Karthryn Steinle versus Szegedi Egyetemista Lány


Magyarország megdöbbent, amikor egy egyébiránt bortönőrként dolgozó náci elvert egy egyetemista lányt és a félvér, egyébiránt kubai származású barátját Szegeden, mert „bevándorlóknak hitte” őket. A ballib természetesen egyértelműen levonta a konzekvenciákat, miszerint nyilván Orbán Viktor miatt vert meg egy agyatlan szkinhed egy gyanútlan párt. Mintha a szkinhed egyik ismerve nem az lenne, hogy megver az bárkit, aki nem olyan, mint ő. Mindegy.

B. Boogieman

Amerikában azonban egy másik ügy borzolja a kedélyeket, ami konkrétan ennek az esetnek a durva inverze. Ugyanis egy illegális bevándorló gyilkolt meg minap egy 32 éves fehér nőt, Kathryn Steinle-t brutálisan San Franciscoban. Mivel javában zajlik a kampány, az ügyet felkarolta a republikánus média, míg Obama és a Demokraták természetesen mélységesen kussolnak. Alig pár nappal azután történt mindez, hogy egy másik utcai támadáson során közelről lőtt fejbe egy nőt egy másik, Amerikában szintén illegálisan tartózkodó személy. Ez a két eset együtt alig egy héttel az után történt, hogy egy iszlám szélsőséges Tenessee államban 4 tengerészt gyilkolt meg egy katonai bázison.

Az ottani balos média hallgat, kizárólag arra képes, hogy mantrázza a feminista és buzitémákat, meg hogy a konföderációs zászlós hisztit maxolja, ami kb. megfelel a mi árpádsávos balhénknak: elterelés, ködösítés.

Mindeközben a vezérbotrány a Planned Parenthood-dal is dagad: egy másik videón egy másik doktor néni közli, hogy azért szeretne jó sok „babadarabot” eladni, mert akar egy Lamborghinit. Elég feltűnő tehát, hogy a meleg és feminista témák valamint a konföderációs hiszti igazából az ottani balmédia eszköze arra, hogy lehetőleg elterelje a figyelmet Amerika valós gondjairól.

Úgy tűnik, hogy Amerikában, ahol tombol a liberális establishment, az egész libnyaf képtelen bármit kezdeni az olyan témákkal, mint bevándorlás, munkanélküliség, leszakadás, ezért minden létező fórumon a szimbolikus témákba akarja behurcolni ellenfeleit, hogy aztán jól Pap Réka Kingázhasson meg Tesszázhasson, amíg rá nem veszi a Facebook-generációt, hogy ezúttal Amerika első néger elnöke után megválassza az első nőit is.

Térjünk azonban vissza Kathlyn Steinle halálesetéhez, lévén az Ügy egy eléggé komplex kérdésre világít rá „menekülttémában” és azt is megmutatja, hogy egy óceánnal odébb sem sokkal rózsásabb a helyzet. Ezen túl, mint amolyan „ellen-szeged” San Francisco és Los Angeles is erős átalakuláson megy keresztül.

Kezdjük tehát a legelején, ami elég rég volt, hisz Kaliforniát és az Egyesült Államok déli részét alig 150 éve, az 1840-es években kebelezte csak be Amerika. Ekkor már eleve jelentős számú mexikói, spanyolajkú család lakott ezeken a területeken, tehát az amerikai „bevándorló helyzet” csak részben hasonlítható a magyaréhoz, hisz a „családegyesítés” lassan 100 éve létező fogalom a hispánok számára California és Texas területén, melyből ez utóbbi konkrétan rövid ideig szabad állam is volt Mexikótól elszakadva, mielőtt csatlakozott volna az Egyesült Államokhoz. Az utóbbi években azonban a mexikóiak beáramlása Amerikába soha nem látott méreteket öltött, és ami a legnagyobb „hozadéka” volt ennek, az az úgynevezett „drug epidemic” a hetvenes évek végének liberális éveiben.

A mexikói kartellek hasonlóan építették be az illegális bevándorlók közé saját embereiket, ahogy most az ISIS az iszlám szélsőségeseket a menekültek közé. Tehát amikor az ISIS iszlám terroristákat „küld” az menekülthullám farvizén, tulajdonképp a mexikói drogkartell létező módszerét másolja le.

A nyolcvanas és kilencvenes évek a „War on Drug” jegyében teltek, és az amerikai kormány mindent megtett, hogy megállítsa az elképesztő menekült-nyomást, ami déli határai felöl érte ekkor, és amely többszörösen súlyos kockázatot jelentve az ország biztonságára nézve. Találjuk ki mi volt a demokratikus és fejlett Amerika válasza? Nem fogják elhinni: kerítés! A több évtizede fennálló fizikai határzár azonban csak lassítani volt képes a folyamatot, megállítani nem. Épp ezért a Bush-korszakban viszonylag szigorú szabályok voltak érvényben. Ha ugyanis valakit papírok nélkül találtak, azonnali hatállyal toloncolták vissza Mexikóba, nem volt semmi méltányolás, semmi nyafogás, meg emberkereskedő emberségeskedő érzékenykedés. Persze a névházasság jó megoldás volt erre: San Francisco és Los Angeles bizonyos vidékein az úgynevezett „Blaxican” csoportok is megjelentek, hisz a mexikóiak előszeretettel vegyültek a hozzájuk hasonló szociális helyzetű feketékkel, akikkel a házasság egyben a legális letelepedést is jelentette.

sivatag01A kormány eközben igyekezett minden létező eszközzel szűrni, lassítani a folyamatot, de megállítani nem volt képes. A legutóbbi polgármester választáson már spanyol ajkú polgármestere lett Los Angelesnek: 150 év után először. Texas, Nevada, Arizona, Új Mexikó bizonyos megyéiben már 80% fölötti a spanyolajkúak aránya, akik még csak nem is tudnak angolul, Californiában például teljesen párhuzamos intézményrendszert kezdenek működtetni maguknak, s már meg is jelentek azok a politikai mozgalmak, amelyek Amerika déli részének és Mexikónak az „újraegyesítéséért” fáradoznak.

Juan Francisco Lopez Sanchez július egyik estéjén támadta meg a 32 éves Kathryn Steinle-t egy parkolóban. A férfi már 7 ízben volt az amerikai igazságszolgáltatás vendége, főleg (nem meglepő módon) drogokkal való visszaélés, kereskedelem és használat miatt. Érvényes kitoloncolási végzés volt érvényben vele szemben, csak ugye Amerika a liberalizmus hazája, minden Tessza és Paprikakinga álomvilága, főleg ugye Obama elnökkel az élen, aki – a kaliforniai ultraliberális állami vezetéssel karöltve – „befogadó várossá (sanctuary city)” nyilvánította San Francsiscot, és tavaly szövetségi szinten is meghozták az általános amnesztia-törvényt az illegális bevándorlókat érintően.

Volt is nem kis felhördülés az ügy kapcsán, miután Barack az újságírók előtt megtúráztatott egy kedves mexikói takarító nénit az elnöki limóban. Hogy értsük: ez az elnöki amnesztia 23 millió emberre vonatkozik! 23 MILLIÓ!!!

Ez a történet is mutatja, hogy a „jog és törvény előtti egyenlőség” ami a melegházasságtól a mexikói emigránsokig mindenre kiterjed liberáliséknál, azt eredményezte, hogy az elmúlt 10 évben kínkeservvel levadászott mexikói drogmaffiát egy tollvonással sikerült újra ráereszteni Amerikára, és azok nem is késlekednek úgymond „visszahódítani” az elvesztett területeket. Los Angeles és San Francisco különösen érintett az új bűnözési hullám által, és ehhez tudni kell, hogy e két város sosem a békés természetéről volt híres. Ha mindehhez társítjuk a hollywoodi celebek által is támogatott „black lives matter” kampányt, azt látjuk, hogy tulajdonképpen a rendőrség jóformán tehetetlen az utcai bandákkal szemben, hisz ha fekára lőnek, megy a hiszti a rasszizmus miatt, ha chicanot kapnak el, megy a hiszti a bevándorló-ellenességről, ha meg esetleg fehér lányokat erőszakolnak és gyilkolnak emezek, akkor nyilván mélységes a kussolás.

Mert amiről nem beszélünk, az nincs is. Pont, mint ahogy európai kollégáik is teszik az összes létező kihívással szemben.

Persze a Republikánusok hisztiznek, de ismerve azt, mekkora médiafelületen teszik ezt Amerikában, kb. lószart se számít, nem beszélve, hogy a balos médiumok facebookos jelenléte mellett eltörpül a jobbosok social-media érzékenysége, elég csak ránézni arra, hogy a melegházasság nevű elmebaj feltupírozását mekkora sikerrel végezték el a Világban. Egy amcsi kampányelem mai napig szivárványba borítja a fél fészt, az ehhez használt app révén meg frankón le is követ a Nagy Tesó és reklámok, a news feed beállítások révén ömleszti rád a feminista, melegjogi és egyéb cuccokat, tehát főleg a demokraták kedvelt kampánytémáit, miközben a republikánus oldalakat rendszeresen letiltogatják, a news feed seggébe tolják és hasonló eszközökkel cenzúrázzák.

Tehát nem kell sírni itthon a médiahelyzet miatt, mert ha a Fityiszt lesöpri a népharag, Gyuribáék hamar fel fogják bootolni ezt a rendszert itthon is, amihez képest a kilencvenes évek médiahelyzete kb. kispiskótának lesz tekinthető.

Így történhetett az is, hogy Kathlyn Steinle halála szinte arcpirító módon maradt ki az amerikai médiából, ahogy az is eléggé sokkoló, ahogy a gyerekdaraboló doktornéniket most már elkezdték áldozattá (!!) és boszorkányüldözés részeseivé maszkírozni, lassan ott tartunk, hogy a babadarabokból (baby parts) Lamborghinit vásárolni akaró dokinő maga a feminsita liberális Jeanne D’Arc. Hála Istennek, hogy Steinle halála végül épp abszurditása miatt átütötte a Hallgatás Falát, és fény derült arra, hogy Obama és a kalifornai liberálisok „migráns segítő és toleráns” magatartása nélkül nem kerülhetett volna sor erre a brutális gyilkosságra. Lévén ezt az embert már HÉTSZER vetették amerikai börtönbe, és ha az amcsi MigSzolg oda nem pofátlankodik, már rég vissza is dobták volna Tijuanába, hogy ott lövöldözzön betépve a sivatagban.

Nem így történt, a liberális menekültrendszer következtében pedig meghalt egy ember.

sivatag02Történt mindez úgy, hogy az elmúlt egy évben (!!) Amerikában duplájára nőtt azon illegális emigránsok száma, akiknek érvényes kitoloncolási (szövetségi) végzése volt bűnügyekben való részvétel miatt. Hogy értsük: az átlag amerikainak sem azzal van a baja, ha jönnek a migránsok, és azzal sincs baja, ha valakinek latinok a felmenői. A Republikánus elnökjelöltek között hárman is spanyolajkúak, és a legesélyesebb, Jeb Bush neje is mexikói, Jeb bácsi pedig rendszeresen spanyolul szólítja meg egyéb iránt a Republikánusok felé közeledő hispán közösséget, amely Amerika legnagyobb egységes etnikai közössége. A demokraták szokásos „a konzervatívok rasszisták” vádja tehát kb. olyan hatékonysággal játszható ki, mint nálunk az antiszemita kártya. Ez persze nem gátolja meg őket abban, hogy kijátsszák, csak hát elég béna. Az ügy érdekessége, hogy bizonyos elemei még abban is a Republikánusoknak kedveznek, hogy az áldozatnál nem volt fegyver, ami Los Angelesben erősen nem ajánlott. Az Obama által folyamatosan tolt, ám a repik által megtorpedózott fegyverviselési törvény azonban épp azokat „fegyverezné le” akik a pisztolyt önvédelmi eszközként tartják az ilyen városokban, hisz a bűnözők az illegális piacon minden további nélkül hozzájutnának továbbra is.

Bernie Sanders demokrata elnökjelölt rögvest módosított is a liberálisok „fegyverellenes” szólamokon, kapva is az ívet rendesen kihívójától Hillary Clintontól és a balliberális vélemény elittől.

Mindenesetre zárásként: ma jött ki a hír, hogy Hillary Clintonnak az elmúlt hetek nem kedveztek túlzottan. Az említett „bevándorlós sztorik”, a chattanoogai lövöldözés, és a Planned Parenthood botrány három legerősebb pontján lőtt bele a demokraták kampánygépezetébe: a migránsok ugyanis láthatóan nem cukik, az iszlám terrorizmus Amerika területére lépett, és a „liberális feminizmus hősei” meg Lamborghiniket akarnak venni babacafatokból. Le is zuhant a támogatás a béka segge alá, és nincs az a melegházasság immár, amelyik kihúzhatná a szarból. Legalábbis reméljük, ahogy azt is, hogy nem Donald Trump lesz a Republikánusok ellenjelöltje.


  B. Boogieman

8 hozzászólás

  1. Agyhalottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa az összefüggést a Fidesz gyűlöletkampánya és a büntetésvégrehajtásban dolgozó rasszista által elkövetett erőszak között.

  2. Agyhalottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa az összefüggést a Fidesz gyűlöletkampánya és a büntetésvégrehajtásban dolgozó rasszista által elkövetett erőszak között.

  3. Pedig ha így megy tovább Trump lesz az elnök. És ő jó eséllyel olyan USA-t hoz létre, amely eséllyel pályázhat a Gonosz Birodalma v2.0 címre. Mondjuk egy nyíltan erőszakos ér részrehajló birodalommal szemben könnyebb fellépni, mint egy magát jó szándákúnak tettető manipulátorral.

  4. Pedig ha így megy tovább Trump lesz az elnök. És ő jó eséllyel olyan USA-t hoz létre, amely eséllyel pályázhat a Gonosz Birodalma v2.0 címre. Mondjuk egy nyíltan erőszakos ér részrehajló birodalommal szemben könnyebb fellépni, mint egy magát jó szándákúnak tettető manipulátorral.

  5. törökverő

    A ballib sajtó természetesen azonnal tematizál és ítél, mert ő megteheti, mivel mi bamba keresztények mindent eltűrünk. Tény, hogy a verés nem elfogadott módja a kultúrált vélemény nyilvánításnak és ezért az elkövető – aki ettől persze még nem lesz náci – bűntetést érdemel, de a hölgynek is el kellene gondolkodnia azon, hogy vajon helyesen és felelősen gondolkodik-e a párválasztásról.

  6. törökverő

    A ballib sajtó természetesen azonnal tematizál és ítél, mert ő megteheti, mivel mi bamba keresztények mindent eltűrünk. Tény, hogy a verés nem elfogadott módja a kultúrált vélemény nyilvánításnak és ezért az elkövető – aki ettől persze még nem lesz náci – bűntetést érdemel, de a hölgynek is el kellene gondolkodnia azon, hogy vajon helyesen és felelősen gondolkodik-e a párválasztásról.

  7. Garadnay Inez

    Minek is hívják azt, amikor valaki egy esetből próbál általánosítani? Logikai hiba? Csúsztatás? Vagy csak szimplán idiotizmus?

  8. Garadnay Inez

    Minek is hívják azt, amikor valaki egy esetből próbál általánosítani? Logikai hiba? Csúsztatás? Vagy csak szimplán idiotizmus?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük