Magyarisztáni rögvalóság

CEU, azaz Come on, Együtt Utáljuk Izraelt!

Nem hiába álltak ki az antiszemitizmusra amúgy annyira érzékeny liberális propagandisták a Soros-egyetem mellett, a CEU ismét nagyot alkotott antiszemitizmus terén.  A CEU-nak már számos antiszemita, Izrael-ellenes botránya volt: emlékezzünk csak, 2015-ben Izrael-gyűlölő professzort hívtak meg előadni az egyetemre. 2017-ben nemzetközi antiszemitizmus kutató szakértők budapesti konferenciáján nevezték a CEU-t a magyar zsidókra leselkedő veszélynek. 2018-ban az derült ki, hogy antiszemita …

Több »

Kedves, valahogy fideszesek közé tévedő ellenzéki embertársam!

Bocsáss meg, hogy így ismeretlenül is megszólítalak TégedET, a nagy ellenzéki megmondóembert a képernyőről és a nagy baloldali laptól, aki a sors kiismerhetetlen szeszélye folytán valahogy itt ülsz most az asztalomnál, az én kis privát szférámban.  Nagyon örülök, hogy itt vagy, hiszen olyan jó beszélgetni időnként más pártállású és világnézetű emberekkel. Mondják ezt persze főként azok, akik most nincsenek itt, …

Több »

Kuba, a karbonmentesség mintaországa

Az Index egyik prófétája (valami Domschitz Mátyás) felfedezte a kommunizmusnak a klímára gyakorolt különlegesen jótékony hatását, és új jövőképet vetített elénk a cikkében, melyben ódákat zengett a kubai nyomorról, a kőolajmentes társadalom pozitív példájaként felmutatva azt a galád klímagyilkos burzsujok számára. Azaz a mi számunkra, hiszen halkan ott bujkál a sorok között minden ilyen anyagban, kimondatlanul is, hogy a klímaváltozásért …

Több »

Az ellenzéki sajtó legkurrensebb témái mostanában

Most végre valami tényleg megindult! Megreccsent 0rbán hatalma, hiszen az egyébként teljesen független sajtó végre elvégzi azt a komoly és felelősségteljes munkát a magyarországi ellenzék pártjai helyett, amire azok sajnos képtelenek. Végre megvannak azok a témát, amelyek lázba hozzák a magyar választók elsöprő többségét. Mészáros Lőrinc már megint megvett valamit. A Fidesz már megint felújított valamit, ami eddig rohadt, és …

Több »