Nemzeti bukakke party

Béláim. Ti, akik 2014-ig kifőzitek, lesz -e Nemzeti Italbolt, lesz-e NEMZETI SZESZ, vagy sem. Ti, akiknek jóvoltából lesz még egy darabig unaloműző demokratikus sustorgás a vélelmezett újabb nemzeti mutyiról. Zárjátok el egy pillanatra az ötletbödönök cseppenő csapjait, és figyelmezzetek. Nehogy megint túltoljátok ezt a dolgot. Nem, nem az alkohollal vagy a dohánnyal, azt a két bringát mi is túl szoktuk tolni! A nemzettel, a nemzetivel, mint fogalommal. Ideje volna több alázattal, nagyobb óvatossággal dolgozni vele. Az ugyanis, hogy az említett fogalom újabban a mutyival kerül legtöbbször említésre a honi médiában, nektek is köszönhető…

Hogy mi a nemzet fogalmaliberális, internacionalista értelmiségünk szemében, igen egyszerű: a nemzet kifejezés nácitempó. (= az Amerikai Népszava kifejezése bármire, amit Magyarországon nem baloldali értelmiségi csinál.) Hallatán minden közrendű vérlibcsi elegánsan lehányja magát kékkel és a közé kever apró galambforma fehérrépa-darabokkal. Göncz Kinga lelkén elmélyednek a ráncok, Kuncze bajsza veszít a hosszából, Kertész úr meg úgy érzi magát tőle, mintha megint a fürdőben üldöznék.

Az átlagmagyar számára a nemzet fogalma a szó nemesebb értelmében próbálja megfogalmazni az adott közösséget összetartó erőt, valamiféle fennálló rokoni kapcsolatra utal, jelent a múltból és egy eszményi jövőből táplálkozó romantikus lelkületet, gyökereket és szárnyakat. Előéletének egy korábbi, romantikus szakaszában egyenesen progresszív (tehát nem konzervatív) fogalomnak számított és az értékeken nyugvó, a holnapon messze túlmutató újítást jelentett, modern szintézisét nyújtva reformnak és hagyománynak.

***

Ezt a sodró erejű érzületet mára azonban meglehetősen kikezdte az idő, és kikezdte minden érdemtelenül hozzácsapott ügy vagy intézmény, amit kénytelen volt megtűrni maga mellett. A Nemzeti Múzeum, vagy a Nemzeti Galéria még őrzi nevében a fogalom valódi tartalmát, de elmondható-e ugyanez az Alföldi-féle Nemzeti Színházról, vagy a Venesz-féle szocreál szakácskönyvet ismételten kiadó Nemzeti Könyvtár  sorozatról, vagy a NAV-ról, ha ugyan létezik az adózásnak nemzeti és nem állami formája egyáltalán. A nemzet fogalmában rejlő energia ráadásul annyira taszítja hazánk demokratikus árváit, hogy ők ráadásul minden lehetőséget megragadnak a fényét elhomályosítani. Nekik ez whitepower, nácitempó. És persze kapva-kapnak az újabb alkalmon, a nemzeti dohánybolt, nemzeti italbolt, nemzeti vastelep, nemzeti mutyi, bármi.

Viktor azt mondta az Európai Parlamentben a magyarokról, hogy mindegyiknek van egy jó ötlete, amelyik legalább egy kis részben is, de elüt a másikétól, és hogy mindenki a maga ötletét tartja a legüdvözítőbbnek. Ebben azonban a Viktor tévedett. És ezt még mi, az antidemokratikus jobberek is érezzük. Igenis van olyan, akinek nincs ötlete. Egy se. Ezekből a magyarokból idehaza gondosan leválogatnak. A legvégső Rorsach-teszt (amiről az embernek legalább egy dolog biztosan eszébe jut) próbáján is elbukókat azonnal fölveszik a Fideszbe, kommunikációért felelős akárkinek LázárJános mellé. Ők aztán, a barátod a medvesajt példáján okulva mindent elneveznek nemzetinek. Abból baj nem lehet… Miazhogy?!? Nagyon is!

Mint ahogy nekik, úgy a közvéleménynek sem tűnt fel különösebben, hogy idén májusban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kitüntette Magyarországot és Orbán Viktort a dohányzás visszaszorításáért folytatott erőfeszítések elismeréseként. Nohát, nácitempó! A WHO egy évvel korábban még úgy nyilatkozott, hogy az egyik legegészségtelenebb ország vagyunk, több mint 20.000 ember hal meg évente a dohányzásra visszavezethető betegségek következtében. Persze mindenkinek van ismerőse, aki napi 100 dobozzal szív, mégis makkegészséges, 120 éves és olyan az arcbőre, mint egy baba popója. Node, talán ez a ritkábbik eset… Vélhetően hasonló indíttatásból nem kommentálta a hazai sajtó a hírt, megfelelően eldugva leközölték és kész. Minek erről beszélni. Az elismerés, az nácitempó. És mi, az antidemokratikus jobberek is csak keresgéljük a dohányzósdiban a nemzeti jelleget.

A nemzetidohánybolt-ügyben, amennyiben mutyiról beszélünk, nyilvánvalóan benne vannak a haszonszerzés elemei. Sejthető volt, hogy a változások kapcsán megjelennek a mándrucok, pumák és karvalyok, mi sem örülünk ennek. Emellett a nagyívű átalakításoknak természetesen vesztesei is vannak, akikkel természetesen együtt érzünk. De alig érzékeljük e változások pozitív hozadékát. Talán több így a magánvállalkozó, akik a multik helyett esélyt kapnak boldogulni, mondjuk éppen a mi egészségünk kárára, de ez mindegy most. Ja, és hogy 18 év alatt nem lehet a boltba bemenni. Ennyi.

A hiba ott van, hogy a dohánybolt NEM nemzeti ügy, ahogyan az italbolt sem, ellenben a dohányzás visszaszorítása az lenne. Szólhatna ez tehát sokkal többről is. Egy ilyen nagyszabású változás kapcsán ugyan hol vannak a dohányzásellenes reklámok, hol van cigizés ellen harcba (vízre)szálló vízilabda-válogatott és egyéb hírességek? Hol van a megelőzést szolgáló országos kampány a szűrést végző buszokkal? Hol vannak a boldog, füstmentes családokról készült negédes óriásplakátok, a nikotintapaszok és rágók, a feszesseggű’, fehérfogú’ félmeztelen csajok?  Hol van a legalább a dohányzással való együttéléssel kapcsolatos néhány jó tanács? A francia minta követése, ahol lehet, hogy többet isznak és dohányoznak, mégis hosszabb ideig élnek, mert délben ehetnek rendesen, és reggel-délután el tudják hozni a srácokat a suliból stresszmentesen. Hol van a leszokást (mivel ez megéri) jutalmazó állam? És hol van az egész ügyben a lényeg? Hogy ez nem bulvártéma, ez nem kampányfogás, nem reklám. Nem mutyi, és pláne nem nemzeti mutyi. Mégcsek nem is nácitempó. EZ ÉRTÜNK VAN, NEM A SZAVAZÓKÉRT, hanem az itt ÉLŐ EMBEREKÉRT.  Mert a bőrünkről van szó, évi 20.000 emberről, akik között ki nem szarja le, hogy hányan szavaztak a szocikra, hányan meg a fideszre, vagy a
dékára.

Lehetett volna (lehet ez még?) NEMZETI SIKERTÖRTÉNET is… És mit kaptunk helyette? Hát nem a WHO dícséretét orrba-szájba, hanem lábszagú hírcafatkákat, hogy ki kapott, ki meg nem kapott trafikot, és a Fideszes polgármestereknek bezzegtrafik, a Wittnek meg nemtrafik, közben elveszik a szegínyembertől még a cigit is. A Bezzeggyurcsány megmenti a kertjében eltévedt kislányokat, az Orbán meg kirakja őket a bolt elé, hogy elvigyék őket, amíg anyu cigit vesz. Nahát, nácitempóóó! A fasisztabarna, amúgy valóban vállalhatatlan trafikdizájnról már ne is beszéljünk, annál is inkább, mert az üzenete röviden így foglalható össze: Nemzeti Dohánybolt – 18 év fölött a dohányzás nemzeti érdek. Nemzeti ügy. A fideszes nemzeti kommunikátorok hada meg nemzeti pénzen a nemzeti ötlettelenségén kesereg. Aztán az egyiknek, akit ezért később majd kirúgnak persze, eszébe jut hadrendbe állítani a felfújható, nemzeti, mell- és tüdőrákos, üszkös lábú és ráncos bőrű gumirimákat. Nagyobb üzlet lenne a német csodaállatkertekbe exportálni az összeset, ott talán valamelyik zöld politikus rágerjed, egyéb haszna nemigen lesz.

Számtalanszor figyeltük már, hogyan alázza az ötlet nélküli kommunikátorokat halálra demagóg, bugyuta hazugságokkal az internacionálé médiahada. És ezzel a trafiküggyel kapcsolatban is csak annyit tudunk mondani: ez egy újabb kommunikációs bukkake (bukake: japán szexuális csintalanság). Ott állnak a kör közepén a nemzeti kommunikátorok a baloldali sajtó, a Wittek és a Tówaték, a 444! kicsi úttörői, SpankyBoy és még sokan mások gyűrűjében, akik össztüzet zúdítanak… Ők meg közben nemzeti összetartozás dalát dúdolgatják.

Csak óvatosan kívánjuk megjegyezni, hogy semmilyen politikai erőtől nem fogadjuk el, hogy a nemzet szó használatával visszaéljen. Hogy odavesse az érvei, tevékenysége mellé csillogó koloncnak vagy pont ezek elé fügefalevélnek. Példának okáért nemzeti érdeknek nevezze a sajátot, a Fidesz leváltását rá és csapatára. Talán, ha több tiszteletet kapna ez a szó, könnyebben boldogulnánk azokkal a liberális és szocialista érzületű ismerőseinkkel, akikkel bár egyet nem értünk, de a kutyánkat rájuk bíznánk, mert amúgy jó emberek. Persze nekik is kellene kicsit ízlelgetni ezt a szót, és kibírni émelygés nélkül mondjuk kezdetben öt percig.

Amíg azonban a nemzeti dohányboltok szintjén állunk, marad a nácitempó. És marad a bukkake.