Hillary for prez? (I. rész)

 

 

  

A magyar középkonzi jelen pillanatban annyira el van foglalva a köldöknézéssel, meg az időközi választások eredményeivel, illetve önmaga felszámolásával, hogy oda se figyelnek arra, hogy 2016-ban, tehát alig két évvel a nálunk esedékes újabb választások előtt Amerikában is a szavazatszámláló gépek elé járulnak, és a NŐ (direkt csupa nagybetű), aki most borzolja a kedélyeket, a kilencvenes évek elnökének az Orális irodában megcsalt neje, Hillary Clinton. Ha ő lesz ugyanis az elnök, akkor már felesleges megtartani a 2018-as választásokat, sőt igazából lehúzhatjuk a rolót és csatlakozhatunk Ukrajnához is akár.

B. Boogieman

A Fidesz republikánus-fixációját mindig kellő kritikával szemléltük, főleg, hogy míg a demokraták használnak vazelint, amikor épp eljátsszák a legerősebb srácot a Világpolitika zuhanyzójában, addig ezt a repik szárazon szeretik, ha éppen nem szórnak még oda egy kis homokot is mellé. Amerika vagy úgy bombáz, hogy nem mond semmit, vagy úgy, hogy előtte elmormol egy imát a globális szabadságért és az emberi jogokért, de mindenképpen bombáz.  Ebből a szempontból nézve egy demokrata elnök Magyarországnak  mindig valahogy jobb volt, lévén azok olyan kis „cukik” mármint világpolitikai szempontból. Mondjuk csak egy Ronald Reagenhez képest mindenképp, aki lezúzza Szovjetuniót (örök hála érte), mert minek is van az már, vagy a Bush-családhoz képest, ahol apa és fia egyaránt úgy érezte, hogy Irakot kell lebombáznia.

Annak ellenére, hogy Amerikának Ukrajna lesz az új Irak, mégsem a szívünk csücskei a Demokraták manapság, akik korántsem olyan kedvesek és tapintatosak azóta, hogy Soros és egyéb liberális NGO-k révén új külpolitikai stratégiát fejlesztettek ki és tettek magukévá. A hidegháború és a Komintern legszebb hagyományai élednek újra az NGO-k által felbootolt szatelit politikai pártok és azok némi rásegítéssel történő hatalomra juttatása, vagy amolyan „népfrontokba” élesítése révén. Ebben a tevékenységben, főleg ami Kelet- és Közép-Európát illeti, Soros Gyurka bácsi és a Clinton NGO-ja, A Clinton Global Initiative játsszák a főszerepet. És igen, ez az a Clinton Global Initiative, ami Soros alapítványaival karöltve csinálja a háttérmunkát Ukrajnában, amelyiknek a gyűlésén a legdurvább orbánozások, meg demokráciatiprásos rettegések folynak.

A Clinton Alapítvány önmagában egy 500 millió dolláros NGO, de ez csak a közvetlen, adózott jövedelmét jelenti, az egyéb „side-projektek” által megmozgatott pénzek összesen több milliárd dollárt is kitehetnek világszerte.

Ismerjük hát meg Hillary Clintont egy kicsit közelebbről, lássuk mekkora jelentősége van annak, hogy 2016-ban ő lesz-e Amerika első női elnöke, vagy sem. (Reméljük nem.) A kis Hillary 1947-ben született  Chicagoban egy menő textilkereskedő pici lányaként. Apja haláláig meggyőződéses konzervatív republikánus volt, ezen rendkívül vallásos (metodista) ember, amolyan „self made man”, aki a „semmiből” küzdötte fel magát, hogy aztán gyerekeit kitaníttassa, s ezért elég szigorúan fogta is őket, pláne, hogy a “legidősebb nővér” szerepe hárult a kis Hillaryre. Látjuk tehát a történet pszichológiáját: amikor az Egyetem alatt Hillary végre kiszakad apuci ellenőrzése alól, szinte törvényszerű, hogy a család szívós agilitását öröklő kislány a politikai paci másik oldalán kezd el inkább ügetni a csúcs felé. Ráerősít erre 1968, meg a „Summer of Love” és bár Hillary alaphangon túl ronda volt már akkor is hippinek, mégis hamar becsatlakozik a korszak combosabb emberi jogi és egyéb ügyeibe. 1968-ig a Republikánus Párt színeiben sündörög (apai nyomásra), de a Nixon-botrány kirobbanásakor a GOP „fidelitasából” kilép, és a Yale jogi karán köt ki. Előtte még szakdolgozik egyet, és a szakdolgozatát nem másból írja,

mint a liberális és szélsőbaloldali felforgatási technikák nagymesteréből Saul Alinsky-ből.

Fiatal jogászhallgatóként találkozik a „kedves déli sráccal” Bill-lel, akivel aztán egészen érdekes kapcsolat alakul ki, mely többek szerint amolyan érdekházasság inkább, semmint elsöprő szerelem, hisz Hillary továbbra is önálló karriert épít, és szinte eszelős karrierizmussal tör előre, gázolva át élőn és holtan egyaránt. Hívják a hirtelen pálfordulatok emberének, amiben lehet is némi igazság, hisz állandó neofitaként csiki-csukizik a politikai oldalak, vélemények között, ahogy épp érdekei vagy pillanatnyi előremenetele megkívánja. Így nem csodálkozunk: az 1968-as Republikánus Nagygyűlésen még Nixonnak csápoló politológus, aki dolgozatokban leplezi le az áskálódó szélsőbalt, majd nemsokára Amerika egyik legdurvább „szélsőbaloldali ügyvédi irodájának” gyakornoka. A Treuhaft, Walker and Burnstein azzal vált korábban híressé, hogy a McCarthy korszakban „meghurcolt” egykori kommunisták alapították jogvédelmi céllal, és az iroda partnerei többnyire az Amerikai Kommunista Párt tagjai közül kerültek ki. A névadó tulajdonosok kivétel nélkül.

Ez amúgy egy dologra mutat rá egész pontosan: szinte biztos, hogy nem First Ladyként látott először KGB ügynököt Hillary.

Hillary-t azonban az eszelős karrierizmusa innen is tovább és tovább hajtja. Egyre tudatosabban vállal fel kifejezetten sajtóérzékeny, „felkavaró” pereket. Gyermekbántalmazások, családon belüli erőszak: egyfajta Morvai Krisztinaként védi a jogokat, hogy aztán 1972-ben hirtelenjében a Nixon ellen nyomozó Jerry Zeifman demokrata szenátor csapatában találjuk a Fehér Házban 27 évesen. Ez a tevékenysége azonban az első „bicsaklás” az Apolló űrrakétát megszégyenítő karrierben, hisz Zeifman, mivel látja Hillary valós szándékait, rövid úton kirúgja.

„Mivel egy hazug volt. Etikátlan, őszintétlen ügyvéd, aki azon konspirált, hogyan játssza ki az Alkotmányt, a Házszabályt, és szegje meg a Bizottság (Nixont a kongresszusi meghallgatásra kényszerítő bizottság vezetője volt Zeifman – a szerk.) és a kölcsönös bizalom szabályait.”

Maradtak hát a „gyermeki jogok” és a számára már ekkor nagyon szimpi feminista cuccok, amikkel a hetvenes években foglalkozott olyannyira, hogy tulajdonképpen ennek a „családon belüli erőszaknak” az egyik első, a jogvédők számára sokat idézett szerzője is lett. Mindenesetre – sokan épp a Nixon körüli balhéjára emlékezve – elmeszelik 1974-ben a washingtoni ügyvédi vizsgáját, és – jó karrieristaként – a „szívére hallgatva” nyomul Bill után, aki Arkansasban el is intézi neki az ügyvédi minősítést. Ezzel együtt Hillary számára eléggé „csöndes” időszak következik férje árnyékában, aki ekkor kezdi el építeni saját karrierjét. Hillary egyre inkább „beförsztlédiesedik”, bár 1979-ben összegzi korábbi gyermekjogi írásait, kutatásait, és ki is ad egy könyvet erről, amivel önálló szakmai sikert is elér. A nyolcvanas években, azonban nem sok minden történik azon túl, hogy neveli a gyereket, és segíti a háttérből férjét. Ezen túl az Arkansasi Egyetemen tanít jogot, ahol – diákjai szerint – egy igazi szipirtyó volt, folyton buktatott. Valahol le kellett vezetni a feszültséget, azt hiszem ezt meg lehet érteni.

A háziasszony-szerep azonban nem sokáig feküdt a kis Hillarynak, ahogy ez a gyerekjogi téma is lejátszottnak tűnt. Hillary hatalmat akart és nem csak a családi tűzhely körül, így hát 1983 táján elkezdett komolyabban belefolyni az NGO-k világába. Elsőként egy viszonylag kicsi, ám annál radikálisabb, tulajdonképpen szélsőbaloldali „NGO” az úgynevetett New World Foundfation élére röppen, ahol az el salvadori kormánybuktatástól a Szilícium-völgy nehézfém-szennyezéséig vállal fel kemény, immár egyértelműen politikai ügyeket, és emellett a „New Left” liberális és neomarxista projektjeit finanszírozza. Zárójelben jegyezzük meg: egy később dezertált KGB ügynök bevallása szerint a korábban csak 2 milliós „fundraisinggel” rendelkező, tulajdonképp családi alapítvány ebben a a nyolcvanas évek végére közel 20 milliósra növekedett, ami annak volt köszönhető, hogy a KGB és a ruszkik tolták bele a zsét. Ergó Hillary már 1980-ban hozzászokhatott ahhoz, hogy jóban legyen a komcsikkal, és hamar kialakultak a donorszerző körútjai úgy, hogy aztán ne lehessen visszakövetni a pénzt. Persze – lévén, ha ez a vád megáll, megy a böribe – ezeket mindig erősen tagadja, a KGB vonallal együtt.

Azt viszont állíthatjuk, a hetvenes évektől meglévő vonzalma a szélsőbaloldali mozgalmakhoz tagadhatatlan, s mivel ezeket a mozgalmakat ekkor a KGB pénzelte jórészt, így igazából az lenne életszerűtlen, ha nem került volna kapcsolatba a ruszkikkal egy olyan NGO élén, amely szélsőbaloldali ügyekkel tízszerezi meg a bevételeit pár év alatt a Hidegháború utolsó, legforróbb szakaszában, a kelet-európai rendszerváltozások hajnalán…

Holnap folytatjuk Bill elnökségével, a Whitewater-befektetésekkel, az általános társadalombiztosítás mellett és ellenében egyaránt kifejtett lobbitevékenységével.