajt a sporttevékenységek kifejtésében, egyben az új Igazgató Úr, Zöldi Úr arra tett Miniszter Úrnak javaslatot, hogy kötelezővé szükséges tenni a fiatalok számára a sporttevékenységben való részvételt – az erre való törvényjavaslat képviselői önálló indítványként, kivételes sürgős eljárásban Miniszter Úr táskájában található.

A Nemzeti Felmérésügyi és Stratégiai és Szociálpszichológiai Kutatóintézet Elnök – Vezérigazgatója leküldte aktuális tanulmányát, amely „a választási attitűdök, a választói magatartás és a választói proaktivitás” címet viseli. 50 millió forint kiutalásra került a választókerület és a Minisztérium Központi Költségvetéséből. Monumentális munka. Örömmel értesítem Miniszter Urat, hogy telefonom díját 6 év után már nem nekem kell fizetnem, így a hatékony munka további lehetőségeit is tudom majd intézni. Gratulálok Miniszter Úrnak, hogy az alsó-töttösi birtok mellett újabb árverést, a felső-töttösi birtoktest árverését is megnyerni szíveskedett.

U.i: Válaszdi, szocialista képviselő és exminiszter megnyerte az ellene indított korrupciós pert. Sajnos minden más ügye elévült.

Gratulálok Miniszter Úrnak, hogy Abban a Szerencsében Részesültünk, hogy Újra Képviselőjelöltséget Vállalni Szíveskedett. Az intézkedéseket megtesszük. Kovács és Fehérné az országos sajtóban kerül lejáratásra. Győzni fogunk, hiszen van stadionunk, és hamarosan az út és a járda tekintetében a hatóságok intézkedéseket foganatosítanak. Zöld István Úrról tájékoztatom Miniszter és Képviselőjelölt Urat, hogy 10 láda pálinkát küldött, egyet nekem is, azok csak mendemondák, hogy a másik jelöltnek, Válaszdinak és Kovács úrnak is fizeti a kampányát.

Kedves Jóska! Sajnos most nem sikerült a választás, Válaszdi és a komcsik megvertek minket, ám a következő ciklusban majd újra összejön. A telefonom elvették, így újra 25 ezres lett a számlám. Arról tájékoztattak, hogy Válaszdi, a vén komcsi, meg a Kovács és a Fehérné nem fogja megjavítani a járdát és terveik vannak egy újabb stadion megépítésére. Zöldi, az áruló átállt – mondta, hogy nem finanszíroz tovább minket. Állítólag havi millát fizetnek a libsi kutatóintézetnek a választók bemérésére és annak a felét a Válaszdi lenyúlja – állítólag államtitkár lesz, nos:

itt a rés, ahol támadnunk kell!  

U.i: bepereltek téged az elmúlt nyolc év korrupciós botrányai miatt. Még szerencse, hogy a papírokat elővigyázatosságból ledaráltuk, amúgy is jó ügyvédet fogadtunk fel, de még necces az ügy. Az igazán rossz hír az, hogy a Helyi Hírharsonát is el akarják tőlünk venni és a Zöldi nem támogat minket reklámmal.


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

Egy hozzászólás van

  1. Már Moldova is ír a Tutiblogon? Ez jó hír:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük