Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Ahogy számítani lehetett, áll a bál a ’44-es emlékmű körül. A minap a „Bátor 23-ak” (talán így vonul be nevük a történelembe, de valószínűbb, hogy inkább sehogy), ülősztrájkoltak az építési területen, amíg csak a rend őrei a gordonon kordonon kívülre nem hurcolták őket. Állami határozat, erőszakszervezet, elhurcolás – belátom, ezek így, együtt nem keltenek pozitív asszociációkat – mégis nézzünk egy kicsit a szobor mögé.
Még ez év januárjának közepén az Orbán-gépezet kilökte magából a legfrissebbet, egy szoborállításról szóló határozatot. A ballib média szinte azonnal tisztogatni kezdte az előző hónapokban besült fegyvereit: úgy érezték, hogy a választások előtt, a Simon-ügy kellős közepén, a baloldali politikusok töketlenkedése közepette kiváló fegyvert kovácsolhatnak maguknak, és újratematizálhatják a közbeszédet a választások előtt. Az cseppet sem zavarta őket, hogy a szobortervbőlvilágosan kiderül az egyébként tisztességes koncepció, viszont tudták jól, hogy mi a házi feladat: a ballib megmondóemberek kifordított „műértelmezését” tolni ezerrel, és lehetőleg kerülni a szobor feliratának emlegetését („Minden áldozat emlékére”), nehogy zavar támadjon a Balliberális Erőben.
Február 10-én a Mazsihisz személyében belépett a nehéztüzérség is, és rögtön hármat lőttek: kettőt az Orbánnak küldött levélben (Sorsok Háza projekt sztornó, Szabadság-téri emlékmű sztornó), egyet pedig élőszóban (Szakály Sándor repül a Veritas Intézetből). A kéréseknek álcázott zsarolás nem teljesítése esetére kilátásba helyezték a Holokauszt Emlékévtől való távolmaradásukat. Mivel a frontok meglehetős gyorsasággal megmerevedtek, ígéretüket betartották: a Mazsihisz kifarolt az emlékévi részvételből. Hogy nagy durranás volt-e, döntse el mindenki maga, én csak pukkanást hallottam, de az biztos, hogy a Mazsihiszen kívül csupán néhány szervezet, amelyek ujjainkon való összeszámlálásához nem kell a zoknit lehúzni, utasította vissza a Holokauszt Emlékév pályázataihoz kapcsolódó támogatási összeget, a Sorsok Háza épül-szépül, Szakály pedig köszöni, jól van a Veritas élén.
Orbán ízibe’ válaszolt a Mazsihisznek, amit a teljes balliberális oldal Mazsihiszestől szövegértési problémákkal küszködve úgy értett, hogy az építkezés leáll, amíg újra nem tárgyalják a témát a Mazsihisszel, meg még a túró tudja, kivel, tán az ATV-s Újságíróklubbal. A levél persze nem erről szól, aki nem hiszi, járjon utána itt. Öt korsó Dudák a Jaromírban annak, aki ebből levezeti kedvenc baloldalunk agymenését!
A Húsvét szerencsére nyugalomban telt. De már kedden megjelentek a melósok a Szabadság-téren, és alapozni kezdtek, továbbá előkerült a mindig tüntiző kemény mag, vagy 300-an, ők meg naponta kordonbontással kábították magukat, és számuk jól láthatóan, napról napra fogyatkozott. Az ügy Kőmíves Kelemen módjára haladt: az este szétkapott biztonsági kerítést másnap reggel a munkások újra összeszerelték. Egyidejűleg beindult a hörgés, hogy állítsuk meg a történelemhamisítást, meg micsoda önkény, meg nem ezt ígérte Orbán. Persze a szervezetükben még erősen dolgozott a néhány nappal korábban elveszített választási kudarc. Mielőtt a legfrissebb akciókat szemügyre vennénk, vessünk egy pillantást arra, hogy mi is a hiszti tárgya?
A balliberális oldalt már akkor a rosszullét kerülgette, amikor az új alaptörvénybe belekerült: „1944. március tizenkilencedikén elveszett (Magyarország) önrendelkezése”. A téma a szoborállítással folytatódott: valamelyik pihentagyú, talán ismét a „királycsináló” Radnóti Sándor lakásában a szenilis Konrád-Heller agytröszt, kiegészülve pár, a gyűlölettől beszűkült tudatú íróval, kitalálta, hogy az egész szoborállítás a bűnös magyar nép felmentésére irányul, miszerint a fritzek elfoglalták az ártatlan Magyarországot, és ezért egy magyar nem hibás a vidéki zsidóság elhurcolásában. Most nem mennék bele abba, hogy egy műértelmezés hányféle nézőpontból közelítheti meg a művet, és akkor válasszuk ki, mondjuk a rövidebb gyufa kihúzásával, melyik a „helyes”. Nem mennék bele abba sem, hogy hányan voltak, akik emberek tudtak maradni a sötét időkben. Nem kérdezem meg, hogy azok, akik most a legjobban tépik a szájukat, vajon az életük során hány alkalmat szalasztottak el, amikor segíthettek volna egy rászorulónak, de a jóra való restség erősebbnek bizonyult. Inkább szögezzük le, hogy a saját gyűlölködésébe majd’ belefulladó baloldal ennyit lát a szemére boruló lila ködön át. A közismert, néhány ballib nyálverő értelmiségin kívül senki nem tulajdonít felmentő szándékot a szobornak, és a baller óbégatókat sem érdekli őket, hogy az ország lakosságának 99%-át végtelenül hidegen hagyja az egész hacacáré.
Tessék lehiggadni egy kicsit, és újra elolvasni a koncepciót!
Ugyan, talán nem teljesen nyilvánvaló, de a nyakamat teszem rá, hogy Orbánék másik célja a tér túloldalán álló szovjet hősi emlékmű jelenlétének ellensúlyozása volt. Igen, az az obeliszk, amelyik valószínűleg nem kevés emberben kelt fájdalmas érzéseket. (Az emlékművet annak ellenére nem sikerült az elmúlt 25 év során elköltöztetni, hogy a kövek alatt bizonyítottan egy szem hősi halott sem pihen.)
Nemsokára a Mazsihisz, aki egyébként a saját magáról folyamatosan sugallt képpel ellentétben nem kizárólagos képviselője a hazai zsidóságnak, kényszeredetten ugyan, de beismerte, hogy ők is minden évben megemlékeznek március 19-ről, amely nap a vészkorszakot túlélők emlékezetében is fontos dátumként él.
A folytatásban, néhány nappal ezelőtt Dávid Katalin írt egy Feljegyzés című levelet vagy cikket, amelyet minden erőfeszítésem ellenére nem sikerült felkutatnom az interneten, és amelyre Orbán Viktor válaszolt. Dávid Katalin művészettörténész, nem mellesleg hithű katolikus, akit a szimbólumok értelmezéséről kb. 4 éve tartott KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) előadáson hallottam először. Az a két óra – felejthetetlen élmény volt! A végén dedikálta „A teremtett világ misztériuma” c. könyvét, amely a Biblia világának szimbólumrendszeréről szól, és nagyon jól forgatható kézikönyv, nem is tartom messze az ágyam fejétől.
Szóval az ő feljegyzését nem ismerem, de Orbán levele nyilvánosságra került. Ebben kicsit részletesebben kifejti a koncepciót, és – gondolom, a megbillent ballib megmondóembereknek segítségül, – kicsit szájba rágósan elmondja, hogy a beismerés és a bocsánatkérés megtörtént, nincs felmentés vagy szerecsenmosdatás a bűnösöknek, de egy fontos mozzanatot nem hagyhatunk figyelmen kívül: ha nincs német megszállás, akkor nincs a magyar zsidóság tömeges deportálása sem. Ezen az állításon elvitatkozhatnak a történészek, ez az ő dolguk, és jó volna emlékeztetni a hangadókat, hogy manapság még a történelmi eseményeknek sincs egyféle értelmezésük – ez a privilégium is megszűnt 1989-ben. Tudjuk, persze, hogy az erősebb hatalmaknak a – megszálláson kívül – nyomásgyakorlásra már akkoriban is számos eszköz állt rendelkezésükre a cél elérése érdekében, de Orbán tisztességes érveléséhez nem fér kétség. Eljutottunk addig a pontig, hogy megszületett „Orbán levele”, de a baloldal első reakciói változatlanok, és kimerülnek annyiban, hogy „Orbán, le vele!”
A minap történt birtokvédelmi intézkedés sem maradt visszhang nélkül: másnap megszólalt a nap hülyéje, a totálkáros Mesterházy is, aszongyahogyaszongya: „Kiállunk a civilekért, mert joguk van ahhoz, hogy szabadon tiltakozzanak a német megszállás emlékműve ellen. Tiltakozunk, ha a kerületi jegyző ebben akarja őket korlátozni!” Jaj, szegény Mesterházy, mit szól ehhez anyád? Mi pedig újra és újra rácsodálkozva feltesszük a kérdést: Atesz, te tényleg ennyire hülye vagy?! A jegyzői határozat ugyebár a kordonon belülre vonatkozó birtokvédelemről szól, azaz kívül lehet tüntizni tovább, sőt az elhelyezett kövek, tiltakozótáblák, miegyebek is a helyükön maradhattak.
Jó lenne, ha a baloldal végre belátná, hogy a folyamatos megbélyegző antiszemitázás már sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kifizetődő, legfeljebb sikerül még bekerülniük a nyugati híradókba, ahol megmutatják a 23 Szabadság-téri forradalmárt, akire lesújt Orbán ökle. (Ezt még leírni is mennyire fárasztó…!) De egy hangyf…nyival sem viszi közelebb őket a választási sikerhez! A jobboldal pedig már megtanulta, hogy – stílszerűen szóljunk, – akár van a fején kipa, akár nincs, a megbélyegezés nem marad el.
Marad számukra a Biblia intelme: szelídek legyetek, mint a galambok, és ravaszak, mint a kígyók. És lehet, hogy a jobb- és baloldalnak érdemes volna együtt elolvasnia Dávid Katalin említett könyvét…
