Lényegileg.hu


Németek kiirtására uszított a neves rendező!

A soproni Jobbik és a hegyvidéki LMP közösen jelentik fel Quentin Tarantinot. Egyszerűen elfogadhatatlan az a filmnyelvezet, amellyel Európa egyik legtoleránsabb népének történelmén gúnyolódik, ami nem is úgy volt, ahogy az új, etnocentrista és másokat hibáztató NAT-ban előírják a szabad és független tanároknak. A németek áldozatai voltak a Harmadik Birodalomnak, az első áldozatai (rögtön az osztrákok után, akik a nulladik áldozatok), ezért megérdemlik, hogy kárpótoljuk őket a szenvedésekért, amit a magyarok okoztak nekik.

Először csak németek kiirtásán viccelődnek, de igazából zsidókat akarnak!

És ehhez hihetetlen cinizmussal zsidókat használnak fel. Régóta Berlinben, Bécsben, Ljubljanában, Münchenben és Triesztben egyszerre élő honfitársunk osztja meg bölcs gondolatait arról, hogy valójában a magyarok irtanak ki minden olyan népet, amely kicsit is a modern nyugati polgárosodás nyolcrétű nemes ösvényére vezetné végre a mucsai fajtájukat. Keretes írásunkban azt elemezzük, miért szenvedélyesebbek a jugoszlávok, miért precízebbek az osztrákok, miért tisztességesebbek a románok, miért szemfülesebbek és sikeresebbek a szlovákok a magyaroknál. Ugyanitt megszólaltatjuk a neves elemzőt, aki szerint már rég el kellett volna cserélnie az EU-nak és a NATO-nak Magyarországot Ukrajnára.

Mi sose voltunk olyanok, mint amilyenek most ők, de az is már elmúlt.

Dr. Rajniss Kamilló, egykori fajvédő képviselő elemzi a középről, hogyan csúszhatott a fideSS ennyire szélsőjobbra. Ez természetesen csak egy vélemény, de mivel nem kívánunk vitát indítani, ezért a cikk megjelentetésével lezártnak tartjuk a történetet, ami arról szól, hogy nem a Jobbik, hanem a Fidesz a náci és az Európai Néppártnak azonnal fel kellene venni a soraiba a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevű modern, konzervatív néppártot.

Felháborító, hogy ilyesmi megtörténhet 2020-ban az A38-on.

Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint Ambrózy Áron beleivott abba, amit csakis Belpest legvilághírűbb fellépőinek tartogattak eddig. A hajón ráadásul Vastag Csaba és az Ismerős arcok is fellép majd, ami valóságos kultúrsokk az ujjbáboperához szokott környezet számára. A hajón több száz kisebbségi zenész lépett fel Sri Lankától kezdve a Horn-fokig bezárólag, a világ minden tájáról remek világzenei produkciókkal, ezért tűrhetetlen, hogy olyanokat is engednek leülni azokra a történelmi bárszékekre, mint ezek a sötét orbánista gazemberek, akikről azt se tudom, kicsodák, ezért írom a 23. cikket róluk.

A britek sose harcoltak ananászos bennszülöttek ellen

Dr Romváry Trisztán az akadémikus történészszakma tudományos tényeivel cáfolja azt a buta tévhitet, hogy Sajó Dávid vagy a világlátott kultúrafogyasztó sleppje életében akárcsak egyetlen részt látott volna a Fekete Viperából. A brit hadsereget kitűnően ismerő történész elmeséli, hogy a gyarmatosítás során kizárólag csak a fehér, heteroszexuális férfiak követtek el túlkapásokat, a brit hadsereg mindig humánusan, a lovagiasság szabályait tiszteletben tartva járt el. 

Demeter Szilárd nagyon kicsi

És nagyon gonosz. Magyarország legnagyobb élő költőnője szakértőként elemzi a magyarországi művészelit méreteit. Miután egyszer elmesélte, hogy egyetemistaként sokat kellett verekedni a toleráns és kedves románokkal, amiért azok néha udvariasan kikérték maguknak, hogy miért tolakodik közéjük az ősi román városban, Cluj Napocában, azóta azt írjuk róla, hogy erőszakban nőtt fel. Értik, ugye? Erőszak és nőtt. Hahahahaha. Ugyanitt letölthető formanyomtatvány a hazug és testszégyenítő Ambrózy és Megadja feljelentéséhez. 

Bemutatjuk az Újmúlt 2000 Kft. csúcstermékét

Az egykori antiszemita párt egykori antiszemita politikusát antiszemita kirohanás Jákobnak becézni. Kivéve, ha a saját párttársai hívják így, mert ők a megváltozásuk és az új múltjuk felvétele óta képtelenek antiszemitaként viselkedni. További érdekes részletek az Indexen, ahol Sajó Dávidtól megtudhatják, miért antiszemita Megadja és Ambrózy annak ellenére, hogy életükben nem zsidóztak és közismert filoszemiták. 

Klímavalláson gúnyolódott a négy suttyó

Gyűlöljük együtt őket! Ugyanitt: kedvenc együttesem a hétköznaPI CSAlódások volt egészen bölcsödés korom óta. Egy nagy pásztorbottal levertük a veséjét háTURUL. Bizony, szörnyű dolog tud lenni a cinizmus, amikor nem mi, kiválasztott, sátánistán megszentelt újságíróelit gyakoroljuk, hanem a rohadt fideszesek. 🙁

Mi vagyunk a XXI. század, amit Orbán nem ért!

Kulturális rovatunkban elemezzük, hogyan engedhetik a televízió képernyőjére az antiszemita kormánypropagandistákat rengeteg közpénz felhasználásával, miután megtekintettük őket a Youtube-on, amit nem ért Orbán, mert a múlt században ragadt.

Dehonesztáló jelzőkkel illették a románokat!

Gúnyolódva beszéltek a románokról az A38-ra nem való kormánypropagandisták, helytelen szavakkal illették ezt a helyes kis népet, akikhez olyan szívesen járunk ki tanulni, okosodni, művelődni, szép és rendezett tájakat nézni. Ők fel sem fogják, miért idézi a legrosszabb vészkorszakot, amikor olyanokon viccelődnek, hogy a románok többségének mai napig a pottyantós retyi jelenti a civilizációt. Mi nagyon szeretjük a románokat, és mi is viszontszeretjük őket, ha kérnék, a Tiszáig odaadnánk nekik mindent, csak még hamarabb röpülhessünk a karjaikba.

Nem hiszünk az erőszakban!

Kiáltvány egy békésebb, hangulatosabb Magyarországért, ahol ezek a fiúk, meg akiknek nem tetszik a pofája és fideSSes, már mind halottak, vagy a Havas Henrik által építtetett börtönökben nyomorgatják őket a demokrata barátaink.

***

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a Lényegileg álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Még akár a 8-25%-át is lehozzuk, ha te vagy Megadja Gábor, és mi kérdeztünk téged, te rohadt fideszes köcsög!

***

A poszt természetesen az Azonnali.hu dolgozói kollektívájának és Hajó Dávidnak szól. Elkövette: Ambrózy, Takács, Vésey és Megadja.


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

4 hozzászólás

  1. Kétlem, hogy a címzett liberális szabadkőműves író-olvasó körökhöz eljutott, eljut a cikk mondanivalója.

  2. Ezt a Gumiszoba felvételt már látták párszázan – őszintén szólva nem biztos, hogy megérte a ráfordított időt:
    https://www.youtube.com/watch?v=8wgJ5VUUrKA

    Az alábbi opuszt viszont még senki sem látta(!!!), nem csak azért, mert ez a holnapi adás anyaga:
    https://www.youtube.com/watch?v=ezqbj-gapw0

    Témára vonatkozó kéretlen tanácsom: soh’se feledjük Kölcsey Parainesisének szavait, üzenetét!

  3. Látom, előző bejegyzésem óta némileg növekedett a linkelt felvételek nézettsége [ráadásul az ott hozzászólók közül jónéhány név/nick ismerős innen is 🙂 ], nos, hogy teljes legyen a kollekció itt van végül még két “adás” elérhetősége:

    Gumiszoba – A rövid bocsánatkérés
    www dot youtube dot com per watch?v=CQ5YLHDrpo8
    2020.01.27
    1 perc

    Gumiszoba – A hosszú bocsánatkérés
    www dot youtube dot com per watch?v=YGI99GYIshc
    2020.01.27
    56 perc

    Jó szórakozást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük