Eközben a fejlett nyugaton

Ingyenpénzt az ingyenélőknek! És ingyensört is!

Sikítófrászt kaptam ma, amikor elolvastam a LÉT nevű szervezet ingyenpénzről szóló etűdét. Ezek javíthatatlanul, mindörökké, kérlelhetetlenül kommunisták maradnak. Ezeknek nem számít semmi, itt fasizmus kiáltanak még akkor is, ha már mindannyian ufók leszünk, és a világ proletárjai egyesüljetek nevében kiáltványoznak, ha már az összes kalapács kiveszett a világból, akkor is. Ezek egész egyszerűen képtelenek felfogni, hogy NINCS ingyenebéd. Azazhogy: a …

Több »

Az összefogás értelmisége

Bevallom, kicsit zavarban vagyok, hogy újra meg kell szólalni a baloldali összefogás ügyében. A magyari baloldal politikai teljesítménye ugyanis oly mértékben abszurd, hogy lassan szándékosságot kezdek tulajdonítani ennek. Hogy ez az egész valami összeesküvés része, hogy ezt direkt csinálják éppen így. A New York Times karácsonyi tündöklése óta komolyan kezdek hinni benne, hogy bármi, ami idehaza történik, képes elterelni a …

Több »

Jobbikos szomszédok…

Kik az új tanácsadók a Jobbikban? Melyik cég tervezte ezt a gagyi marketing stratégiát? Mit kotyvasztanak a mozgalom „politikai-boszorkánykonyhájában” mostanság? És egyáltalán: mi akar lenni ez a legújabb ócska óriásplakát? Mert hogy radikális változás történt, hogy valami elcseszett, amatőr módon megkomponált szappanopera-szerű-imázst  alakítottak ki, az már bizton állítható. Mondhatjuk: radikálisan megváltozott a Jobbik arculata, ami már csöppet sem mutat radikális …

Több »

Juhász, az alacsony barna, felemás cipőben

A prolilexikon, a wikipédia szerint Juhász Péter politikus, nincs mit tennünk, ez van. Karrierje száz gramm marihónaljával kezdődött, melyet becsempészvén a tulipánok földjéről, szépen megdőlt. Megúszta bírsággal. Ebből lett kendermagos civil, taszos műroma, abból meg millás megmondó. Bár még két éve is esküdözött, hogy nem lesz politikus, de lett. Bár mondta, hogy nem indul el a választásokon, de aztán mégis. …

Több »