A sajtószabadság anatómiája


A mai nap eddig a teljes káosz jegyében telt, köszönhetően Simicskának, aki tegnap úgy döntött, médiaháborúzni szeretne, és ma teljes terjedelmében meg is kapta. A részletek elérhetők a pestisrácokon. Röviden annyi, hogy Simicska Orbánellenes médiatartalmat akar a Nemzettől, a Lánchídtól és a HírTV-től, ehhez pedig az említett médiumok vezetői nem kívánnak asszisztálni. Megelőlegezzük, hogy az alkalmazottak jelentős része sem.

Jó, ha egy pillanatra elvonatkoztatunk attól, hogy a történetben ki kormánypárti és ki (friss)ellenzéki. A történet ugyanis arról szól, hogy volt egy médiabirodalom, ami eddig politikai meggyőződésből A-t mondott, és egyszer csak a tulaj azt modja, hogy B az új agenda, emiatt pedig az B-vel azonosulni képtelen vezetőség felállt. Erre a tulaj azt mondja, kibasz mindenkit mást is, aki nem mond B-t. Tényleg bármi behelyettesíthető A-ba és B-be, mert ha értékelni akarjuk a történéseket, akkor csak a dolgok logikája számít.

Elég komoly horderejű az ügy, és gyorsan meg is született a #jesuisgeci, csak ez a #jesuisgeci baromi féloldalasra sikerült itthon. Szándékosan távol tartottam magam itt a Tutin a Charlie Hebdo témától, most is csak azért említem meg, mert a párhuzam rámutat, hogy normális esetben egy ilyen ügy kapcsán (mégha egészen más súlycsoprtban is van a két eset, mégiscsak sajtószabadságról, szerkesztőségi függetlenségről van szó) normális esetben azt kéne tudnia mondani a teljes szakmának, hogy “veletek vagyunk”. Aztán persze mindenkinek meg lehet a maga véleménye és persze azt nyugodtan el is mondhatja. Vagy csak nekem van hiányérzetem, hogy csak egy oldalról jönnek a szolidarításról szóló vezércikkek/publik? Amikor 5 éve az megy, hogy veszélyben a magyar sajtószabadság, egyszer csak történik valami olyasmi, ami tényleg sajtószabadság-ellenes. Egy tulajdonos egzisztenciálisan fenyegeti a szerkesztőségeinek tagjait, ha nem azt írják, amit ő akar. És a kormányellenes sajtónak annyi jön le a dologból, hogy milyen jó a Bayer-Simicska cicaharcon röhögni, mennyire vicces a geci és hogy milyen fasza, hogy lette egy új Orbánellenes sajtóbirodalom. Bede Mártonnak konkrétan annyi esett le a dologból, hogy bejelentkezett állásra.

Így lesz hős Simicskából a 444-től a Klubrádión át az indexig, a firkászok közötti legelemibb szakmai szolidaritást meg lehúzzuk a vécén.


  Megalomán Mongúz

6 hozzászólás

  1. Nem értek egyet. A sajtószabadság nem arról szól, hogy a lap tulaja nem mondhatja meg, hogy mit lát szívesen a saját sajtótermékeiben. Abszurd is lenne, ha nem mondhatná meg. A sajtószabadság akkor sérül, amikor az állam szól bele abba, hogy mi jelenhet meg és mi nem. Itt pusztán annyi történt, hogy miután kiderült, hogy a jelenlegi kormánypárt nem szándékozik a jövőben folytatni a laptulaj vállalkozásainak közpénzekkel való kitömését (mert a közmédiában nagyobb potenciált lát saját érdekei érvényesítésére), az (egyébként logikus lépésként) nemtetszését fejezte ki. A szóban forgó orgánumok munkatársai számára ez persze kellemetlen, sőt akár egzisztenciális gondok forrása is lehet, de ennek a sajtószabadsághoz nem sok köze van.

  2. Nem értek egyet. A sajtószabadság nem arról szól, hogy a lap tulaja nem mondhatja meg, hogy mit lát szívesen a saját sajtótermékeiben. Abszurd is lenne, ha nem mondhatná meg. A sajtószabadság akkor sérül, amikor az állam szól bele abba, hogy mi jelenhet meg és mi nem. Itt pusztán annyi történt, hogy miután kiderült, hogy a jelenlegi kormánypárt nem szándékozik a jövőben folytatni a laptulaj vállalkozásainak közpénzekkel való kitömését (mert a közmédiában nagyobb potenciált lát saját érdekei érvényesítésére), az (egyébként logikus lépésként) nemtetszését fejezte ki. A szóban forgó orgánumok munkatársai számára ez persze kellemetlen, sőt akár egzisztenciális gondok forrása is lehet, de ennek a sajtószabadsághoz nem sok köze van.

  3. Persze tudom én miért játssza a hülyét a szerző, de azért nem kéne fullba nyomni a kretént!
    Simicska elmondta jó pár helyen, hogy alapvetően azért kapta fel a vizet, mert hátba támadták, azaz a médián keresztül tudta meg, hogy felmondtak a főszerkesztői (miközben egyes hírek szerint péntek reggel még hűséget esküdtek neki).
    Másrészt, itt alapvetően pénzről van szó. Simicska is azért akar Orbán-kritikus lenni, mert kihagyják a gázbizniszből és Paks 2-ből, kiteszik az embereit a minisztériumokból, nem fog állami hirdetést kapni a médiabirodalma, illetve még egy vaskos különadó is be fog figyelni.
    A főszerkesztők meg valszeg fel lettek szólítva, hogy ha otthagyják Simicskát, akkor majd a köztévén lesz új munkájuk, biztosított jövőjük. Tudniillik a Fidesz senkit nem hagy az út szélén 🙂
    Az “én is geci” vagyok pedig irónia. A baloldal most röhög, teljes joggal. Orbán most olyat húzott, ami lehet maga alá temeti. A legrégebbi szövetségesével háborúzik, akinek nem lebecsülendő az ereje.
    Reménykedjünk, hogy sikerült a háttérben kibékülni az amerikaiakkal, illetve hamarosan az orosz kérdés is tisztázva lesz, mert egy többfrontos háborúban biztos elbukik a Fidesz.

  4. Persze tudom én miért játssza a hülyét a szerző, de azért nem kéne fullba nyomni a kretént!
    Simicska elmondta jó pár helyen, hogy alapvetően azért kapta fel a vizet, mert hátba támadták, azaz a médián keresztül tudta meg, hogy felmondtak a főszerkesztői (miközben egyes hírek szerint péntek reggel még hűséget esküdtek neki).
    Másrészt, itt alapvetően pénzről van szó. Simicska is azért akar Orbán-kritikus lenni, mert kihagyják a gázbizniszből és Paks 2-ből, kiteszik az embereit a minisztériumokból, nem fog állami hirdetést kapni a médiabirodalma, illetve még egy vaskos különadó is be fog figyelni.
    A főszerkesztők meg valszeg fel lettek szólítva, hogy ha otthagyják Simicskát, akkor majd a köztévén lesz új munkájuk, biztosított jövőjük. Tudniillik a Fidesz senkit nem hagy az út szélén 🙂
    Az “én is geci” vagyok pedig irónia. A baloldal most röhög, teljes joggal. Orbán most olyat húzott, ami lehet maga alá temeti. A legrégebbi szövetségesével háborúzik, akinek nem lebecsülendő az ereje.
    Reménykedjünk, hogy sikerült a háttérben kibékülni az amerikaiakkal, illetve hamarosan az orosz kérdés is tisztázva lesz, mert egy többfrontos háborúban biztos elbukik a Fidesz.

  5. Kedves “seetchoo”! Csodálatos a maga világlátása, messze több, mint európai. Emlékeztetném a törvény előtti egyenlőség elvére, ahol épp hogy NEM szabad annak számítania, hogy egy szereplő az állam vagy egy magánember. A maga csodálatos világában a sajtó a pénz szerint beszél, a meggyőződés, tisztesség, igazság nem számít. Akinek több pénze van, annak a véleménye hangzik hangosabban. Biztos vagyok benne, hogy ha ne adj isten baloldali kormányunk lenne, akkor viszont magát az se zavarná, ha az állam kötelezné ilyen vagy olyan nézetek közvetítésére az újságírókat. Mert olyankor az ország kifosztása, a külföld szolgai támogatása eleve biztosított, cserébe idehaza olyankor minden téren rettentő nagy a demokrácia. Annál rosszabb a tényeknek.

  6. Kedves “seetchoo”! Csodálatos a maga világlátása, messze több, mint európai. Emlékeztetném a törvény előtti egyenlőség elvére, ahol épp hogy NEM szabad annak számítania, hogy egy szereplő az állam vagy egy magánember. A maga csodálatos világában a sajtó a pénz szerint beszél, a meggyőződés, tisztesség, igazság nem számít. Akinek több pénze van, annak a véleménye hangzik hangosabban. Biztos vagyok benne, hogy ha ne adj isten baloldali kormányunk lenne, akkor viszont magát az se zavarná, ha az állam kötelezné ilyen vagy olyan nézetek közvetítésére az újságírókat. Mert olyankor az ország kifosztása, a külföld szolgai támogatása eleve biztosított, cserébe idehaza olyankor minden téren rettentő nagy a demokrácia. Annál rosszabb a tényeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük