Merjünk nagyok lenni – avagy üzenet a kishitűeknek…

 

 

  

Kenyeret és cirkuszi játékokat! Fanyaloghatunk az értelmiségi elefántcsonttoronyban – a népnek, az istenadta népnek és benne az értelmisiskedést szakmaként, nem pedig hitvallásként űzőknek tényleg ez (is) kell! Ráadásul, ha a „cirkuszt” jól csinálják, az bizony búsás hasznot hoz, és több lesz tőle a kenyér is. Ezért sem igazán értjük a stadionépítés, az úszó vébé, vagy az olimpia megpályázása feletti ellenzéki nyafogást! Ez amolyan komcsi-módi, baloldali kishitűség! Ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy addig nincs Marxnak szobra, amíg egy ember is éhes e Földön. Meg színek se legyenek, amíg nincs minden ház levakolva. Maonak voltak hasonló elképzelései, mint a kortárs baloldalunknak…

Boris Vian

Kultúrára és sportra muszáj költeni! Különben lerohad a szellem, eltunyul a test. Nemcsak az egyéné, hanem a nemzeté is. És ezt tudják nálunk nyugatabbra (sőt: keletebbre) élők is, és nemcsak konferenciázgatnak róla, hanem tesznek is érte. De nálunk – ahogy azt már megszokhattuk – kicsit másképp fest a képlet. Leginkább, ha a sportot nézzük.

Vannak érthetetlen kivételek. Amikor a világbajnokságon első helyen beúszó Hosszú Katinkának, vagy Gyurta Daninak örülnünk vagy a kajakosok tarolását nézzük, akkor mindenki elégedett. De amikor szóba kerül az, hogy bizony nemcsak havi 5 ezer forint vásárlási utalvánnyal kell támogatni a sportolóinkat (és magunkat), hanem csarnokot, ugrókötelet, futópályát, körhintát kell építeni, akkor jön a menetrendszerű jajjkiáltás, lélegeztető gépre átszámolás.

Annak ellenére, hogy ők a legnépszerűbb sportolóink.

Pedig mennyire jól eső érzés az is, ha a focistáink a görögökkel ikszelnek, a finneket gyötrődve ugyan, de legyőzik. (Egyelőre ezen a szinten vagyunk, ennek kell örülnünk!) De ha valami nagyot kell építenünk, valami maradandó matériát alkotnunk, amely majd idővel szellemi értékké válik, nem mellesleg még anyagilag is megéri – rögtön megijedünk a saját árnyékunktól! Hogy legyen egy könnyed párhuzam: ha az ELTÉ-t nem épületekbe teszik, hanem a Margitszigeten egy odvas fa mellé kell kijárni az előadásokra, akkor a világ egyetemeinek rangsorában nem a 500 valahányadik helyet csípik el, hanem az afgán mezőgazdasági főiskolával versenyeznek az utolsó helyért.

Így van ez már a Horn Gyufa féle, Kovács Laci bácsi által szavakba öntött „merjünk kicsik lenni!” hozzáállás óta. Mikor az utódpártból és utódpárti mentalitásból felálló komcsi-szadesz kormány első intézkedései között szerepelt, hogy lefújták 1994-ben a 96-os világkiállítás rendezését. Mert, hogy takarékoskodni kell, mert nincs rá pénz, meg sokat kell rajta dolgozni, mert akad még éhező ember e Földön…

Azon túl, hogy leégetünk a világ előtt, történt bármi előrelépés ezen ügyekben?

Tény, hogy az Orbán-kormánynak sok hülye ötlete volt az elmúlt öt évében. De a stadionépítés, a vizes vébé megrendezése, a 2020-as labdarúgó Európa bajnokságra való benevezés (amelyet már nem egy ország, hanem számos európai városban tartanak meg), s végül az olimpia megrendezésének megpályázása nem ezek közül való. Számos példa bizonyítja, hogy ha jól csinálják és nem simicskáznak túl sokat, megéri. Megéri a kereskedőknek, a vendéglátóknak és mindenkinek, aki valami olyasmivel foglalkozik, amiért pénzt adnak az ideérkező turisták. Ezáltal megéri az ország költségvetésének is. A szellemi többletről, a pozitív országimázsról pedig, amit egy-egy ilyen rendezvény hoz – nem is beszélve.

Ma már minden normális közgazdász elismeri azt a jelenséget, hogy egy optimistán a jövőbe tekintő ország gazdaságát előre viszi az állampolgárok attitűdje. És vonzó a befektetőknek is. A pesszimistáknál pedig fordítva áll a dolog…

Úgy tűnik, hogy valami elindult a fociban is. Mert valljuk meg, minden tagadás ellenére még mindig ez a legnagyobb tömegeket vonzó sportág. Mi történik most: megver a válogatott két alacsonyan jegyzett csapatot (Feröer-szigetek, Finnország), a harmadik meccsre (Románia) jegyet sem kapni – akkora az érdeklődés. Ráfoghatjuk, hogy a trianoni sebek hegedtek a „románok: oda-vissza” jelmondatig, de messze állnánk az igazságtól. És ehhez kellett az is, hogy a stadionok épülnek, szépülnek, válogatott játékosok igazolnak haza (noha az nb1 színvonala még hagy maga után némi kívánnivalót, de hát Isten sem egy nap alatt teremtette meg a világot!) és évente legalább egy játékost eladunk egy valamirevaló ligába.

Ha már említettük az üzletet: Pár Somaliával és Besiccsel visszajön a Fradi stadionjába fektetett pénz…

És most ne csak nyugatra, hanem a nálunk sokkal szegényebb keletre vessük vigyázó szemeinket, például Romániára! Felhúztak egy szép és nagy stadiont Bukarestben és meg is kapták a 2012-es Európai Liga döntőjének rendezési jogát. Ugyan két spanyol csapat játszotta a nemzetközi finálét, mégis tömegeket vonzott Európából az esemény. Az országnak közvetlenül kiadási költség volt ugyan, de az állampolgároknak bevételt jelentett és így közvetett módon megérte az országnak is. Nem kicsit, nagyon! Tehát nekik bejött! Miért ne jönne be nekünk is?

Akár az olimpia, ami habár igen nagy falatnak tűnik – de miért is ne? 1914-ben már egyszer megnyertük az 1920-as rendezés jogát. Aztán az első világháború elvitte az egészet. Az előbbit és az utóbbit is elveszítettük… De most más a helyzet. Merjünk hát nagyot álmodni!