Tunéziai muzulmán radikális a berlini elkövető – mi kell még?!


A sok „illiberális, idegengyűlölő jobboldali” rögtön rákezdett a szokásosra, mikor még úgy volt, hogy pakisztáni vásáros tömeggyilkosság elkövetője. Aztán kiderült, mégse, és majdnem jött az a jobbfasiszta, rasszista naugyézés, amire évek óta lelkesen készülnek a migrisimiző libnyafik, akik szerint elképzelhetetlen az összefüggés a népvándorlás és a terrorizmus között. Aztán – minő meglepetés – kiderült, tunéziai. Úgyhogy kedveseim, megint mi mondhatjuk mégis: na, ugye!

Nagyon utáltam amikor szegény megboldogult nagyanyám a naugyézás szokását gyakorolta. Bizony számtalanszor leestem a fáról, vagy éppen belebotlottam valamilyen ágba, néha előfordult, hogy szögbeverés közben az ujjamra ütöttem a kalapáccsal, s olyan is volt, hogy favágás közben a baltával (szerencsémre csak) a cipőmre csaptam. Ilyenkor mindig jött a „naugyemegmondtam”, kezdetű szöveg, néha a súlyosabb esetek (lásd balta-ügy) után egy enyhe, szeretetteli pofon is járt Makarenkó elvtárs premodern nevelés-elméletének jegyében.

Noha egy fiúgyermekek felnövésének számtalan buktatója volt vidéken, a 80-as években, egy nagyobb dolgot tudok azonban mondani, ami mindenkit sokkolt, ez pedig a csernobili katasztrófa volt. Ezt még nagyanyám se látta előre, viszont emlékeim szerint közmegegyezés alakult ki abban, hogy az atomfelhő nem jó, úgyhogy engem is, mint minden gyereket beparancsoltak a szobába a kertből.

Szóval vannak az életnek bizonyos alapvető tényei, mint például az, hogy a tűz éget, vagy a jég fagyaszt. Az is közmegegyezés tárgya, mint azt korábban láthattuk, hogy az atomsugárzás nem jó. Továbbá, attól tartok, a történettudomány egyik alapvető megállapítása is megállja a helyét: az iszlám hódító, térítő vallás. S ebből az következik – amire a történelemben már volt példa -, hogy a meghódítandók, a megtérítendők mi vagyunk, az európaiak.

Amikor lelőtték a törökországi orosz nagykövetet, Zürichben lövöldöztek, Brüsszelben terrorcselekményt akadályoztak meg, Berlinben pedig kamionnal döngettek bele a tömegbe, kivétel nélkül muzulmánok voltak – és ez egyetlen nap termése. Azt gondoltam, ha már ilyen intenzitással történnek az események és ennyire feltűnő a kapcsolódási pont, akkor a legvadabb balliberálisokban is feléled a gyanú, hogy muzulmánok voltak.

De a balliberális Obi Van Kenobi, a Politically Correctness eszmerendszere megakadályozta őket a látásban. „Maguk nem ezeket az arabokat keresik”.

A hvg.hu például a lengyel elkövetőt vizionálta be. Hamar cáfolódtak, mivel, fejbelőtten még egy igazi lengyel se vezethet kamiont. Aztán, hát jött a pakisztáni ürge, aki gyanús lett. De nem ő volt. Már épp lélegzett fel a ballib sajtó, amikor végül kiderült, hogy nem, nem paki, tunéziai.

Remek.

Milyen megdöbbentő, hogy muzulmán volt! Hát mintha nem erről beszélne tele szájjal a jobboldal még ép észen maradt része. Mintha nem erről tépnénk a pofánkat nap mint nap, hogy Európa óriási hibát követ el.

Nagyanyám most azt mondaná: naugye és ’bizisten nem haragudnék rá.

Viszont nem tudom mi kell még a ballib elitnek, hogy felébredjen, a pofon, meg a halott európai polgárok vérző teste a jelek szerint nem elég.

De tényleg mi kell még?


  Templomhegyi Nyerőkő

4 hozzászólás

  1. a ballib ébren van. tempósan kell minél több off-whitot európába hozni, mielőtt még felébrednének a birka keresztények. mivel usában már többen születnek ők, és nyíltá kezd válni a rasszizmus most, hogy a fehérek egy “szűkülő piac, amire nem kell odafigyelni” ( Cornell Belcher DNC ), a fehér ébredezés is közelg, úgyhogy nyomni kell az áradatot.
    a bosszú népe szervezni, azt tud.

  2. Ez a Mi Hazánk

    Nem kell felébredniük, pontosan tudják mit csinálnak. A kérdés nem az, hogy Európa elárasztása szándékos-e mondjuk az olcsó munkaerő miatt, hanem az, hogy az iszlamizálódás szándékos, vagy csak félvállról vett mellékhatás, mert majd utána a fogyasztói társadalom úgyis felülírja?

    • Ilyen mértékű támadás, nem lehet mellékhatás… Csak egy tudatos és aljas terv része.

  3. Angela merkel okos, pont o ne tudna, pont o lenne vak ahhoz ami zajlik? Ez tudatos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük