Elnyomó ciszgender

Ezért nem értetted Orbán Viktor beszédét, kedves liberálkommunista embertársam

Orbán Viktor beszédeit mindig nagy várakozás előzi meg, hogy ezúttal milyen erőset mond, majd utána sokszor hetekig emlegetik a megkapott erős kifejezést. A liberálisok és kommunisták szörnyülködnek, hogy már annak kimondásáig fasizálódtunk, a kormánypárti emberek pedig örülnek, hogy végre eljutottunk annak kimondásáig. Az egy héttel ezelőtti beszédet azonban a haladók sem csócsálták szét, és a hívek sem idézték lépten-nyomon. Az …

Több »

Folyton magyarázkodnom kell, hogy nem vagyok drogos kommunista – ⅔.hu

Jó fizetés és politikai elhivatottság – leginkább ez motiválja az ellenzéki médiában dolgozó fiatalokat. Legalábbis azokat, akik hisznek a Soros-tervben; számukra teljesen természetes, hogy az újságíró kiszolgálja az idegen nagyhatalmak és ellenséges erőközpontok érdekeit.  A kevésbé elkötelezettek próbálják korrekten végezni a munkájukat, már amennyire a politikai és ideológiai elvárások ezt megengedik. Viszont nekik is meg kell küzdeniük azzal, hogy a …

Több »

Kedvenc gyógypedagógusom

Hála Magyarország törvényes kormányának, már ilyenem is van, amit korábban sosem gondoltam volna. Méghogy a gyógypedagógia szórakoztató is lehet? Bizony, ha maga Szijjártó Péter Külgazdasági- és Külügyminiszter Úr, a liberálisok egyik leggyűlöltebb minisztere gyakorolja. Gyógypedagógusnak lenni pedig bizonyára nem könnyű feladat. Az a rengeteg – számunkra, egészséges emberek számára egyértelmű dolog – sérült embertársainknak bizonyára újbóli és újbóli ismétlés után …

Több »

Vegánhipszterfasizmus

Ismeritek a viccet, hogy honnan tudod, ha valaki vegán? Onnan, hogy elmondja. A vicc azóta fejlődött, már onnan tudod, hogy kiveri a kezedből a csirkecombot, miközben azzal vádol, hogy elpusztítod a bolygót. És még ahhoz is hülye, hogy rájöjjön, ő teszi tönkre a mi (még) élhető világunkat. Az oltásellenes elmebetegek után talán a legszörnyűbb társaság a vegánhipszterfasisztáké. Nekik nem elég, …

Több »