Hol vannak a protestszavazók?

Nagy hasfájása a szocialistáknak Összefogásnak Kormányváltó Szövetségnek, hogy nem megy át az üzenet. Nyilván nem azért, mert nincs meg bennük az iksz, hanem a gazfideszes médiatúlsúly, a Simicska-birodalomba tartozó, számukra elérhető plakáthelyek szűkössége, a kereskedelmi médiákból kiszorult politikai reklámok, meg amiatt, hogy ebben az ellenséges nemdemokratikus közegben nem úgy terjed már a hang sem, ahogyan azt a demokratikus légköri és fizikai viszonyok között megszokhattuk. Óriási a baj a demokratikus ellenzéknél, a százalékok csak zsugorodnak, mérésről-mérésre kevesebb az annyi, a kormányváltás hajója távolodik, a Mesterházyék körül keringő guta meg egyre közeledik.

Tulajdonképpen jó helyen keresik a választ. Legalábbis első próbálkozásra nem rossz. Az úgynevezett protestszavazókat valóban nehéz kereskedelmi televíziós reklámok nélkül elérni, protestszavazatokat az örök elégedetlenség időleges felszításával, jó helyezett üzenetekkel és megfelelő időzítéssel lehet szerezni. És protestszavazatok nélkül nincs rezsimváltás kormányváltás. Kellenek azok is, akik nem jól felismert osztályérdekük alapján szavaznak, hanem csak simán tele a tökük.

Ha viszont kicsit mélyebbre megyünk, akkor már nem a kereskedelmi televíziókba szokott reklámlehetőségek korlátozása miatt nem képesek a protestszavazók tömegeit maguk, illetve az Összefogott Kormányváltás mögé felsorakoztatni, hanem mert túl közel van még a 2010-es söprés. A kétharmad nem a Fidesz kampánygurujait, a remek üzeneteit, a választási programban vázolt jövőmagyarországát vagy a társadalomban elsöprő többségbe került konzervatívok választói aktivitását dicséri, hanem a vágyat, hogy az Elkúrtuk csapatot végre el lehessen küldeni rendesen a picsába. Lehetőleg olyan messzire, ahonnan nem képesek visszakapaszkodni. Mission completed.

Ehhez az állapothoz képest akarnak ma ők protestszavazókat gyűjteni. Könnyebbet és kettőt!

A szekértáborlét, a militáns politikusság egyik átka, hogy egyszerűen nincs rálátásuk az úgynevezett közhangulatra. Jól kiválogatott, előszűrt választópolgárokkal futólag találkozgatnak kampányidőszakban. Híreket nem, csak nekik összekészített hírösszefoglalókat olvasnak, a közvéleménykutatóknak meg nem hisznek. Szerintük azok mindig a másikok zsebében vannak, a másikok fizetik őket, hogy alul-fölül mérjenek megbízásra vagy önszorgalomból. Blogokat, pláne alatta a kommenteket, sosem olvasnak.

Pedig az úgynevezett közhangulatot ilyen helyeken lehet elcsípni, nem a hellerágnesi értelemben vett értelmisik belvárosiliberálisklubjában, ahol egy szobányi teremben mindenki rendkívüli módon kormányváltó hangulatba tornázza magát az első aperitif után, és akár ott helyben egy kanál vízbe fojtanák a Kaijut, meg puszta kézzel bontanák le a felcsúti stadiont. Azok a sajátjaik. Azok akkor is ilyen hangulatban vannak, ha éppen ők kormányoznak. Szomorú, de egyáltalán nem mérvadó, hogy teszemazt’ Bajnai az országjáró turnéján milyen mértékű elégedetlenséggel és haraggal találkozik. Abból nem lesznek voksok és nemvoksokból meg nem lesz kormányváltás.

Az egész demokratikus ellenzék egyetlen egy kihívással küzdött meg, és maradt alul az elmúltnégyévben. Nem bonyolult, meg kellett volna újulniuk. De úgy, hogy a 2014-es kampány ne a korrupcióról és az elkúrásrólszóljon, hanem a jövőről, amiről nekik is van versenyképes elképzelésük.

És vajon három héttel a voksolás előtt miről szól minden? Simongabi titokzatos millióiról, Zuschlágjaniról és természetesen az öszödi beszéd narratíváiról. Hogy minek is kell nevezni azt, ha valaki 2006-ban bevallja, hogy elkúrta, de azért 2014-ben megpróbálja a 2009-es világgazdasági válsággal magyarázni azt a hatalmas kupac szart, amit összeraktak a kormányzásuk alatt.

A protestszavazók meg köszönik szépen a törődést, a gondolást rájuk, és vagy nem mennek szavazni, vagy húznak egy korrektül végigvezetett, határozott ikszet a Jobbikra, az LMP-re, mint valódi protestpártra. A Fidesz meg ül a 49 százalékon, ami valóban kevesebb, mint az 51, aki kormányváltást akar, de bőven elég egy kétharmadra ismét.