Dolgok, melyek sosem fognak megtörténni 2016-ban!


Mert elképzelhetetlenek. Aki ilyesmikre spekulál, az vagy a nacionalizmus uszályába került, vagy nem olvassa elég figyelmesen a haladó sajtót, ellenben rendszeresen álhíreket olvas és oszt meg a Facebookon, amivel előkészíti azt a közelgő eseményt, amikor a 140 milliós Oroszország megtámadja a NATO-ot, hogy megszállja a félmilliárdos lélekszámú Európát, miután partra szállt az Egyesült Államokban és tönkreverte a felsorakozó véderőket. Valamint teljesen idejétmúlt a gondolkodása, a világ rég elment mellette, mint a pennsylvania acélipari munkás és a detroiti géplakatos mellett a kaliforniai start up. Sorvezetőnek – mert a memóriánk egy aranyhalé – a népszerű és közkedvelt 444!-et használtuk, akik sosem tévednek. Szakértők.

1. Nem lehetséges. Trump úgyis csak viccel. A nyugati pártokban pedig olyan fejlett, fékek és egyensúlyok rendszerére alapuló mechanizmusok működnek, amelyek sosem engednének egy ilyen embert pozícióhoz jutni, mégha esetleg a tudatlan tömegek meg is választanák. Trump nőgyűlölő, rasszista, bezárkózó, nacionalista, környezetellenes, fehér, hetero, férfi és még ki tudja, mennyi minden kizáró oka van az elnökjelöltségének. Ott van amúgy Rubio, Cruz, Kasich, Omar, Jamar, “Ha Ha” Clinton Dix, akik nem ilyenek, és sokkal-sokkal alkalmasabbak nála a haladó eszmék szerelmeseinek körében. Trump elutasítottsága különben is sosem látott mértékű és a liftben egy nőnek majdnem azt mondta, hogy de megdugná. Ezek egyszerűen kizárttá teszik az elnökjelöltté való megválasztását, szóval kedves haladó embertársaim! Nem kell félnünk. Ebből a félkegyelmű őrültből sosem lehet nemhogy elnök, de elnökjelölt se!

2. Aki szórakozva szeretne tájékozódni a világ dolgairól, és egyúttal szeretné átlátni, mi fog történni a közeljövőben, elég, ha felmegy a 444-re, és összegyűjti az adott témában megjelenő cikkek főcímeit. Na ezeknek a totális ellentéte fog történni. Kleinheisler mégis gólt rúg majd, és hasonlók. Eme tétel semminél sem igazolódott idén jobban, mint Donald Trump Elnökúr megkoronázásában. Ámokfutásuk íve a témában nagyjából leírható a “Ki ez a Trump? Mit akar ez a Trump, Miért hiszi ez a Trump, hogy szemernyi esélye van? Miért nincs esélye Trumpnak? Nagyon elutasított Donald Trump! Hogy a fenébe lett mégis elnökjelölt ez a Donald Trump? Nagyon le van maradva Hillary mögött Donald Trump, Mégis győzött Donald Trump! Péntekig még van esély, hogy mégsem Donald Trump lesz az elnök! Mégis Donald Trump lett az elnök!” vonallal. Nagyon nehéz ehhez bármit hozzátenni, de náluk a kommentszekcióban ez mégis soknak sikerül, úgyhogy jó szórakozást a következő évhez is!

3. Na ez az a lehetetlen, ami tavaly novemberi megtörténte után is lehetetlen volt még picit a haladó körök számára. A felcsúti minidúcse stadionépítései nem hozhatnak semmiféle eredményt, erről a saját zsinatuk hozott döntést kiművelt emberfők részvételével, komoly kerekasztalbeszélgetéseken az ATV-ben. A két pótselejtező előtt természetesen annyira lehetetlen volt, hogy lehetetlen bekerülni az NB III-ból a válogatott kezdőjébe, csakis akkor, ha személyesen dr Orbán Viktor kedvence vagy, de akkor meg az edző lesz itt a dilettáns. Aztán a norvég-magyar szünetében hirtelen elkezdtek fogyatkozni az ilyen témájú cikkek a haladó portálokon. Esetleg Soros György megcsörgette őket, hogy most akkor a második félidőtől probáljanak mégis pro-szurkolni a meggypirosaknak. Nehéz lesz, mert mégse gránátvörös-kékek, de azért csak menni fog. A pénz nyilván nagy úr, ezért ettől a pillanattól kezdve Kleini lett a legkisebb királyfi, Bernd Storck pedig korszakos zseni, aki a magyarok ellenében kénytelen dolgozni, és lám mégis sikeres tud lenni. Azért ha megírni nem is merték, csak bíztak még valami 92-es jugószerű bojkottban az UEFA-tól…

4. Képtelenség, hogy a válogatott csoportelső lesz. Ha már ebből a bojkottból nem is jött össze semmi, azt azért vegyük tudomásul, hogy csakis a megemelt létszám miatt kerültük ki, és semmiféle keresnivalónk nincsen Európa legjobb 16 csapata között. Ezt vegyük tudomásul, és punktum! Csoportelsőség meg fiesztahangulat magyar fiatalokkal a nagykörúton, akik mindenféle szedett-vedett azúrkék szarok helyett végre a saját csapatuk színeiben virítanak? Mese habbal! Itt megmondom neked, hogy a mindenféle Mijatoviccsal, Szaviccsal, Izedbegoviccsal teletűzdelt jugosztrákok megint úgy gurítanak nekünk egy hetest, mint annak a rendje! Tudod, mert ők egyszerűen nem építenek kerítést a határra, és befogadóak. Ezért egyszerűen sikeresebbek, és el lehet tőlük lesni a trükköket, apró fortélyokat. Király már öreg és lassú. Gumzicsból sosem lesz épkézláb védő. Dzsudzsák öntelt és pénzéhes, sosem lesz jó csapatkapitány. Szalai pedig egyszerűen be van oltva gól ellen, szóval ennyi! Én mondom neked, kár volt kijutni. Inkább nézem a spanyol királykupát meg a dartsot. A díszpáholyban meg ott ül majd a sok tudjukki…

5. Ahogyan 2015-ben bebizonyosodott, hogy a Willkommenskultur egyszerre oldja meg a demográfiai problémákat, helyezi növekedési pályára a gazdaságot és hoz békét a világba, úgy 2016-ban az a szélsőjobboldali elemek által hangoztatott tétel fog megbukni, miszerint a migránsok közé terroristák is keveredhetnek. Egyrészt nem migránsok, hanem menekültek, a világ minden tájáról üldözi őket Röszkére az ISIS és Asszad (néha a kettő egyszerre), másrészt mindegyik magasan képzett szakember, aki az elöregedő európai őslakosságot kívánja szolgálni ápolóként, agykutatóként és informatikai szakemberként. Néha mindezeket egyszerre végzik, hiszen többségében két-, kisebb részben háromdiplomás szírekről beszélünk – jöjjenek akár Pakisztánból, vagy Tunéziából. A terrorizmusnak amúgy is kizárólag a kirekesztés, a európai emberben mélyen rögzült idegenellenesség az oka. Az olyan nyitott, toleráns és befogadó társadalmakban, mint amilyen Németország, sosem fordulhatnak elő merényletek.

6. Falakkal, kerítéssel megállítani a menekülteket nem lehet. Ha ide akarnak jönni, ha ide kényszeríti őket a szükség, a közvetlen életveszély, a szabadkai kukoricásban rájuk vadászó aszadista különítmény, akkor semmi nincs, ami megállíthatná őket. Meg amúgy is, aki kerítést épít, az magát zárja be, valamint kizárólag a földikutyák zaklatására alkalmas. Ha Orbán felhúzza a GYODÁT, akkor nem fog más történni, mint kikúrunk egy halom pénzt az ablakon, miközben ugyanúgy jönnek a menekültek, de mi se Szabadkára nem mehetünk már át pálinkáért, se Nyugatra hűtőszekrényért és demokratikus friss levegőért. Önmagunk rabságának és az Európai Unióból való távozásnak tapsol, aki a kerítésnek örül, ugyanis a 21. században, a határok légiesítése után egyszerűen bolond az, aki szembe akar menni valósággal, ki akar maradni minden jóból, amit a globalizáció hozott el nekünk..

7. Brexit. Már a neve is annyira hülyén hangzik, hogy teljes mértékben kizárt, hogy a felvilágosult angolok, akikhez a pakisztániak mellett az orbáni diktatúra üldözöttjei is menekülnek, hogy piszkos tányérok mosogatásával hálálják meg a befogadást, az Európai Unióból való kilépésre szavazzanak. Ők ehhez túlságosan szeretik a multikulti társadalmat, a londoni tőzsdét és természetesen a rengeteg bevándorlót, akik színessé, vidámmá teszik a borongós brit mindennapokat. A kilépés csak és kizárólag Orbán fejében létezik, ő akarja kivezetni Magyarországot és évszázad legnagyszerűbb, talán nem is ember alkotta szervezetéből. Nem mellesleg a britek, talán évszázados demokratikus hagyományaiknak köszönhetően, rendre olyan vezetőket választottak, akik az Európai Unió előnyeit képesek voltak kihasználni és nemzeti sértettség, a bezárkózás ideológiája helyett országukat gazdagították.

8. Orbán Viktor legkésőbb 2016-ban megbukik, ez vitathatatlan. A nemzetközi szervezetek, a Világbank, az ENSZ, az Európai Bizottság nem fogja tovább tűrni a garázdálkodását, ahogy tapos a fékeken és ellensúlyokon.Szakértői kormány és egy Renzi-féle, a külföld számára is elfogadható miniszterelnök eljövetele várható, amolyan Bajnai-karakter, aki egyszerre teremti meg a társadalmi békét, egyezik ki a multinacionális cégekkel és a bankszektorral, valamint szünteti meg a gyermekéhezést.

9. No go zónák, ahogy boszorkányok – nincsenek. A valóság ennek pont a fordítottja, hiszen ahol nincs kirekesztés, ahol a társadalom legszegényebb és leggazdagabb kvintilisei és decilisei között minimális a jövedelmi különbség, ott egyszerűen nem jöhetnek létre vallási és egyéb változók mentén horizontális szegregátumok. Az önkéntes elkülönülés tudományos képtelenség, aki ilyesmit állít, az Orbán kottájából játszik, belpolitikai célú gyűlöletkampányt folytat. Nyugaton nem a múltban élnek az emberek, a franciák és a németek évszázados háborúskodását felváltotta az együttműködés, felismerték, jobb együtt, mint külön-külön, és ez a felismerés saját társadalmukat is sikerre vitte, ezért nincsenek Nyugaton gettók, no-go zónák, szegregált iskolák. Ahol a kormányzati propaganda no-go zónát lát, az a valóságban inkább hasonlít egy színes, vidám piactérre, ahol a legkülönbözőbb származású emberek lovagolnak békésen egy csillámpóni hátán és nemhogy egy pofon, de még egy hangos szó se csattan el soha.

10. A Népszabadságon egyértelműen nem fog a korszellem. Míg az írott sajtó világszerte döglődik, csődre csődöt, bezárásra bezárást halmoznak, addig a legnépszerűbb magyar politikai napilap stabilan tartja pozícióját. Ráadásul már régen nem csak egy a sok napilap közül, hanem a NAPILAP, melyre etalonként, példaként tekinthet rá a szakma, tulajdonképpen nem más, mint a kiválóság papírra nyomva. Függetlensége, szakmaisága megkérdőjelezhetetlen, biztos anyagi lábakon áll, és nem utolsósorban fügét mutat a hazai tőkésosztályban és a médiaértelmiséget kitartó, orbáni kegyből vagyonossá váló oligarchákban gondolkozó hatalomnak, hiszen a Népszabadság működését és egyedülálló szakmaiságát nyugati, a demokratikus (sajtót ellenőrző szerepét tiszteletben tartó) normákat évtizedek óta immanensen magukévá tett befektetők garantálják. Elképzelhetetlen akár a legkisebb törés is a folytonosan felfelé ívelő történetében, örökké velünk marad.

+1. Gyárfás kiegyezett a hatalommal, az ellopható konc ellenségből barátokká tette őt Orbán Viktorral. Lehet eltartott kisujjal fintorogni a finoman szólva is foltokkal tarkított múltján, a diktatórikus vezetési stílusán, de ez nem változtat azon, hogy Orbán Viktor kegyéből ő már örökké a Magyar Úszószövetség elnöke marad. Aki mást gondol, az nincs tisztában a realitásokkal és azzal, hogy minden mögött Orbán Viktor áll és az ellopható konc.

 

(Összeállította Kurtz ezredes és Piréz von Pirézevitz)


  tutiblog

A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

5 hozzászólás

  1. a kollégám szerint – nem tudom, hogy 444-et olvas, vagy indexöt – jövőre összeomlik a költségvetés.
    háááát nemtom 🙂

    • Piréz Róbert

      Idén is minden stimmelt, amit írtak, készüljünk fel a legrosszabbra!!!44!4!!! 😀

  2. ez mind igy is lett, csak nem tudjuk. En mar tudom mi lesz 2017ben, sot, ha megdorzsolom az uveggombom jobban akkor elorelatok 2018-ig is de most egyreszt nincs kedvem masreszt palinkat kell fogyasszak.

  3. Teccik

  4. A Jóistenke tartsa meg éleslátásukat a következő években is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük