Liberális nyafogás

Zsö szvi kölni taperoló

A kormoscsövű vén TGM ismét eldurrantotta magát, irányzékát ezúttal is váratlan, de marxista logika szerint valószínűleg egyértelmű irányba fordította. Írt egy ilyen valamit, állítólag szatírát, amiben valamilyen különös módon arra az abszurd, nyilván viccesnek szánt következtetésre jut, hogy a keresztény-konzervatív oldal a kollektív bűnösség jegyében az egész férfinemet is bűnössé tenné a kölni erőszakolások miatt. Vagy valami hasonló értelme van, …

Több »

A HELYES GONDOLATOKRÓL ÉS A SZABADSÁGRÓL

Az elnyomó Kádár-rendszerben, ha valaki rosszat mondott, illetve írt, a dolog súlyától függően az MSZMP helyi, városi, súlyosabb esetben a megyei bizottsága, főben járó ügyben pedig a Központi Bizottság, nagyon főbenjáró ügyben pedig a Politikai Bizottság tárgyalt a dologról és hozott ítéletet. [badge bgcolor=”#81d742″ value=”Paranoid Android”] Ha a dolog égbekiáltóan szocializmus és pártellenes, meg természetesen népellenes volt és megírta a …

Több »

Ezek ki akarnak halni!

Tudományos érdeklődésből – mert a tudományért áldozatokat kell hozni – elolvastam, mit őrjöngött össze a mélyen tisztelt libnyaf publikum Kövér László néhány mondatán. Kevés evidencia létezik, de azt talán nem nagyon kell bizonygatni, amennyiben az átlagos nő nem szül 2-3 gyermeket, akkor rá fogunk pacsálni. Ha csak egyet, vagy egyet sem szül az átlagos nő, akkor meg nagyon rá fogunk pacsálni. És már rá …

Több »

Az ateizmus apró örömei

A liberalizmus nevű pszichiátriai tünetegyüttes egyik legérdekesebb eleme a túlbuzgó ateizmus. Korunk harcos ateistái meghatározó tényezői a libnyafként ismert közéletnek. Mindenhol felbukkannak, ahol a vallásos embereket lehet megalázni. Persze, ne hallgassuk el, ilyenkor csak és kizárólag keresztényekről, leginkább katolikusokról van szó. A többi vallás tiszteletet érdemel, azokat még kritizálni is intoleráns, megvetendő magatartás. Korunk ateistái a klerikális reakció ellen harcolnak bőszen, …

Több »