CEU, azaz Come on, Együtt Utáljuk Izraelt!


Nem hiába álltak ki az antiszemitizmusra amúgy annyira érzékeny liberális propagandisták a Soros-egyetem mellett, a CEU ismét nagyot alkotott antiszemitizmus terén. 

A CEU-nak már számos antiszemita, Izrael-ellenes botránya volt: emlékezzünk csak, 2015-ben Izrael-gyűlölő professzort hívtak meg előadni az egyetemre. 2017-ben nemzetközi antiszemitizmus kutató szakértők budapesti konferenciáján nevezték a CEU-t a magyar zsidókra leselkedő veszélynek. 2018-ban az derült ki, hogy antiszemita arab migránst alkalmaztak az egyetemen. Idén tavasszal pedig palesztin zászlót tűztek az egyetemre Izrael-ellenes külföldi diákok.

Eddig az antiszemitizmust az egyetemen tehát külföldi tanárok és idegen diákok űzték, most viszont már magyar tanárok és diákok is tarkítják a szép sort. 

Kovács M. Mária történész, az egyetem professzora korábban azzal került a sajtóba, hogy Orbán Viktor halálát kívánva viccelődött annak washingtoni útja során. Az eset után nem mondott le, bocsánatot sem kért, hanem továbbra is élvezi a köreiben megbecsülést jelentő tanári posztot a CEU-n.

Ezért talán érdemes felhívni a figyelmet bárki által elérhető Facebook-kommentjeire, melyek nyilvános posztok alatt születtek. Ezekben a baloldali történész-asszonyság Izrael államot támadja, és az amerikai zsidókat, mert azoknak egy része Donald Trumpot támogatja.

Posztja felháborító: mintha a magyar zsidókat vádolná második világháborús sorsukban valamifajta felelősséggel. Amikor egy jobboldali történész mond bármi hasonlót, rögtön ízekre szedik, Kovács M. viszont természetesen ezt is megúszta.

Ennél azonban tovább ment. 

Horthy megítélése nagyon bonyolult, itt ne is menjünk ebbe bele: a jobboldalnak hős, a baloldalnak véreskezű ember. A lényeg, hogy következő posztjában Kovács M. azzal vádolja Izraelt, hogy nem képviselné „a magyar zsidók ügyét”, és hogy „tetszik neki”, ha – a saját köreiben – a holokausztért felelősnek tartott Horthyt „dícsérik”. (Hosszú í-vel!) 

Beszélgetőpartnerének – a Budapest Beacon volt újságírójának –, Szegő Péternek mentségére legyen szólva, hogy kifejti: Izraelnek a saját érdekeit is szem előtt kell tartania.

Erre érkezik Kovács M. újabb öndeklaráció: rendben, de „ezért nekem semmi közöm hozzá”, mármint Izraelhez.

Következő posztjában pedig mindenfajta bizonyíték nélkül teszi felelőssé Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Soros Györgyöt egyéként joggal kritizáló kormányzati kampányért. Netanjahu továbbá felel „egy egész ország elhülyítéséért”. Ismét régi zsidóellenes toposz: a zsidók bolondítják az országot.

Másik eszmefuttatása már egyenesen a régi, antiszemita Jobbik által szajkózott „Washington-Tel-Aviv tengely” rémsztorijának liberális felelevenítése lehet:

Eddig tehát Kovács M. maga. 

Azt gondolnánk, hogy az még nem gond, ha ilyen a tanár – de nem biztos, hogy átragad a diákjaira?

Tévednénk.

A masszívan Orbán-gyűlölő Tamás Gáspár Miklós nemrég cikket írt a Mérce nevű kommunista blogra, amely a legszebb rákosista tradíciók szerint a palesztin terrorizmust támogatja a zsidó önvédelem helyett. TGM cikkében Izraelt „szörnyállamnak” nevezi, amely „apartheidpolitikát” folytat, „lenyomva” az arab lakosságot. Mindössze annyit sikerül a végén a fentieket ellensúlyozandó kinyögnie, hogy „tisztességes ember természetesen nem helyesli Izrael elpusztítását.” Micsoda erkölcsi tartás!

A Mérce Facebook-oldalán fel is bukkant a cikk alatt a CEU PhD-hallgatója, Kovács M. Mária nacionalizmus-kutatási (!) iskolájának korábbi hallgatója, Kovács M. témavezetettje: Kelemen Ágnes történész. 

Kelemen, aki büszkén „kutatja” a zsidóság történetét, sok mindent írhatott volna, attól kezdve, hogy Izrael nem apartheid szörnyállam, azon át, hogy a palesztinokat sem nyomja el, egészen addig, hogy talán kicsit keményebb szavakkal kéne elítélni azokat, akik Izrael eltörlésére játszanak (és vele egy újabb holokausztra).

Azonban Kovács M. személyesen protezsált hallgatója ezt találta odaírni: „Ebben a cikkben a szívemből szól TGM”. Persze kedélyesen hozzáteszi: a fenti kérdéseken sokat gondolkodott „baloldaliként és zsidóként is”. 

Ezt sikerült kiizzadnia magából a témát kutató történésznek. 

Hiába, a gyümölcséről ismerszik meg a fa, a CEU pedig oktatójáról és az ott végzett diákjáról.

A CEU nem más, mint az Izrael-ellenes értelmiségi irányzat legújabb magyarországi tárháza.


  Frank Drebin

3 hozzászólás

  1. Az ember olyan, hogy két szembenálló közül ösztönösen valamelyik mellé állna. De a zsidó-palesztín vagy zsidó-muszlim vitában nekünk egyik mellé sem kell állnunk!
    Orbán a Netanjahu barátsággal a választás előtt ügyesen kirántotta a szőnyeget a folyton fanyalgó mazsihiszes zsidajaink alól, de ezzel együtt mi csak nézzük némán és mosolyogva, ahogy a palesztínok és a zsidók egymást ütik, szúrják, lövik, robbantják, bombázzák, de közben nagyon vigyázzunk, hogy itt a Kárpát-medencében egyik sorsára se jussunk!

  2. gyurcsányiviktor

    No, folytassuk az idézetek sorát …
    “Nincsenek zsidó gazemberek, csak gazemberek vannak, akik között feltűnően sok a zsidó”.

  3. A liberális megmondók állításainak igazságtartalma akkor most átértékelődik?
    Eddig az volt a szokásuk, hogy ha valaki zsidó kijelentést bírált, akkor egyből beindult a liberális antiszemitázó kórus. Minden másképpen gondolkodót lehurrogtak, mint anno az átkosban volt szokás.
    Akkor, most hogy? Tehetjük fel a kérdést, a CEU bejáratán lévő feliratból kiindulva. Ki vezényelt hátra arcot a liberálisoknál? Mitől kezdődött ez a folyamat?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük