Eközben a fejlett nyugaton

A provokáció, mint cél

„A szervezők viszont arra számítottak, hogy gyors és kemény rendőrségi fellépés befejezett házfoglalással kerülnek majd be a hírekbe. A rendőrség azonban nem lépett közbe, egyetlen tüntetőt állítottak elő csupán, így felborult az eredeti terv” – írja csütörtöki Fidesz-székházfogllaás kapcsán érzékelhetően bennfentes módon az elmúlt időszak „civil” tüntetéseiről rendszeresen, címlapon beszámoló Index.  A lassan a Népszava és az RTL Klub híradóinak …

Több »

Che Fesztivál a Lendvay utcában

Kis ízelítőt kaptunk ma arról, milyen is lesz a kampány éve. Bajnai Gordon és Soros György ifjú titánjai kijárták a demokrata iskolát (na nem a Gyurcsány-félét, hanem amit az amerikai külügyminiszter asszony és köre volt szíves támogatni – hiszen lassan már a tévészékház ostromát sikeresen átvészelő Mazsolát és Tádét is kiviszik egy kis tengeren túli kampánytréningre – vö.: Harangozó Tocekék …

Több »

Szálasi tanácsai a Jobbik-testvéreknek

Köszönhetnék nektek azzal a puhány levente köszöntéssel, de ha így csináljátok tovább a dolgokat, nem hogy szebb jövőtök nem lesz, de a kitartás se fog segíteni. Mivel már én is röhögő görcsöt kapok itt a Pokolban a halványrózsaszín nemzeti radikális álruhátoktól, gondoltam írok nektek pár sort, hogy ne Vona-kodjatok kimutatni tisztességes nemzetiszocialista lelketeket! Tessék már végre férfiként viselkedni, ha már mind …

Több »

Tessék csak menni. És hazajönni!

Manapság az egyik leglátványosabb társadalmi jelenség, hogy rengeteg fiatal hagyja el az országot, hogy szerencsét próbáljon külföldön. Persze egyesek mindjárt lecsaptak a témára. Szerintük ez is Orbán Viktor diktatúrája miatt van ez. Nem ártana azért a dolgok mögé nézni! Az egész már jóval korábban kezdődött. 2004-ben csatlakoztunk az EU-hoz, ami korábban sosem látott lehetőségeket nyitott meg számunkra. Ordító hülyeség volt …

Több »