Mindeközben négy láb jó, két láb rossz

 

 

  

Pengeéles odamondást olvashattunk az index mindeközben rovatában. A több sebből vérző cikk arról szól, hogy Koszorús Ferenc márpedig ugyanoda járt, mint Szálasi (l. Ludovika), és Farkas Ferenc, tehát a Ludovika náci volt. Az írás elkészültének apropóját az teremtette, hogy Hende Csaba Kövér Lászlóval együtt leleplezte Koszorús Ferenc mellszobrát. No de mégis, ki is volt ez a Koszorús Ferenc? Azon kívül, hogy kiváló páncélos csapattiszt volt, ő akadályozta meg Budapesten a Horthy ellen irányuló nyilas csendőrpuccsot, és megmentette a budapesti zsidóság jelentős részének életét. A hírnek álcázott publicisztika pedig rávilágít, hogy a ballib oldalon olyan Bourbonok ülnek, akik semmit sem tanultak, de sokat felejtettek.

Templomhegyi Nyerőkő

Segítsünk nekik egy kicsit. Először is a logika: attól, mert valaki egy iskolába járt egy tömeggyilkossal, még nem hiszem, hogy maga is tömeggyilkos lenne. Sőt, horribile dictu, a tömeggyilkos tanárai sem. Nomármost könnyen belátható, hogy attól az intézménytől, amelyből távozva valaki rossz útra tér, nem kérhetjük számon az elkövetett cselekményeket. Ez a logika oda vezetne, hogy Braunaut fel kellene égetni, hiszen ott született Hitler, vagy mondjuk ez az állítás is megállná a helyét: Sztálin papneveldébe járt, Sztálin kommunista lett, tehát mindenki, aki papneveldébe járt, az kommunista. Meg tömeggyilkos.

Négy láb jó, két láb rossz.

Ássunk kicsit mélyebbre, mi is van a dolog mögött tulajdonképpen? Ez egy ideológiai lövészárok-harc, amely egészen pontosan 1944. december 21-én kezdődött, amikor az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenben elfogadta a „Szózat” nevű dokumentumot. Valahol ott kezdődött el az, hogy országpusztító fasizmus – cezúra – országépítő kommunizmus. A cezúrát azért jegyeztem meg, mert az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökét Dálnoki Miklós Bélának hívták, aki a – szintén ez a – Horthy-féle október 15-i kiugrási kísérlet hatására volt szíves átfáradni a szovjet oldalra. Meglehetősen zavaros korszak volt, de már akkor látszott, hogy a kommunisták, jelszavukat – a múltat végképp eltörölni – egészen komolyan fogják venni. Ezt meglehetősen sajátos módokon gondolták elérni, ilyen volt például az ÁVO létrehozása, amelyet, nem törődve a szimbólumokkal, teljes nyugalommal telepítettek az Andrássy út 60-ba.

A kisnyilasok és kommunisták – ávósok között aztán nagyon hamar megkezdődött az átjárás, a nyilaskeresztes Csepelből pedig pillanatok alatt lett vörös. A kommunista politikai és ideológiai harc zászlói magasra emelkedtek, és pár éven belül, aki egy kicsit másképp gondolta a dolgokat, mehetett börtönbe, Recskre, vagy épp külföldre. Ez a kultúrkampf végül oda vezetett, hogy bármi, ami 1945 májusa előtt intézményileg létezett, az nyilvánvalóan arra volt csak jó, hogy a „Horthy fasizmus”-t erősítse, tehát mint ilyen kiirtandó, megszüntetendő, bezúzandó.

Ne felejtsük el, hogy hazánk egyik hivatalban levő, demokratikusan megválasztott miniszterelnökének például emigrálnia kellett (épp ’47 június 1-én). Így járt el Koszorús Ferenc is.

A rendszer amúgy pont annyira volt humánus, amennyire az ilyenek lenni szoktak, felfalta saját gyermekeit is. Ries István szocdem igazságügy-miniszternek például a heréit verték annyira szét az ávós elvbarátok, hogy belehalt. És a „Laci, ha élne, de közénk lövetne” bon mot-ja igen sokáig nem vesztette el aktualitását.

A maradék 45 évben pedig arról szólt a kommunista mese, hogy minden eszközzel egy alternatív, másik világot teremtsenek. Így aztán a kiüldözöttek közül például Márai, Wass Albert, az elhallgattatottak közül például Hamvas Béla műveit nem olvashattuk. Utóbbit személyesen Heller Ágnes nagy tanítómestere Lukács György – más néven Túros Lukács – intézte el.

Mehetett is talicskázni.

Amikor pedig 1990-ben demokratikus kormány alakult, még sokáig ugyanazt a nótát fújták. Így lett az Antall kormány horthysta, urizáló, fasisztoid, aztán Orbán már egyenesen fasiszta. A jó hír az, hogy a lukácsisták még mindig köztünk járnak, a szellemi örököseik pedig ugyanazt mantrázzák. Csak sajnos ezzel már többször megbuktak. Feledékeny Bourbonok.