A hivatalos és a tény közötti fenomenológiai kérdésekről

 

 

  

A múlt hét egyik mámorító pillanata volt minden haladó újságíró számára, mikor (rendőrpasszívban szólva) nyílvánosságra került a CIA, az FBI és az NSA által jegyzett 15 oldalas tanulmány, ami Putyin szerepét taglalja Donald Trump győzelmében. Nem szívesen lennék most se Trump, se Putyin helyében, ha a CIA már publicisztikákkal is támad, akkor tényleg itt a vége…

Az Obama-adminisztráció láthatóan elkeseredett utóvédharcot folytat, talán az is felmerült bennük, hogy a Hold sötét oldalára költözzenek és onnan intézzenek 2020-ban kihívást Trump ellen. Husszein életműve két hét múlva lábjegyzet lesz, a fékek és ellensúlyok legnagyobb dicsőségére bevezetett rendeleti kormányzásának ugye legfőbb gyengesége, hogy amit rendelettel alkottak, az rendelet által vész el. Az Obamacare, az identitáspolitika, az etnikai pogárháború és az oroszokkal megvívandó, mindent eldöntő harc parkolópályára kerül, mint ahogy az Hitler Mitteleurópa-projektjével történt egészen addig, míg Merkel véletlen ki nem túrta az irattárból és el nem újságolta az amerikaiaknak, hogy micsoda lehetőségek vannak az ukrán termőföldben, de ez most nem tartozik ide. Obama persze képtelen elegánsan lelépni, inkább látványos gesztusokat gyakorol magával szemben, például nagyvonalúan kitüntette önmagát, mint Legfőbb Parancsnokot, de ezt tudjuk be a szegény kenyai bevándorlókra jellemző kiemelkedő ambícióknak.

A legfőbb célja, hogy saját gazdasszonyát ültesse az elnöki székbe, végérvényesen elbukott. Clinton öreg és fáradt, olyan elszántsággal jelentkezett be New York polgármesterének péntek délelőtt, ahogy mások levezetni indulnak a kínai ligába. Ő már nem fogja megváltoztatni a világot, ráadásul nincs senki, még a láthatáron se, aki folytatná nemes tevékenységét, ami tulajdonképpen az Egyesült Államok totális szétbaszását jelenti, de ez is mellékvágány.

Azért zárójelben érdemes megjegyezni, Obama legfőbb ígéretei a társadalmi béke, a külpolitikai lecsendesülés és a gazdasági progresszió körül forogtak. Hozzá is kúrtak egyből egy békenobel-díjat, meg mindenki úgy beszélt róla, mint az új messiásról. Ebből az lett, hogy az 50’-es évekre jellemző bizalmatlanság és mindennapivá vált agresszió jellemzi az eltérő identitású amerikaiak együttélését, identitásból meg annyit teremtettek, minden rizsszemre rá lehetne írni egyet; nemzetközi vizeken viharra kataklizma érkezett, polgárháborúk, forradalmak, népirtások mindenhol; a gazdasági nekilendülést meg tökéletesen lehet látni a Detroit Lions meccsek szüneteiben a város felett köröző drónok képein, ahhoz képest Ózd külső maga a Kánaán.

Az utóvédharc másik izgalmas célja nem más, mint a megválasztott elnök, Donald Trump ellehetetlenítése és legfőképpen a politikai mozgásterének minimálisra szűkítése. De ne higgyük, hogy ebben valami gonosz mesterterv, a világ elpusztításának a szándéka vezényli Husszeint, dehogy. Csak és kizárólag a primitív nárcizmus, ami végig meghatározta elnökségét. A “nyomot hagyni magam után” személyiségzavara, amely miatt minden ésszerűséget és törvényt figyelmen kívül hagyott, és aminek érdekében állandóan hiszterizálta az amerikai és a nemzetközi közvéleményt. Obama Putyinnal folytatott minimeccsei szánalmas példái ennek az igyekvő idiotizmusnak. Tárgyalásaik során rendre úgy viselkedett, mint valami ostoba gettónéger, jó hogy lefejelést nem imitált, szerencsére maradt a kemény nézésnél meg a felhúzott vállaknál. A jeges profizmus, a kimért kíméletlenség, amikkel az emlékezetünkre méltónak bizonyuló elődjei a harmadik világ szintjére süllyesztették Szovjetuniót, éppen úgy hiányzott belőle, mint a méltóság és az eredményesség.

De térjünk vissza a három szervezet egyesített jelentésére!

Mielőtt a jelentéssel találkoztam (zárójel: első körben 16 oldalasnak írta a magyari haladó sajtó, belevették az megosztó alkalmazás utolsó oldalra automatikusan odabiggyesztett reklámjait is) éppen befejeztem a Homeland című amerikai sorozat 6 évadjának első részét. Erről annyit, hogy a készítő Showtime, mint minden amerikai médiavállalkozás, elkötelezett clintonistákból áll és hát a forgatókönybe természetesen női elnök került, akinek első megjelenésekor jóhogy’ fanfárok nem szóltak. Lehet eredetileg az is benne volt, de szégyenlősen újravágták. Na, ez a képzeletbeli női elnök (aki természetesen tökéletes Clinton klón) modern, békeszerető, felvilágosult, éleseszű és mélyen elkötelezett a szabadságjogok felé, tehát minden olyan tulajdonsággal bír, amivel az álhírekkel és hamis közlésekkel soha nem foglalkozó haladó média Clintont is felruházta, annak ellenére, hogy teljes életműve ennek ellenkezőjéről szólt. Az évad plotja pedig nem más, minthogy a gonosz CIA, az áskálódó adminisztráció fog merényletet tervezni az Államokban, hogy rákényszerítse a Demokratikus Szűzet haladó politikájának feladására. Hát, igen, ebben minden benne van: egyszerre rendkívül infantilis, másrészt tökéletesen magyarázza Obama rendeleti kormányzását, aki ellenszélben tette a fincsit mindig a népnek, csak hát a kongresszus, a szenátus, a sötétben bujkáló ellenforradalmárok….

Viszont a helyzet az, hogy mintha a fordítottja éppen megtörténni látszanék.

Azért az iménti, többszörös bizonytalanságot nyelvi leleményekkel ügyesen megtámasztott mondat, mert hát ki a fene akar becsatlakozni a konteósok közé. Ami biztos, a jelentésnek álcázott publicisztikáért egy Átlátszó szarrá perelte volna a kormányt, mivel innen-onnan összeollózott oroszellenes közhelyeken kívül konkrétan lófaszt se tartalmaz. Az megint más kérdés, e közhelyekben azért, ahogy a piros mogyorósban is, bőven van igazság. Csak.

Csak hát ki a fenét érdekel az amerikaiak sírása? Tételezzük fel, hogy a néhány véleménycikkből összeollózott megállapításokból levont következtetések mind igazak és tényleg az oroszok állnak a Demokraták meghekkelése mögött, akkor mi van? Tényleg az oroszoknak köszönhető, hogy megismertük az igazi Clintont és ez rettenetes? Megint hivatkoznék az Átlátszóra, ha befújja a szél a postafiókukba mondjuk a Paksi szerződés másolatát, akkor ott is azt kérdezzük, hogy kinek az érdekében? Vagy mondjuk kiszivárog, hogy Rogán Tóni barátjának kapubejárója előtt grúzok tárgyalnak erről-arról, akkor az Index idegen érdekeket képvisel? Mondjuk igen, de ettől még érdekes sztori.

Aztán megtudtuk a jelentésből, hogy az orosz média befolyásolni törekszik és ez rettenetes. Mindezzel telesírják azt a sajtót, amelyik pénzt, energiát nem kímélve és szakmai becsületet nem tisztelve teregette a vörös szőnyeget Clinton győzelme elé.

Hogy az oroszok mit miért csinálnak, arról nekem csak ötleteim lehetnek. Az orosz medve racionális lény, mindig is az volt, kivéve a 20. századot. Annak meg is lett a következménye, talán John Lukács mondta egyszer, az oroszoknak nem az étvágyuk nagy, hanem az emésztési problémáik. Szóval az oroszok nem akarnak háborút Európával és a NATO-val, elvannak ők a kliensállamaik és a hátsó udvar fegyelmezésével. Ami meg, tekintettel arra, hogy elmebeteg mohamedánokkal vannak körülvéve, nem is akkora baj.

Szóval Putyin elvtárs – márha a jelentésben foglaltak bármi igazságot tartalmaznak – logikus lépése, hogy megpróbálta befolyásolni az elnökválasztást. Ezt mondjuk megint pont nem az amerikaiak kérhetik ki maguknak, akik hosszú évtizedekig állomásoztattak az Orosz Föderáció területén alig fedett civil szervezeteket, amelyek az orosz belpolitikát befolyásolták. És akkor még nem is beszéltünk a tengerentúli médiavállalkozások befolyásolási képességéről. Nagyhatalmak egymás közt, mi közünk hozzá…

Ellenben vannak kevéssé vidám tanulságai is a kenyai import és a löttyedt maci közti bossfightnak:

Egy, Putyint tulajdonképpen Obama tette naggyá. Elkezdte az ukrán kalandot, majd az első pofonra megfutott; lángba borította a Közel-Keletet, majd elegánsan lelépett és kiképzési egyezményekkel meg hadianyag-támogatással próbál az orosz közvetlen háborús részvétel párja lenni. De legalább felfegyverezte az összes iszlamistát, melyek jelenléte mindent legitimál, amit valaha tettek vagy fognak tenni Putyinék a térségben. Aztán elengedték Iránt, hogy az a nemzetközi piacra szállított olajbevételéből orosz fegyvereket vásárolhasson, nehogy bármi értelme legyen az ellenük bevezetett szankcióknak.

Kettő, ha az amerikai választási rendszert ennyire “könnyű meghekkelni”, akkor mire számítson a Rest of the World? Léteznek-e egyáltalán még szabad és tisztességes választások? Vagy az egész mégiscsak egy hazugság?