A Fidesz Veszprémben zseniálisan kiütötte önmagát


Az okok röviden: Simicska trollkodása, Navracsics kiszólásai, továbbá az erkölcsi motivációk nélküli machiavellisták előretörése a Fideszben, a kormányzás lelki kiüresedése.

Szinte biztos, hogy politológia szigorlatok feladványa lesz a Fidesz veszprémi lebőgése. A tuti winner pozícióból ekkorát perecelni, nos ez tudományos magyarázatért kiált! Itt, a Toronyházban ezért mindjárt kreálunk is egyet. Hol is kezdjük? Hiszen annyi nyilvánvaló oka van a vereségnek, hogy szinte fölösleges keresni a rejtett okokat, pedig abból is van bőven.

Az okok röviden: Simicska zavarkeltése, Navracsics kiszólásai, továbbá az erkölcsi motivációk nélküli machiavellisták előretörése a Fideszben, a kormányzás lelki kiüresedése.

A Fidesz tavaszi szavazóiból a veszprémi egyes vékában 11255-en most úgy gondolták, hogy magasról tesznek a kétharmadra és még csak az sem érdekli őket, hogy hiányukban egy Kész Zoltán nevű túlmozgásos idióta kerülhet az Országházba. A kormánypárt választóinak konkrétan a fele inkább otthon maradt, miközben (az egyszerűség kedvéért nevezzük így) baloldal még egy picivel növelni is tudta a helyi bázisát.

Nagy kérdés, hogy a Fidesz, amely az elmúlt években óriási realitásérzékkel és ügyes politikai lépésekkel, világválságokon és brutális nemzetközi szarkeveréseken verekedve át magát masszívan megőrizte a választók bizalmát, hogyan lett hirtelen ennyire esendő? Hogyan feneklett meg a gyorsnaszád, hogyan hagyhatta el a miniszterelnököt a legendás politikai érzéke?

Hogy a választ megkapjuk, mindjárt a legbonyolultabbnál kell kezdeni. Ami egyben a legegyszerűbb is. A választópolgár ugyanis – minden látszat ellenére – értelmes, gondolkodó lény. Főként a Fidesz táborára igaz, hogy még a kevésbé kvalifikált, egyszerűbb szavazók is meglepően jó közéleti receptorokkal bírnak. Ha a budai luxusból okoskodó újhullámos zsenik néha vennék a fáradtságot és elvegyülnének köztük, rádöbbennének, hogy a lesajnált szavazóknak nagyon is világos elképzelésük van a jó államról és az ország ügyeiről. Ezért egyáltalán nem a 14. havi nyugdíj, meg a fullra tolt rezsicsökkentés miatt szavaznak a Fideszre, hanem mert hisznek abban, amit Orbán Viktor és Fidesz meghatározó arcai mondanak, ígérnek. És – mint tegnap megtapasztaltuk – kegyetlenül büntetnek, ha észreveszik, hogy a bizalmukba fogadott hiteles arcok helyett közéleti pojácák és bájgúnárok próbálják hülyére venni őket.

Persze nem lehet az egész balhét a mérhetetlen ostobaságaival a közbeszédet immár cunamiszerűen elborító G. Fodor Gáborra kenni, de azért ő volt az, aki roppant ügyes időzítéssel a veszprémi kampány hajrájában megmondta a tutit, azaz hogy a polgári Magyarország ideája egyszerű bullshit, a Fidesz-szavazó meg tövig bekaphatja. (Ráadásul ez orbitális hazugság, a polgári Magyarország – komoly és világos eszmei alapokon – igenis létezik és épül, legalábbis tavaly októberig biztosan épült – de erről majd egy másik posztban.) Végülis G. Fodor kimutatta foga narancssárgáját, kimutatta, miben hisz az a machiavellista agytröszt, amely a 2010-es és 14-es választási győzelemsorozat ellenére a közelmúltban átvehette a vezető szerepet a holdudvarban. Ennyit most a kormányzás lelki kiüresedéséről.

A másik ok a Veszprém körül kamu kecskefarm ürügyén hatalmas parcellákat elkommunizáló és emiatt helyben nyilván eleve közutálatnak örvendő Simicska Lajos november óta folyó trollkodása. Simicska ahelyett, hogy – megértve a miniszterelnöki törekvést a “nagyvállalkozói szféra” cizelláltabbá tételére – kettőt hátrébb lépett volna, múlt novemberben a veszprémi képviselő-jelöltség tervével keltett hatalmas zavart. Aztán nyilván Orbán és az “orbánisták” leg@cizése sem segítette a polgári oldal előretörését, majd pedig a veszprémi politikában (is) sértődött Navracsics Tibor megosztó, kiszólongató véleményének szétkürtölése az újHír TV-ben is rátett a tegnapi csúfos bukásra.

Elérkeztünk Navracsics Tiborhoz. Ő az az egyébként jó modorú, intelligenciát és nyugalmat árasztó személyiség, aki az elmúlt hetekben sajnos szintén kimutatta valódi énjét. Mégiscsak az ő választókörzetéről van szó, ahol most azért kellett új választást tartani, mert a Fidesz szavazóinak jóvoltából létező kormánytöbbség felkérésére Navracsics elfoglalhatta a legbefolyásosabb uniós posztot, azaz európai biztos lehet.  Neki tehát kutya kötelessége lett volna Némedi Lajos mellé állni, ám ő a választás hajrájában inkább a Fidesz törésvonalairól adott (sok tételében amúgy pontos) címlapos helyzetelemzést a HetiVálasznak. És ami még lényegesebb: mivel nem Navracsics embere, a fiatal “pragmatikus” Ovádi Péter lett a jelölt, hanem Némedi, Navracsics Tibor emberei láthatóan magasról tettek a kampányra. A Fidesz alig mozgósított, nem hajrázott, sőt, szinte nem is volt látható Veszprémben, ami óriási politikai hiba. Vagy inkább bűn.

Pedig jobb lett volna, ha Navra inkább egy kis önvizsgálatot tart arról, hogy az elmúlt bő évtizedben miért buktak el sorra a tervezőasztalon zseniálisnak tűnő közéleti elképzelései? Arról nem is beszélve, hogy Navracsicsnak (ehhez a témához szorosan kapcsolódva) Kész Zoltán rövidke veszprémi Fidesz-Fidelitas karrierjéért is illene bocsánatot kérnie.

Itt tartunk tehát. És innen lesz szép felállni.


  Menyhárt Doki

12 hozzászólás

  1. A vereség oka “az erkölcsi motivációk nélküli machiavellisták előretörése”??? Röhög a vakbelem. Mióta számít a morál egy olyan pártban, ahol a nagybani lopás és a gumigerinc a két legfőbb érték?

  2. A vereség oka “az erkölcsi motivációk nélküli machiavellisták előretörése”??? Röhög a vakbelem. Mióta számít a morál egy olyan pártban, ahol a nagybani lopás és a gumigerinc a két legfőbb érték?

  3. Sok igazság van benne, ettől függetlenül nem tudna velem párt úgy kibaszni, hogy erre a félresikerült tengerimalacra (és mostani támogatóira) szavazzak bosszúból. Ha csak a fent leírtak játszanak, akkor szavazhattak volna az LMP-re. Nem egy nagy vasziszdasz a párt, de a Schiffer egy becsületes fazon. Hárskúton am. meg több mint kétharmados az eredmény. Úgyhogy máshol van az eb elásva…

  4. Sok igazság van benne, ettől függetlenül nem tudna velem párt úgy kibaszni, hogy erre a félresikerült tengerimalacra (és mostani támogatóira) szavazzak bosszúból. Ha csak a fent leírtak játszanak, akkor szavazhattak volna az LMP-re. Nem egy nagy vasziszdasz a párt, de a Schiffer egy becsületes fazon. Hárskúton am. meg több mint kétharmados az eredmény. Úgyhogy máshol van az eb elásva…

  5. Ezt akkor sem lehet gyenge kampánnyal magyarázni! 92 szavazókörből 19-et elvinni az több, mint ordas nagy bukás! Az egy kataklizma! lényegében NULLA a támogatottság a területen. Miért? egyetlen oka van, amit érdekes mód egyik elemző sem mond ki, vagy mer kimondani! Egy központilag erőszakkal összetartott párt, mint a fidesz nem működhet örökké… Ha megnézzük a politikatörténetet az elmúlt 25 évben, minden pártban lezajlott egy szereplőcsere és egy pártszakadás is (minimum). A fideszen belül nem! Erre végtelen távon NEM lehet építeni! erőszakkal, zsarolással, egymásra épültséggel és utaltsággal NEM lehet fenntartani egy olyan pártot, mely szavazóbázisának jelentős része NEM ideológiailag köthető a jobboldali értékekhez! Mert bizony a 2010-es győzelem az nem az együttes és ideológiailag stabil fideszes szavazóknak köszönhető, hanem a balodlalból kiábrándult balosok átszavazásának! Ezt hajlamos elfelejteni a fidesz, így meglepődik ilyenkor, amikor ezek az emberek szépen otthon maradnak! Nem szavaztak a baloldalra, mert még mérgesek rá, de már megbánták, hogy akkor, 2010-ben a jobboldalra szavaztak! Ezt miért nem meri senki kimondani? És azt, hogy a fidesznek szüksége van egy pártszakadásra! túl régóta ugyanaz a vezetés, nem adtak teret a feltörekvőknek akik bizony harapni akarnak.. most amikor orbán ráébredt, hogy gond van, már késő… szerintem legkésőbb 2016 végére lesz egy pártszakadás a fideszen belül! egyértelmű, hogy efelé megyünk! Orbán érinthetetlenségével kellene már leszámolni. Még időben! akkor lenne idő felépíteni valamit 18-ig.. de sajnos Orbán nagyon bebiztosította magát.
    És már nem működik az elmútnyolcévezés, meg gyurcsányozás… kínos.

  6. Ezt akkor sem lehet gyenge kampánnyal magyarázni! 92 szavazókörből 19-et elvinni az több, mint ordas nagy bukás! Az egy kataklizma! lényegében NULLA a támogatottság a területen. Miért? egyetlen oka van, amit érdekes mód egyik elemző sem mond ki, vagy mer kimondani! Egy központilag erőszakkal összetartott párt, mint a fidesz nem működhet örökké… Ha megnézzük a politikatörténetet az elmúlt 25 évben, minden pártban lezajlott egy szereplőcsere és egy pártszakadás is (minimum). A fideszen belül nem! Erre végtelen távon NEM lehet építeni! erőszakkal, zsarolással, egymásra épültséggel és utaltsággal NEM lehet fenntartani egy olyan pártot, mely szavazóbázisának jelentős része NEM ideológiailag köthető a jobboldali értékekhez! Mert bizony a 2010-es győzelem az nem az együttes és ideológiailag stabil fideszes szavazóknak köszönhető, hanem a balodlalból kiábrándult balosok átszavazásának! Ezt hajlamos elfelejteni a fidesz, így meglepődik ilyenkor, amikor ezek az emberek szépen otthon maradnak! Nem szavaztak a baloldalra, mert még mérgesek rá, de már megbánták, hogy akkor, 2010-ben a jobboldalra szavaztak! Ezt miért nem meri senki kimondani? És azt, hogy a fidesznek szüksége van egy pártszakadásra! túl régóta ugyanaz a vezetés, nem adtak teret a feltörekvőknek akik bizony harapni akarnak.. most amikor orbán ráébredt, hogy gond van, már késő… szerintem legkésőbb 2016 végére lesz egy pártszakadás a fideszen belül! egyértelmű, hogy efelé megyünk! Orbán érinthetetlenségével kellene már leszámolni. Még időben! akkor lenne idő felépíteni valamit 18-ig.. de sajnos Orbán nagyon bebiztosította magát.
    És már nem működik az elmútnyolcévezés, meg gyurcsányozás… kínos.

  7. Vén Csataló

    Szerintem kár GFG-re meg Navracsicsra kenni a veszprémi fiaskót. Jóval mélyebb okai vannak annak, ahogy egyszerűen nem mentek el a fideszesek voksolni. Mélyebben vannak azok a kételyek, amelyek elvették a Fidesz-szavazók hadrafoghatóságát. Ha valahol el kezdené valaki keresgélni, hát javasolnám Lázár kiszólását arról, hogy ki mennyit ér, javasolnám Mészáros Lőrinc bámulatos sikerszériáját, javasolnám Szíjjártó Péter házikóját, Rogán Antal V. kerületi ingatlanüzleteit, a meglehetősen ésszerűtlen vasárnapi zárva tartós kampfot, a internetadós hülyeséget (pontosan tudom, hogy még csak nem is internetadó!), a kormánypárt holdudvarában egyre nagyobb létszámban feltűnő tényleg hülye, karrierista gyökereket és még sorolhatnám a meglehetősen ellenszenves jelenségeket.
    Szerintem azt el lehet fogadtatni egy értelmes szavazóval, hogy a nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. De a fenti jelenségek miatt egyre többször érzi rosszul magát a Fidesz-szavazó. Nem az elkötelezett drukkerdemokrata, hanem az, aki mégis csak értékelven ikszelt 2010-ben is, sőt, némi megalkuvással még 2014-ben is, mondván, hogy ugyan vannak bajok, van, ami nem tetszik, de a fő irány mégiscsak OK.
    Hát ha nem lesz valami nagyon komoly fordulat, akkor ez a szavazó 2018-ban már nem fog ikszelni.
    És az nem a szavazó történelmi bűne lesz, hanem a Fidesz-KDNP-é.

  8. Vén Csataló

    Szerintem kár GFG-re meg Navracsicsra kenni a veszprémi fiaskót. Jóval mélyebb okai vannak annak, ahogy egyszerűen nem mentek el a fideszesek voksolni. Mélyebben vannak azok a kételyek, amelyek elvették a Fidesz-szavazók hadrafoghatóságát. Ha valahol el kezdené valaki keresgélni, hát javasolnám Lázár kiszólását arról, hogy ki mennyit ér, javasolnám Mészáros Lőrinc bámulatos sikerszériáját, javasolnám Szíjjártó Péter házikóját, Rogán Antal V. kerületi ingatlanüzleteit, a meglehetősen ésszerűtlen vasárnapi zárva tartós kampfot, a internetadós hülyeséget (pontosan tudom, hogy még csak nem is internetadó!), a kormánypárt holdudvarában egyre nagyobb létszámban feltűnő tényleg hülye, karrierista gyökereket és még sorolhatnám a meglehetősen ellenszenves jelenségeket.
    Szerintem azt el lehet fogadtatni egy értelmes szavazóval, hogy a nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. De a fenti jelenségek miatt egyre többször érzi rosszul magát a Fidesz-szavazó. Nem az elkötelezett drukkerdemokrata, hanem az, aki mégis csak értékelven ikszelt 2010-ben is, sőt, némi megalkuvással még 2014-ben is, mondván, hogy ugyan vannak bajok, van, ami nem tetszik, de a fő irány mégiscsak OK.
    Hát ha nem lesz valami nagyon komoly fordulat, akkor ez a szavazó 2018-ban már nem fog ikszelni.
    És az nem a szavazó történelmi bűne lesz, hanem a Fidesz-KDNP-é.

  9. hiteles arcok

    GFG-t támadjátok? Nyomorultak vagytok. Ő akkor is védte Orbánt, amikor ti nyafogtatok, hogy így netadó, meg úgy ezmegaz. Kik is lennének azok a hiteles arcok? Talán ti? A legszégyenletesebb dolog, amit csináltok: árulás.

  10. hiteles arcok

    GFG-t támadjátok? Nyomorultak vagytok. Ő akkor is védte Orbánt, amikor ti nyafogtatok, hogy így netadó, meg úgy ezmegaz. Kik is lennének azok a hiteles arcok? Talán ti? A legszégyenletesebb dolog, amit csináltok: árulás.

  11. Navracsics mint jó modorú, muhaha… Sunyi, rosszarcú fazon, erősen közepes teljesítménnyel, karizma nélkül. Nem értem, hogy az egyébként jó taktikus Orbán hogy küldhette ki Brüsszelbe, ahonnan innentől kezdve szabadon szervezheti a hatalomátvételét az új fideszben.

  12. Navracsics mint jó modorú, muhaha… Sunyi, rosszarcú fazon, erősen közepes teljesítménnyel, karizma nélkül. Nem értem, hogy az egyébként jó taktikus Orbán hogy küldhette ki Brüsszelbe, ahonnan innentől kezdve szabadon szervezheti a hatalomátvételét az új fideszben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük