Eközben a fejlett nyugaton

Tunéziai muzulmán radikális a berlini elkövető – mi kell még?!

A sok „illiberális, idegengyűlölő jobboldali” rögtön rákezdett a szokásosra, mikor még úgy volt, hogy pakisztáni vásáros tömeggyilkosság elkövetője. Aztán kiderült, mégse, és majdnem jött az a jobbfasiszta, rasszista naugyézés, amire évek óta lelkesen készülnek a migrisimiző libnyafik, akik szerint elképzelhetetlen az összefüggés a népvándorlás és a terrorizmus között. Aztán – minő meglepetés – kiderült, tunéziai. Úgyhogy kedveseim, megint mi mondhatjuk …

Több »

Az integrációs terror I.

A traumatizált, alulszeretett és integrációban megrekedt, megbélyegzett afgán tini sétált kódorgott Berlin utcáin, amikor spontán a kezébe keveredett egy kés valahogy…  Nézegette, gondolta szel vele egy kis kebabot, de ekkor hirtelen nekiugrott egy őt elnyomó, elmaradt, keleti-európai gondolkodású, 130 kilósra hízott, fogyasztói keresztény-fehér heteroszexuális kanlengyel, hogy elnyomja, és védekezésből megölte ezért. Tudta, hogy tetteinek következménye lesz: halott sofőr nem szállít …

Több »

A legfontosabb dolog

Szörnyen szomorú éjszakán vagyunk túl – egy este rögtön két olyan támadás is történt Európában, amelyek elszigetelt esetek, és nem lehet belőlük semmiféle következtetést levonni a migrációra vagy az iszlámra nézve. Bizonyára zavart elméjű fiatalok az elkövetők, nehéz gyermekkorral a hátuk mögött. Mindenki gyújtson egy mécsest az áldozatokért, és imádkozzunk értük! Je suis ich bin ein Berliner. Oké, német zászlós …

Több »

Pacifizmus és permanens krízis

„Franciaország új elnököt választ jövő májusban. A kampány, a jelöltek, a pártok közötti viták fősodra a jelenleg fennálló „megosztó” segélyezési-szociális rendszer, az egyre növekedő közigazgatási hiány, az általános gazdasági válság mentén zajlik; és egyre inkább tűnik úgy: a politikusok elvesztették a kapcsolatot a hétköznapok valóságával.” – áll a Gatestone Institute jelentésében. Érdemes elolvasni. A kollektív biztonság ideológiája és illúziója megbukni, …

Több »