Hillary for prez? (II. rész)

 

 

  

Hillary Clinton tagadhatatlanul a legnagyobb esélyese a 2016-os amerikai elnökválasztásnak. Az afro-amerikaiakkal szemben érzett bűntudatot kimaxolták a demokraták Obamával, most jöhet a “legyen végre nő az elnökünk” kampánya. Ismerjük meg hát az Egyesült Államok következő elnökét! sorozatunk második része következik. Az első fejezetet itt találják.

B. Boogieman

1993-ban férjét, Bill-t megválasztják elnöknek, és bár látjuk, hogy az amerikai közélet legmagasabb szintjén mozgolódott már 20 éve, mégis First Ladyként ismeri meg a Világ ekkor. Azonban már ekkor egy „új fajta” First Lady típust jelenít meg. A bájosan mosolygó, és kórházakat átadó meg óvodákban jópofizgató „klasszikus” First Ladykkel szemben beleveti magát a kormányzásba, férje egyik legkomolyabb választási ígéretének, a társadalombiztosítás ügyének harcosa lesz. Ekkor jön az immár harmadik „necces ügye”: több cikk is szólt és szól arról, hogy ez volt életének az a fordulópontja, mikor Clintonné pénzéhsége erősebb lett elvi elkötelezettségnél, és tulajdonképpen hathatósan közreműködött abban, hogy a Clinton-Care ne valósulhasson meg.

A cikkek és oknyomozások tanúsága szerint – miközben ő volt felelős azért, hogy férje választási ígérete, az általános társadalombiztosítás (örök kör az amerikai politikában – most Obama nyűglődik ugyanezzel) megvalósulhasson, épp ő volt az is, aki engedett az egészségbiztosító lobbi nyomásának, és –úgy tűnik – hogy alapítványait is szépen meg tudta tölteni az egészségügyi lobbi pénzeivel kéz alatt. Ha úgy tetszik szebb példát a „fehér galléros védelmi pénzszedésre” nem is lehetne találni. Hogy értsük a felállást: van egy Szenátor (esetünkben Hillary) aki a lobbi-érdekekkel ellentétes törvénycsomag kidolgozását feladatok kéri és kapja férjétől. A lobbik, akik ezt nyilván nem akarják, elkezdenek ellenérdekelt kampányt folytatni – Hillary Clinton esetében például a televíziós hirdetésként leadott Harry és Loise „filmecskét” sugározzák.  A huncutság akkor kezdődik, amikor a lobbik fizetési listáján megjelenik maga a törvény kidolgozója, aki aztán „puhít”, „enyhít”, „visszavesz”. Ezt az Atlanti-óceán innenső partján simán lefizetésnek vagy korrupciónak nevezik – persze csak ha ügyetlenül csinálják, de a túlparton se díjazzák érdemrenddel.

De Clinton soha nem volt ügyetlen, már arkansasi szenátorné korában belekóstolt a nagy pénzek elrejtésébe.

És épp ezért nem mindegy, hogy milyen kapcsolata volt anno személyesen Clintonnak a ruszkikkal, hisz a Jelcin érában, tehát férje „uralkodása” alatt szórja tele Amerika az NGO-kkal a Kremlt. Ekkor jön létre a Gore- Csernomirgyin megállapodás, amely az „évszázad üzlete volt” az USA és az oroszok között, az utóbbiak kárára. A Clintonék nagy barátja, Soros Gyurka is ekkor lép be a képbe, nem beszélve arról, hogy Hillary Clinton épp Al Gore alelnökkel karöltve dolgozott a Clinton-Care-en szoros munkatársként. Clintonné amúgy férje elnöksége alatt meglehetősen aktív volt diplomáciailag is: több mint 80 országba látogatott el, ezekből az utazásaiból nőtt ki a Clinton-kormány egyik legnagyobb botránya 1996-ban a Travelgate, melyben épp annak a New York Times-nak az oknyomozói kapták nyílt hazugságon Hillary Clintont, akik pár évvel korábban még Clinton megválasztásáért küzdöttek. Nem véletlen, hogy a napokban is a New York Times „robbantotta” az első komoly Hillary-bombát egy a kanadaiakat és a Roszatomot a Clinton alapítványon keresztül összekötő uránium-biznisz kapcsán 2003-ból.

Hillary nagyon szeret nagy összegeket utaztatni, a Travelgate-en túlmutató Whitewater Gate, ami a Clinton Alapítvány és befektetések körül robbant a kilencvenes években, szintén a politikai és üzleti tevékenység összefonódását, nyomásgyakorlást, adócsalást és egyebeket tartalmaz. A többszörös Pulitzer díjas William Safire, a New York Times liberális kolumnistája különösen kegyetlenül nyilatkozott Hillary személyéről:

pénzéhes, gátlástalan, hazug, törtető, karrierista némbernek írta le cikksorozata konklúziójában,

aki maga alá gyűri a férjét, kétes bizniszeket folytat, és rutinszerűen zsarol és hajt fel pénzeket. A Whitewater-ügy legnagyobb vádja is tulajdonképp az volt, hogy politikai nyomásgyakorlással zsarolt ki egy illegális többmillió dolláros összeget, miután a családi befektetések bennragadtak egy bedőlt brókercégnél. Az amerikai Questor-botrányok a nyolcvanas években voltak, és a Whitewater-ügy is tulajdonképp arról szól, hogy Clintonék milyen módon kaptak „füleseket”, és hogyan sikerült a kisbefektetőket megelőzve, kétes eszközökkel kártalanítani magukat. Safire 2009-ben meghalt, a Clinton-ére régi botrányait már rég a feledés homálya fedi, és a legtöbb ilyen botrány már akkor eldurrant, amikor Hillary Clinton a CGI élén folytatta a pénzezést, és a nemzetközi konspirációt.

A kétezres években visszavonulva a Clinton Alapítvány és a Clinton Global Initiative összegründolását kezdte meg, amely pár év alatt 500 milliós tőkéjű, tehát a korábbi „Hillary-NGO-nál” a New World Organisationnál kb. 20-szor nagyobb szervezet lett. A most előkerülő, legújabb vádak szerint a CGI Észak-Koreától, kínai és orosz „támogatóktól” is fogadott el pénzt. Maga a CBS robbantotta két éve a bombát: a kínai pártfőtitkár bizalmasa, a kínai kommunista oligarcha a Rilin Enterprises egyedül 2 millió dollárral dobta meg Clintonékat. A Clinton Alapítványban nem kevés kormány és külföldi gigacég pénze van jelen kazahsztántól Indiáig, és közel keleti rezsimekig. Meglepően sok szál vezet Oroszországba, és a volt Szovjetunióba, ahonnan a Roszatom, Gazprom számlaszámai kezdenek el ficegni az egyik, furcsa (nem kell meglepődni) szélsőbaloldali és liberális civil szervezetek a másik oldalon. Ezekből az ügyekből mellesleg épp május 5-én fog megjelenni könyv „Clinton Cash: The Untold Story of How and Why Foreign Governments and Businesses Helped Make Bill and Hillary Rich”

A könyvet Peter Sweitzer jegyzi. Az írás tartalmazza Safire korábbi nyomozásait, és olyan finomságokkal trailerezik a héten az irományt, miszerint Hillary Clinton immár külügyminiszterként horribilis összegekért foglalkoztatta saját férjét, mint „beszéd-tartó” jószolgálati nagykövetet, amely állami pénzek – nem meglepő módon – saját alapítványuk számláját dagasztották. A New York Times, amelyik meglepő módon a Huffington Posttal együtt eléggé Hillary-szkeptikus állásponton van annak ellenére, hogy egyébiránt elvtársak, épp a héten kedveskedett egy tényfeltáró riporttal Hillary és Bill Clinton alapítványáról, melyben épp Putyin ad sakkot a „demokrácia örzőinek” korrupció témában.

A történet szintén a kétezres években játszódik, amikor Putyin és a Roszatom beszerzett egy kanadai urániumbányát az Uranium One nevű bányát. Erre 2009 és 2013 között több lépésben került sor, miközben ugyanezen időben négy részletben egy magánalapítványon keresztül több mint 3 millió dollár érkezett meg Clintonék számlájára. Ismerős felállás? Pont, mint a nyolcvanas években.
Az utazgatásaival már a kilencvenes években botrányokat kavaró Clinton mama kavart a háttérben.  Bill papa pedig – Hillary mama, mint külügyminiszter megbízásából – állami pénzen 2005-ben utazott Kazahsztánba, ahol a küldöttségében utazott egy bizonyos Frank Giustra nevű üzletember is. Két évvel később ez az üzletember elkezdte a kanadai cégben lévő részesedését orosz befektetőknek eladogatni, majd végül az egész kanadai bányát sikeresen „átközvetítette” a Roszatomnak. Giustra és a Clintonok üzleti partnersége azonban régebbi keletű ennél az üzletnél, majd 20 évre nyúlik vissza, egész konkrétan a Whitewater-befektetések idejére.

A jelenleg a vádak, amik a napokban gyűrűzni kezdenek azt sejtetik, hogy Hillary Clinton külügyminiszterként saját és egyéb baráti, elsősorban Soros NGO-k üzleti útjait egyengette állami eszközökkel, nem kissé használva ehhez saját „exelnök” férjét, akit maga helyett küldött bizniszelni  állami fedésben, ha úgy tetszik újra felbootolva a kilencvenes évek Travelgate-jét, ahol ő végzett hasonló munkát, „jószolgálati nagykövetként” kötve magának és haverjainak a zsíros üzleteket.

A harmadik részben szót ejtünk a Bengázi-elkúrásról, az Obama-adminisztrációban végzett áldásos munkájáról, valamint arról, hogy kik szeretnék Hillaryt oly nagyon elnökként viszontlátni 2016 után.