Nincs itt semmi látnivaló, csak egy hazudós, vén kommunista


Heller Ágnes egy tünet. Annak a tünete, hogy milyen mítoszokat képes a mai napig legyártani az örökké haladó baloldal, majd ezekből a mítoszokból hogyan képesek hosszú éveken át kényelmesen éldegélni azok, akik köré szőtték ezeket. Ne Nádas és Eszterházy legyen a mérce? Rendben, de ők legalább valódi írók. Heller Ágneshez viszont csak az viszonyítson, aki a középszerhez. Az állítólagos antikommunizmusa meg a hazudozás minősített esete. Heller Ágnes kommunista volt, van és lesz.

Heller Ágnes kétszer szorult a partvonalra a kommunista pártban, mind a kétszer a férfiak miatt. Nagyétkű nőszemély volt, van ilyen… Lukács, akinek ő hűséges tanítványa (és szeretője) volt, szerepet vállalt Nagy Imre kormányában. A nem túl jelentős népművelési minisztérium élére nevezték ki, majd a szovjet invázió megindításának napján a jugoszláv nagykövetségre menekült. Később a szovjetek letartóztatták és Romániába vitték. Egy év múlva térhetett haza, és 1967-ig tartott a ridegtartása, akkor vették vissza a pártba. Heller Ágnes miatta került partvonalra, a Lukács által alapított Budapesti Iskola többi tagjával együtt. Nem azért, mert bírálta volna a kádári megtorlásokat, vagy a kommunizmust, hanem mert így büntették Lukács Györgyöt.

Amikor Lukácsnak megbocsátottak, akkor megbocsátottak Hellernek is.

Az MSZMP KB-hoz írt levelét szinte meg sem érdemes említeni. Abból csak az olvasható ki, hogy a korszellemnek megfelelően ellenforradalomnak nevezte az ‘56-os forradalmat, valamit támogatta az ellenforradalmi erők megbüntetését. Nyalizott a pártnak, mert tudta, akkor érdemes helyezkedni és törleszkedni, amikor felszabadulnak a helyek. Nem jött neki össze a különutas partizánakció, mert akkoriban hirdette meg Kádár a kétfrontos harcot, amikor nem csak a „fasisztákkal”, hanem a pártból még balabbra hajlókat is a nép és a párt ellenségének nevezte. Aztán ahogy Lukács esetében, úgy nála is megolvadt a jég, mehetett vissza az egyetemre és a pártba. Kicsit korábban is, mint Lukács, hiszen jelentéktelen személyiség volt.

Heller visszatért és egészen 1973-ig élvezte a párt ölelő szeretetét. Aztán történt valami. Persze nem az ő lelkében, ő boldogan szolgálta a kommunizmust. A Budapesti Iskola akkori vezetőjének, az ő második férjének a fejében született meg a gondolat, hogy Kádár nem elég kommunista. Az ún. belső munkásellenzékkel összefogva (olyan kiválóságokkal, mint Münnich Ferenc és Marosán György) megpróbálták megbuktatni Kádárt. Azért, mert akkoriban kezdtünk el mi is kísérletezgetni az új gazdasági mechanizmussal, ami a fekete öves kommunisták szerint visszahozza a kapitalizmust. Ugyanis elkezdték engedélyezni a háztájit, ami – Lenin szavaival élve – létrehozza a kiskereskedelmet, ami meg ugye újraszüli a kapitalizmust. Ezt Heller férje és a „munkásellenzék” nem tűrhette, tehát megpróbálták Moszkvában bemártani Kádárt.

Nem jött össze, alul maradtak, megint jött a büntetés.

Heller ma erre úgy emlékszik, hogy az ominózus korcsulai nyilatkozat miatt dobták ki őket a pártból, pedig ez időben nagyon nem stimmel. Azt ‘68-ban írták alá, és a nyilatkozatban a marxizmus érdekeire hivatkozva bírálták Csehszlovákia megszállását. Ezután 5 évig tanított az egyetemen, semmiféle retorzió nem érte őt. Csak később „rossz társaságba keveredett”, és az elveszített pártharc után őt is megbüntették. Tehát nem azért, mert antikommunista lett volna, hanem azért, mert a barátai és szeretői túl kommunisták voltak és veszítettek az akkoriban már lehiggadt és a nép nagy barátjaként mutatkozó Kádárral szemben.

Persze nem mindegy, mi volt az a büntetés.

Heller kapott egy világútlevelet, mehetett a marxista tévtanokat terjeszteni Nyugat-Európába és az Egyesült Államokba. Puhára esett, sőt. Ezeket a tanszékeket akkoriban már elfoglalták a ‘68-asok, így szívesen látták vendégül azt a kelet-európai elvtársat, amelyik nem bírálja a kommunizmust, legfeljebb a gyakorlatát. „Az elmélet jó, csak a megvalósításba kerültek hibák!” Ismerős? Ebből állt az ő zsenialitása.

Aztán eljött a rendszerváltozás ideje, és Heller nekiállt azt terjeszteni magáról, hogy ő igazából a gaz kommunisták áldozata, akik elüldözték, ellehetetlenítették. Pedig dehogy. Áldozata maximum önnön ostobaságának lehetne, de igazából semmilyen áldozat nem volt ő. Csak egy hazudós, vén komcsi.


  Nyilvánvaló Kapitány

16 hozzászólás

  1. “Ne Nádas és Eszterházy legyen a mérce? Rendben, de ők legalább valódi írók. ”

    Ne túlozzunk. Középszerű szófosógépek.

    • Kozepszeru? azt nehez lenne bizonyitanod. A szofosas ok. Irok volt/ak), meg jo, hogy fostak a szavakat. De kevesen tudnak olyan szorakoztatoan es humorosan szavakat mondatta fuzni, mint EP. Nem hiszem, hogy megdolgoztal volna valaha is, hogy ertsd. Nem hullik munka es alazat nelkul az oledbe a muelvezet sem. A szamszerijat sem fogod kihuzni alazat es gyakorlas nelkul. Az olvasas nem passziv szorakozas.

      • Beszélsz butaságokat. A szófosás nem művészet. Esterházy legfeljebb ásításra készteti az igényes, művelt olvasót, s a sorsa félredobás.
        A szavak halmozása nem művészet. Olyan, mintha egy építész halomba hordatná az építőanyagokat, de se szerkezet, se tér, se funkció, se tartalom.
        Az öccse legalább valamennyire értett ahhoz, amit művelt. Nem volt nagy focista, neki is inkább a neve volt, ami miatt felfigyeltek rá, de klasszissal jobban művelte a hobbiját, mint a szellemi szélhámos bátyja.

  2. “Ugyanis elkezdték engedélyezni a háztájit”

    Meg a termelőszövetkezeti melléküzemágakat. Pl. a gyümölcslégyártást, ami ugye most is ésszerű lenne.
    A Szobi Szörp , a szobi rostos gyümölcslevek isteniek voltak, mert csak gyümölcsből készültek, és nem voltak drágák.
    Ez még az eredeti, magyar Magyar Nemzetben jelent meg:
    https://mno.hu/migr_1834/csodbe-juttatott-szobi-szorpgyar-392193
    De voltak egyéb bedolgozó melléküzemek is, mint pl. egy ládagyár. (Egészséges erotika kultfilm. 😀

  3. “Aztán eljött a rendszerváltozás ideje, és Heller nekiállt azt terjeszteni magáról, hogy ő igazából a gaz kommunisták áldozata, akik elüldözték, ”

    Nemcsak ő. Az összes maoista azt tette. Belőlük állt össze az SZDSZ.

  4. POROSZLAI RÓBERT

    kék útlevéllel

    • Igen. A piros útlevélbe -ha jól emlékszem-, három évente kaptunk talán öt ablakot, s az csak a szocialista tábor bizonyos országaiba volt érvényes. Nem mehettél a táboron belül sem oda, ahova akartál.
      A kékbe pedig négyévente egyet. Kellett hozzá a munkahelyi főnök és személyzetis véleménye is, hogy “megérdemled”, meg nem fogsz disszidálni, vissza fogsz térni stb. Kérelem, hosszú sorok a vízumokért… Turista csoporttal is egy másik műfaj volt.
      A látogató útlevél külön kategória volt. Külföldön élő rokon küldhetett meghívót, s fejenként maximum 5 dollárral (később, a hetvenes évek végén 15 dollárral) a zsebedben léphetted át a határt. Akkor vált szokássá (aki tehette és megúszta a határállomáson a vámot), gyulai kolbászt, téliszalámit, kalocsai paprikát, barack és /vagy szilvapálinkát magaddal vinni. Azt úrközben jó pénzért eladtad, s abból kint
      eléltél, akár apróságokat vásárolhattál is. De ha nem, akkor szabályosan éhen haltál. 🙂

    • Gáspár Anett

      A jugoszlávokhoz meg külön ablak, külön engedély kellett. Sokan disszidáltak onnan Olaszországba.

  5. A libsi dagonya sajtóparazitái a patkányt is mókusnak adták/adják el! Lehetne sorolni az eseteket, de kegyeleti okokból ezt most nem teszem!

  6. Heller nem kommunista, a kommunisták üldözték el a hetvenes években az országból.

  7. Gulyás Lászlo

    Miért nem értik meg, hogy mi MAGYAROK vagyunk. Nem tartozunk sem kultura, sem nyelv területen senkihez. Mi itt vagyunk europa közepén egyediek. Sok éven átt etették velem is a maszlagot, bár értelme nem volt. Mindig az a “menö” aki a médiát uralja, ezt megtanultam. Talán lesz egyszer egy magyar ország magyar emberekkel ami a MI érdekeinket képviseli.

  8. Ács József

    Utazás egy szupermasszív fekete lyuk belsejébe https://youtu.be/Kr-1f3j9zEU @YouTube által
    Utazás Heller Ágnes elméjébe

  9. Heller saját névvel és arccal vállalja a tévedéseit. Ti, arctalan tutibloggerek, mikor növesztetek gerincet?

    • Hellernek nincsenek tévedései. Heller egy megveszekedett lukácsista, kommunista szellemi fosszília.
      Egy elvtelen alember, aki tömeggyilkost istenít, s lepaktál a liberálnyilas Jobbikkal és Vonával.

    • @veszei
      Hol tanálom a cv-det?

  10. Veszei te nem vagy arctalan? Rákosi is vállalta sőt a többi zsidrák népnyúzó ávéhás is vállalta a pofáját, ettől még nem lettek jóemberek.Hát nem furcsa neked, hogy ezek között az emberek között (téged is beleértve!) jóformán csak a galíciai bevándorlók utódai vannak?
    Akik emiatt (mert kisebbségi érzésük van…nem ok nélkül) utálják a magyarokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük