Európai Uniót vagy Német-római Birodalmat építünk?


A vasárnapi EP-választások európai léptékben igazából egy gyűjtőkérdésre keresik a választ: megmarad-e a demokrácia a kontinensen, vagy feloldódik a mandarin nyelvű gyarmati-bürokratikus ügyintézésben.

A békeidőben, a hidegháború vége felé, az egyre gazdagodó Nyugat-Európában ritka kivételnek számított a nagykoalíció. Az angolszász világban stabil kétpártrendszer uralkodott, a franciák választási rendszerében mindent a győztes visz, így a legerősebb kisebbség sima alkotmányozó többséget képes szerezni, az olaszoknál stabil kormányválság volt divatban, a németeknél pedig kiszámíthatóan váltogatták egymást a szocdemek és a kerdemek. És mindenki azt hitte, ez örökké így marad. Ezen a többkörös bővítés sem módosított semmit, már csak azért sem, mert a posztkommunista, kelet-közép-európai államok a német alkotmányos berendezkedés mintájára demokratizálták a sajátjaikat.

Aztán megérkeztünk a 21. századba, és a németeknek megint ötleteik támadtak.

Az egyik ilyen remek felismerésük az volt, hogy az kormányváltások és a kormányzó elit alkalomadtán történő lecserélése rossz a gazdaságnak. Sokkal jobb lenne, ha sosem lenne kormányváltás! – számolták ki papíron a tervezésben jártas okos germán kobakok. A nagykoalíció, ami korábban ritkaságszámba ment és anomáliának tekintették, a mindennapi ügyintézés legalapvetőbb formája lett, és innentől a választások csak a demokratikus díszlet szerepét töltötték, valamint azok alapján konkrétan ki tudták számolni, hogy a következő négy évben kinek mennyi hatalom jusson a közös kormányon belül.

Ezt nevezhetnénk akár hibrid demokráciának is. 😀

A németek aztán annyire belejöttek a nemrég felfedezett kormányzási forma gyakorlásába, hogy nekiálltak exportálni. Elsőként a kisnémetek, az osztrákok kapták meg a receptkönyvet, akik boldogan éltek vele, aztán szépen, lassan egész Európában divat lett a nagykoalíció paravánja mögötti boltolás. Aztán jött a migrációs válság, jött Orbán, és minden tönkrement, mint régi szép időkben Szmolenszk és Moszkva között. Ettől meg a németek annyira idegbetegek lettek, hogy most az unió intézményrendszerén keresztül akarják rákényszeríteni a nemzetállamokra a saját kormányzati berendezkedésüket, a választói akarat figyelmen kívül hagyásával folytatott nagykoalíciós szörnyűséget.

Ilyen a németek által dominált Európai Unió.

Ha másra nem is jutunk ma, egy jelzést mindenképpen küldhetünk, hogy mi ebbe nem kívánunk részt venni. Csinálja, akinek ez jól esik, de ne legyen kötelező. Ennyi szabadságunk azért maradjon meg a „szabadság és demokrácia évszázadában”, ha egy mód van rá.

A gyarmati politika hazai kiszolgálóit pedig a lehető legmesszebb kell tartani a hatalomtól. Ha derekasan kiszopnak ma, a Momentum nem szerez mandátumot, a DK és az MSZP is petyhüdtebb lesz arányaiban, mint 2018-ban voltak, akkor talán valamit felfognak a magyari rögvalóságból és nem árulják többet a hazát a lélekben Kongóban és Kamerunban ragadt németalföldi-német hódítóknak.


  Nyilvánvaló Kapitány

13 hozzászólás

  1. “ha egy mód van rá.”
    Ez soványka!
    Mit udvariaskodunk?!
    Kifele abból a liberálnyilasbolsi népirtó, háborús bűnösök irányította fertőből!!!
    Megint mi leszünk az “utolsó csatlós”???

  2. Bakó László

    452 ben Attila a hun király alázta le Romát, verte szét a Nyugati Római birodalmat, igaz a vezetés élén a pápával meg lefizette, adózott neki, így húzták meg 476os hivatalos bukásig,de onnan bukott földön lévő senkik lettek, könnyű volt beléjük rúgni utólag,a nyugatiak nem csak a történelmet hamisították, de a régi nem tökéletes görög demokráciát is elárulták,sajnos most nincs ekkora, tehetséges vezetőnk és hadseregünk, de akkor legyen kitartás, ész, a liberális,abberalt,zombik ellen,

  3. Vasili Zaitsev

    Nagyon jó írás,kis körben ugyanerről beszéltem én is,20 évvel ezelőtt.Ne higgye senki,hogy “a németek gazdagok”.Nagyobb hazugságot nem terjesztettek a rendszerváltás óta.A vastag GDP és az olcsó ALDI-kaja éppenséggel a tömegek nincstelenségét,egy vízfejjé duzzadt,uralkodó szociális állam valamint egy valóban dúsgazdag,hajszálvékony felső réteg közötti ollót takarja.

  4. O.Sztájhartsz

    Nagyon jó írás,kis körben ugyanerről beszéltem én is,20 évvel ezelőtt.Ne higgye senki,hogy “a németek gazdagok”.Nagyobb hazugságot nem terjesztettek a rendszerváltás óta.A vastag GDP és az olcsó aldis kaja éppenséggel a tömegek nincstelenségét,egy vízfejű polippá dagadt,uralkodó szociális állam valamint egy valóban dúsgazdag,hajszálvékony felső réteg közötti ollót takarja.Németország a hangos senkik országa.Ha egy német senkiházi beleül a 20 évre hitelből felvett Porsche Boxterbe,és sajátjának hiszi,s élete végéig “joga van” ugyanabban a bérleményben vagyontalanul,de gatyáig eladósodva tengetni az életét, na ezt nevezik német jóléti modellnek.Kb.olyan,mint a gulyáskommunizmus.

    • Totális tévedés. A német lakósság magánvagyona óriási. És talán a legkevesebb adósság terheli.
      Ez a “német senkiházi” nem egy régi jelenség, egyelöre nem is jellemzö. USA-s másolás. Lehet, hogy ez a formula terjedni fog, de egyelöre nem elterjedt. Ismeröse válogatja.
      A jövedelem gyengül, az árak nönek, a bevándoroltatottak rengetegbe kerülnek az államnak.
      De az összmagánvagyon még egyedülállóan nagy. Akkor fog fogyni, ha a német állam belemar a migráncsai okozta költségek fedezésére.

      • O.SztájHartz

        Aki itt téved, az Ön. Nem tudom, mire alapozta a kijelentését, de hogy nem a valóságra, az biztos. Ugyan már honnan lenne a német átlag lakosságnak vagyona – nemhogy “hatalmas” vagyona? Nyilván a Deutsche Bank aranytartalékát akarta írni. Netán párszázezer nagyiparos,csúcsmenedzser, gazdag örökös és mérnök vagyonát. Kezdésnek ajánlom Önnek a Credit Suisse által készített becslést, elérhető itt:https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_L%C3%A4nder_nach_Verm%C3%B6gen_pro_Kopf
        A tényleges számot a medián érték adja, ami jóval elmarad a “gyenge” gazdaságú Olaszországtól, de még Hollandiától is. Egy nép, amely se ingatlanban, se aranyban nem tart “vagyont”, hanem élethosszig örökbérleti joggal rendelkezik és még erre büszke is, az bizony csóró. Mert a vagyonképzést Németországban nem támogatják, az állam a jól kordában tartható zombi fogyasztó tömegben látja az utánpótlást az egyre telhetetlenebb fogyasztói ipar számára.
        És hogy kinek van megtakarított pénze? Zömében a külfödieknek, akik céltudatosan tesznek félre havi 1000 € összeget, hogy egy szabadabb, németmentes életet teremtenek maguknak pár évnyi kemény munka utá, hazájukban.

      • O.Sztájhartsz

        Aki itt téved, az Ön. Nem tudom, mire alapozta a kijelentését, de hogy nem a valóságra, az biztos. Ugyan már honnan lenne a német átlag lakosságnak vagyona – nemhogy “hatalmas” vagyona? Nyilván a Deutsche Bank aranytartalékát akarta írni. Netán párszázezer nagyiparos,csúcsmenedzser, gazdag örökös és mérnök vagyonát. Kezdésnek ajánlom Önnek a Credit Suisse által készített becslést, elérhető a Wikin.
        A tényleges számot a medián érték adja, ami jóval elmarad a “gyenge” gazdaságú Olaszországtól, de még Hollandiától is. Egy nép, amely se ingatlanban, se aranyban nem tart “vagyont”, hanem élethosszig örökbérleti joggal rendelkezik és még erre büszke is, az bizony csóró. Mert a vagyonképzést Németországban nem támogatják, az állam a jól kordában tartható zombi fogyasztó tömegben látja az utánpótlást az egyre telhetetlenebb fogyasztói ipar számára.
        És hogy kinek van megtakarított pénze? Zömében a külfödieknek, akik céltudatosan tesznek félre havi 1000 € összeget, hogy egy szabadabb, németmentes életet teremtenek maguknak pár évnyi kemény munka után, hazájukban.

  5. A német néptömeg pontosan ugyanazzal az eltökéltséggel, elánnal tud balra fordulni, ahogy jobbra fordult, anno. Lehet, h ez túl summás megállapításnak hangzik, de tessenek visszapergetni a történelem eseményeit! És nem fontos csak a végzeteseket.
    Hajlamuk az utólagos önmarcangolásra, a 360 fokos fordulatokra, szintén nemzeti karakterük része. Amint a látens agresszivitás is.

    • O.SztájHartz

      Ez így van. Hozzáteszem, hogy az ipari városok nincstelen munkás (és kispolgári) tömegeit könnyen felhasználja egy szintén nincstelen, de annál agresszívabb akadémikus patkány-elit, amely tiszteletet és vezetéshez való előjogát követeli. Ezek addig nem állnak meg, amíg Marx osztályok nélküli társadalmát nem valósítják meg, a privát vagyont megszüntetve, a vállalati vagyonokat újraelosztva, de legalább alaposan megadóztatva. A kommunizmus megvalósítása a fejlett Nyugatra vár, a kúszó véleménydiktatúra, kötelező öncenzúra elvárása (Németország) már intő jel kell hogy legyen.

  6. “A gyarmati politika hazai kiszolgálóit pedig a lehető legmesszebb kell tartani a hatalomtól.”

    Csak lehessen. Hiszen valamikor mindenki nyugdíjba megy a politikusok is. És melyek a hazai politikus képzö intézmények? Az elért, Budapesten maradó ceu társadalmi, stb. kiképzö szak.
    A haladónál haladóbb MTA. Az unió által kikényszerített, kormányzást vizsgáló civil szervezetek. Egyre többen s egyre agresszívebbek.
    Csak a meglevökkel törödni s öket szidni, miközben a kozmopolita haladó multikulti szakmányban gyártja a jövö birodalomépítö politikusait!
    A tanárok politizálhatnak, ha úgy tetszik; a “legmodernebb, haladó” ovódákban a 3-6 évesek tanulmányozhatják a nemi “etlapokat”, hogy válasszanak.
    Pontosan így kezdödött A Nyugaton is. Gyurcsány ugyan nagy baj és az is titok, hogy még mindig politizálhat, de ha már nem is teszi öregség révén,
    a még nagyobb baj azonban, hogy országszerte képezik az utódait.
    A Momentum se, amíg “külföld van a világon” nem fog elszáradni.

  7. A római birodalomban a római légiók a határokon kívül hódítottak, és vitték a szükséges létszámú rabszolgát a piacra!
    A mai német (de nem római) birodalomba viszont a rabszolga jelöltek ismeretlenül, tudatlanul és számolatlanul átgázolnak mindenen – anélkül, hogy a a rend és tisztaság fogalmáról, annak szükségességéről fogalmuk és igényük lenne… sajnálom Európát!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük