Felminősítenek, az a jó! Leminősítenek, az a jó!

 

Most akkor szeretjük a nemzetközi hitelminősítőket vagy nem? Sima, eldöntendő kérdés, de a teljes politikai elitünkön kifogott.

[rule style=”rule-dotted” ]

Mert azért különös, hogy mikor éveken keresztül javuló makrogazdasági mutatók mellett nem kaptunk felminősítést, akkor pártunk és kormányunk rendre rosszindulatú politikai spekulációval vádolja ezeket az intézeteket; most pedig, hogy Fitch Ratings végre nagy kegyesen megteszi, a fideszék egymásnak adják a kilincset a királyi tévében, hogy örömtáncot lejtsenek. Ennél már csak a szocik tudtak retardáltabbak lenni, mert szerintük a gyurcsányizmusban végig a befektetési kategóriába voltunk, ergo nem nagy dolog visszakerülni most oda.

Végül is elkúrni valamit pont ugyanakkora teljesítmény, mint rendbe tenni…

A három nagynak számító hitelminősítő közül az egyik, a Fitch Ratings négy év után visszaemelte a befektetési ajánlású osztályzati sávba Magyarország államadósság-besorolását, ezzel együtt a magyar államkötvényeket. A nemzetközi hitelminősítő persze péntek késő este, az európai és az amerikai piaci zárások után jelentette be a hírt – hátha lehet majd valamit spekulálni ezzel a hétfői nyitásig. Van idejük a nemzetközi befektetőknek hétvégén arra, hogy golfozás közben, két lyuk között megdumálják, mit lehet ebből kihozni. Mindenesetre az eddigi “BB plusz”-ról egy fokozattal feljebb, a “BBB mínusz”-ra javította a besorolásunkat a hitelminősítő, s bármilyen ellentmondásosan is reagált a magyar kormány, lehet ezt sikerként is értékelni.

Értem én, hogy ez az osztályzat már a befektetésre ajánlott kategória alsó szintje, és ez biztos jót tesz majd az ország megítélésének, ráadásul vannak befektetők, akik csak és kizárólag ilyen típusú állampapírokat vesznek. Nem is szeretném degradálni a döntést. De az, ahogy a kormánypárt és az ellenzék is reagált erre, egyik sem nevezhető őszinte politizálás csúcsteljesítményének… Ha egyáltalán létezik ilyesmi.

Matolcsy és Varga egyből üdvözölte a döntést és ők jogosan büszkék arra, hogy a szarból hozták vissza az országot. (Gyuriferisták kedvéért meg kell jegyezni, nem a kormánypárt népszerűségét, hanem az országot – mivel ők nem tesznek különbséget a kettő között, illetve az ország érdeke kifejezés ismeretlen a számukra.) Az államadósság csökken, a költségvetési hiányt tartósan leszorították, infláció nincs (most nem is kell), a reálbérek nőnek, a munkanélküliség tartósan zsugorodik. A GDP pedig, hullámozva ugyan, de növekedő pályára került. De az akkor is ciki, mikor ugyanezen folyamatok láttán a Fitch Ratings baszott megdicsérni és felminősíteni minket, kormányunk meg telekürtölte a világot, hogy ez nem számít, mert ennek egyébként is politikai okai vannak, a hitelminősítők pedig az ördög cimborái! És attól még jól állunk, hogy bóvliba sorolnak. Most pedig, hogy végre megtörtént az első felminősítés (valószínűleg követi majd a többi is), hirtelen hiteles intézményként kezdjük el dicsérni őket!

Egyébként meg a helyzetet jól írja le az idén bemutatott A nagy dobás (The Big Short) című amerikai film, amely igaz történeten alapszik. A cselekménye szerint az egymástól függetlenül dolgozó négy fickó időben rájön arra, hogy a bankok felelőtlen hitelpolitikája révén küszöbön áll egy újabb hatalmas világválság. Hogy ki fog pukkanni a hitelbuborék, ami ugye be is jött. Hiába figyelmeztetik az illetékeseket (a politikusok mellett a bankokat és a hitelminősítőket is) a közelgő veszélyre, azok nem hallgatnak rájuk, így mi mást tehetnének, tudásukat felhasználva a válság során szép hasznot hoznak össze. És miközben becsődöl néhány bank és ország, milliók vesztik el otthonukat – ők kurvára meggazdagodnak. A film egyik főhőse, a Steve Carell által alakított Mark Baum, akit tényleg nem csupán a haszonszerzés, hanem a folyamatok megállítása motivál. Nos, ő az, aki társaival személyesen is meglátogat egy amerikai hitelminősítőt, hogy tegyenek legalább ők valamit, ha már a bankok nem látnak túl a profiton, a politikusok meg olyan hülyék, amilyenek.

És a filmnek itt van egy kulcsjelenete, ami minket érdekelhet. A főszereplő a társaival bemegy a hitelminősítő intézetbe, ami belülről körülbelül úgy néz ki, mint egy okmányiroda Felsőszarospusztán. Ráadásul az illetékes vezetőkkel találkozni sem lehet (valahol golfoznak). Egy titkárnő kinézetű banyával tudnak csak alkudozni, aki tehetetlen is, meg le is szarja az egészet. Mikor kérlelik, hogy minősítsék már át bizonyos bankok hitelképességét, mert baj lesz, ő csak annyit válaszol, hogy “önök is tudják, hogy megy ez”.

A számok nem számítanak, csak a befektetők haszna.

A háttérben álló pénzembereknek pedig érdeke, hogy minden olyan minősítésben maradjon, ahogy van. A következmények mellékesek, a napi profit a fontos. A nyanya nem is tesz semmit. A válság pedig bekövetkezik…

Tehát hasznos ugyan, hogy a hitelminősítők elkezdik felminősíteni Magyarországot, de kezeljük helyén a dolgokat! Ezek az intézmények nem a barátaink, de nem is az ellenségeink. Nincs olyan, hogy mikor leminősítenek akkor gonosz politikai szándék mozgatja őket, amikor pedig felfelé sorolják be a gazdaságot, akkor hirtelen a barátaink lesznek!

De a történet úgy kerek, ha hozzátesszük, hogy a szociknak most kellene igazán kussolniuk. Mert az, hogy Magyarország ennyire kiszolgáltatott lett, hogy a hitelminősítők kényük-kedvük szerint játszottak velünk évekig, az pont annak köszönhető, hogy a Gyurcsányok kurvára nem tettek semmit a válság megoldása érdekében egykor, s úgy eladósították az országot, illetve lerongyolták a gazdaságot, hogy azt még unokáink is érezni fogják.