Korrupciós botrányba keveredett az amerikai nagykövet Koszovóban


Christopher Dell kilobbizott egy 48 kilométeres autópályát, melyet a kutya sem használ, ő viszont az építő cégnél folytatta pályafutását.

Még a korrupcióhoz igazán hozzáedződhetett koszovóiak számára is óriási botrány kezd kirobbanni az ország történetének legnagyobb beruházása körül. A Foreign Policy külpolitikai magazin szerint a koszovói kormány kénytelen volt vizsgálatot indítani egy a fővárost, Pristinát a határral összekötő 48 kilométeres autópálya megépítésének ügyében.

A lap szerint „a Balkán-félsziget legmagasabb színvonalú autópályájával” mindössze egy baj van: a kutya nem használja. Még a kormány saját mérései szerint is a forgalom alig egyharmada annak, amit az előzetes hatástanulmányok jósoltak. A 2010-ben elkezdett és három évvel később átadott autópálya megépítésének legnagyobb lobbistája nem volt más, mint az ország akkori amerikai nagykövete, Christopher Dell.

Dell ráadásul nemcsak az autópályáért, hanem az amerikai Bechtel vállalatért mint kivitelezőért is nyíltan bevetette befolyását, és csodák csodájára a cég el is nyerte a megbízást. Az autópálya megépítése végül 1,3 milliárd dollárba került, ez a legköltségesebb beruházás, mióta az ország függetlenné vált. Dell még az építkezés közben, 2012-ben elhagyta Koszovót, majd a következő évben a State Departmentből, azaz a washingtoni külügyminisztériumból is lelépett. Majd – micsoda véletlen – néhány hónap múlva már a Bechtelnél folytatta.

Forrás: VS.hu


  Menyhárt Doki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük