Je suis Panama

 

 

  

Minden idők egyik legnagyobb szivárogtatása történt meg a hét elején, a botrány pedig azóta csak dagad és dagad. Az első áldozat Izland miniszterelnöke volt szerdán, a további fejek lefelé hullása pedig várható. Azért sokat elárul a magyar politikai viszonyokról, hogy az egyetlen hazai áldozata ennek a nemzetközi botránynak is (nyilván) szoci volt, méghozzá Boldvai László, a salgótarjáni kiskirály.

[rule style=”rule-dotted” ]

A panama-ügyirat, amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult a háttérben. Az első olyan politikai botránynak lehetünk a tanúi, melynek – látszólag – nincs nyertese. Nem lehet látni, kinek állt érdekében a lavina, hisz nincs olyan politikus kb. a nap alatt, oldaltól függetlenül, aki valamilyen módon ne vesztett volna rajta. Mármint nemzetközi értelemben, most hagyjuk el egy pillanatra a magyari valóság rögeit. Egyedül az angolszász világ két őskomcsija, az angszoc két Pártvezére, Corbyn és Sanders dörzsölhetik a tenyereiket, de tulajdonképp egy Nyilvánvaló Kapitánykodásnál többet ők se tudnak leszakítani. Itt jövünk mi és a közszolgálati percek: offshore és ami mögötte van.

Mindannyian tudjuk ugyanis, hogy a Posztmodern Váltódemokrácia nem más, mint amikor gazdag emberek sok pénzből arról győzik meg a szegényeket, hogy szegénységükért a másik oldal gazdagjai okolhatók.

A látható gazdagság a politikai elit kriptonitja. Jobb tehát, ha nem látszik.

Nincs akkora sportértéke annak, hogy kiderül, Európa és a Világegyetem elitje talicskán tolja ki a pénzt Panamára és mindenfelé, ahol lehet optimalizálni és a pleps elől elbújva fürödni benne. Miniszterelnökök, elnökök, Putyin kis barátai és mindenki. Panamázás lett a politikusok pestise, és láthatóan ez a botrány (is) az Európa-szerte köpködött „jobboldali populistákat”, valamint a Corbyn-Sanders féle szélsőbalos neomarxista angszoc brigádot erősíti. Növeli az amúgy is hónapról hónapra évszázados csúcsokat döntögető „elitellenes hangulatot”. De vajon ezeknek a „populista” politikai erőknek van-e akkora hátországa, hogy „minden idők legnagyobb kiszivárogtatását” megcsinálják? A válasz egyszerűen az, hogy nincs.

A Monssack Fonseca ügyvédi iroda kiszivárgott iratai nyomán elindult lavina olyan gyorsan söpör, hogy még időnk se volna átfutni az anyagot (lehetőségünk se, de ez más kérdés), már potyognak ki a csontvázak a szekrényből. A történet gyanúsan kezdődik, már majdnem olyan, mint egy 90’-es évekbeli zsénerkrimi plotja. A magát Joe Doe-nak nevező emberke betelefonál egy német laphoz. Közli, soha sem találkozhatnak, a társalgás névtelenül fog zajlani, az élete veszélyben van, meg fogják ölni. El is indul az adatátvitel: a Süddeutche Zeitungot 2.6 terabájtnyi adat lepi el. Elképesztő mennyiségű offshore cégadat, pénzmozgások és társaik.

Az offshore kereskedelem főbb motívumait régóta ismerjük, Ramon Fonseca bácsi pedig ilyen cégek adás-vételével foglalkozik Panamában. Övé az ügyvédi cég, ami ezt intézi FIFA képviselőknek, politikusoknak, milliomosoknak, drogbáróknak, maffiózóknak. Az offshore igazából a világ gazdagai közül a hülyébbek biznisze, illetve a „közepesen nagy halak” szoktak így adót elkerülni. Az olyan nagy halak, mint mondjuk Clinton, Gates, Zuckerberg, Soros és társaik valószínűleg nem a Moammer Khadafi hasonmásverseny közép-amerikai győzteséhez fognak menni, hogy elsikáljon pár millió dollárt.

Azért mennek sokan arrafelé, izlandi miniszterelnök, Putyin „orosz oligarchái”, közel-keleti olajpásztorok, iráni nagykutyák, de gondoljunk bele: hol van Zuckerberg tavalyi adó-elkerülős, milliárdokat a saját NGO-ba kiszervezős adóelkerüléséhez képest az, hogy David Cameron apja offshore cégben pörgetett ki pár millió fontot?

Össze se lehet hasonlítani a kettőt, nem beszélve arról, hogy az úgynevezett „mainstream sajtó”, amelyik most ezt az ügyet kiemelten kezeli, mélyen hallgat a másikról. Corbyn és Sanders politikai haszna már a Fonseca botrány másnapján előjött, és nagyban köszönhető a sajtó tálalásának: gazdagok által meggyőzni a szegényeket, hogy nyomoráról a másik oldal gazdagjai tehetnek. Festik a „balos alapképet” a kizsákmányoló gazdagok vs. szegény emberek tematikában.

Zuckerberg erkölcsi szempontból hasonló, ám más módon kiszervezett milliárdjaira füle botját sem mozdította, sőt az erkölcstelen pénzkimentést embermentő humanitarizmussá voltak képesek maszkírozni. Az évtizedek óta bevett offshore ügyletek tálalása – melyek egyébként teljesen legálisak – a salemi boszorkány-perekhez kezdenek hasonlítani. „Bűntett”, „leleplezés”, s mára már rendőrségi razzia és diplomáciai kavarás is lett az ügyből: Franciaország „adóparadicsommá” minősítette Panamát, az elnök tiltakozik, üzenget, majd ma meg is jelent a rendőrség a Fonseca házánál.

Miközben Messi, Cameron apja, az azóta lemondott izlandi elnök és Putyin csellista habonyárpija pörgetik a zsét, nincs szó az „egyéb adóelkerülési-módszerekről”, amit nem selyemöltönyös zugügyvédek, hanem mondjuk Clinton és társaik művelnek. Jegyezzük azonban meg, hogy az emberek nem hülyék: Clinton már másnap beszopta Wisconsint, Sanders meg „naugyemegmondtamozott”.

Clintonnak rosszkor jött a Panama-botrány, még akkor is, ha közvetlenül egyetlen amerikai nagykutya sem érintettje a botránynak. Nincs szó ugyanis a „más módszerekről”, azokról, amikkel az európai és közel keleti milliomosok fölötti szinteken található amcsi multimilliárdosok játszanak. Az igazi Nagy Játékosok. Az összeesküvés-elméletek valódi politikacsinálói. Warren Buffet és Soros György például a Forbes tavaly számítása szerint is fejenként 7 MILLIÁRD dollárnyi adót kerültek ki ügyesen azzal, hogy „kiszervezték” a vagyonaikat különböző alapítványokba. A Forbes tavaly májusban írta meg a cikkét Buffet és Soros ügyeiről, illetve arról a jogi kiskapuról, ami 2008-ban keletkezett, és ami lehetővé teszi Amerikában, hogy tulajdonképp ne is legyen szükség offshore-olni az amcsi milliárdosoknak, mert „házon belül” megoldják a pénzmentést. A sztori ott válik Clinton számára kínossá, hogy a Demokraták részéről Sanders végig a szigorú szabályozás mellett, míg Clinton annak puhításáért küzdött, nem kevéssé azért, mert ő is milliárdokat mozgat.

Azok, akik panamai zugügyvédekkel dolgoztatnak a „leggazdagabb 1%”-ból az alsó rétegekhez tartoznak.

És vannak azok, akiknek toronyházak üvegjei mögött ülő wall streeti héják adják a még ennél is tutibb tippeket. Róluk persze azért sincs szó, mert általában ők maguk az ilyen anyagokat megszellőztető Joe Doek ugyanúgy, mint az eztán ezeket a szivárogtatásokat kezelő és leközlő lapok tulajdonosai. A szivárogtatás pedig csak a nagyoknak növeli a zsarolási potenciálját az olyan náluk kisebbek felett, mint amilyen akár adott esetben maga Clinton is. Az amerikai elnökválasztás kimenetele attól függ, hogy mi derül ki és mikor.

Cameron már vagy 10 éve megvált az apja cégében lévő részesedésétől, amely akkor (10 évvel ezelőtt) legálisan offshore-tevékenységet végzett. Semmi törvénysértőt nem követtek el, de még erkölcsileg sem kifogásolható. Fontos, de mégsem közismert tény, nem a pénz landoltatása illegális, hanem annak eredete lehet az. Ha drogból, korrupcióból, fegyverkereskedelemből, stb. származi, akkor illegális, ha kézműves pásztorbotok váci utcai árusításából, akkor legális.

Cameronék a legális jövedelmüket legálisan helyezték el (!!!), de most lehet belebukik. Ha jól viselkedik, akkor maradhat, a hasonlóan bezsarolt Clinton meg még elnök is lehet, de ha rosszalkodik, elkezd Brexitelni, meg beszólogatni az európai átláthatóság jegyében, akkor valamelyik londoni toronyház emeletén szivarozó nagyonnagy kutyák elintézik, mint ahogy ezt pilot projektként bemutatták a teljesen jelentéktelen izlandi kollégájával.